Csendesség

Bobby Leng:

Csendesség



A temetői kőpadon ülve egyedül maradtam
A téli estben, a sűrű köd is már leszállt.
A gyertyáknak fénye átvillan itt-ott
Áttöri a tejszínű párát, sűrű homályt.

Magam maradtam, mindenki elment.
Várta őket meleg szoba és vacsora.
Mert élni kell, tovább megy minden
Az emberi lét egy kész csoda.

Elmerengek régmúlt időkről
Mikor még boldog kisgyermek voltam.
Tudatlan, vidám, játékos kedvű
- Jaj, de messzire vagyok már onnan!

A régi időket szívesen felidézem
Ez esti órán, mikor lenyugodott már a Nap.
A homályban, egyedül elmerengek
De indulnom kell, mert az idő halad.

Magányos lépteimmel halkan csosszanok
Végig a fűben a néma sírok között.
Elmegyek én is. Nem marad senki
Csak a csillagos ég a temető fölött.

Amikor végre az útra érek
Már nem szomorít el a földi lét.
Gondolatommal már odahaza járok
A varázst a várakozásom töri szét.

Várom már, hogy Velük lehessek
Azokkal, akiket annyira szeretek.
Remélem, megengedi nekem az Ég, hogy
Amíg csak élek, Velük lehetek...

---