Egy európai öreg panasza
Bobby Leng:
Egy európai öreg panasza
vers
Évszázadok, változások jöttek-mentek
Voltak királyi és másféle trendek, rendek
Forrongó üst volt Európa mindig
Volt, hogy lecsupaszodott a földi szintig
Volt, hogy elhullottak népek háborúkban
Vagy pedig iszonytató ragályokban
Mindig volt valahol elégedetlenség
Népek, királyok közti összeférhetetlenség
Uralkodó és urallott nép közt feszültség
És sokszor lázított fel népeket a szükség.
Leigáztunk és minket is leigáztak mások
És voltak természeti csapások, károk
Sok életet, családot morzsolt fel a harc
Külső ellenség vagy belső győzelem, kudarc
És évtizedek-századok folytak el ezalatt
Sok népnek más nem, csak öntudata maradt.
Aztán mégis elérkezett egy csendesebb idő
És már látszott egy szebb, boldogabb jövő
Egyesek szerint csak látszólagos volt a nyugalom
Mert a hamu alatt izzott a parázs keleten, nyugaton.
De teltek az évek, és sok jó dolog történt
És minden nép örömmel üdvözölte a békét
És ahogy múlt az idő, gyarapodott a tudás
Fejlődésnek indult az emberiség, a világ
És örült mindenki, hogy beköszöntött a béke
Tettük a dolgunkat, és éltünk boldogan végre.
Kényelmes otthonainkban, tisztán, rendesen
Nem volt miért lázadni, éltünk hát csendesen
Boldog békeidők köszöntöttek a világra
Jaj, mennyi véres századot hagytunk hátra!
Ilyen-s olyan sokféle nemzet, mind megbékélt
Cserélgettük áruinkat, és éltettük a békét
Tiszteltük egymást, a munkát, a haladást
És tervezhettük, hogy veszünk nagyobb lakást
Mert biztos, biztonságos lett minden végre
Az utca, a lét, mert bízhattunk a rendőrségbe’
Most látom csak, milyen jó volt a dolgunk
Sikerült, akármibe, bármikor is fogtunk
Nem volt bennünk félelem a holnap iránt
Akár kapitalista, akár kommunista volt a világ.
Visszatekintve látni igazán mindennek értékét
Amikor mindez elveszett, és elvesztettük a békét
Mert békétlenség uralkodik az emberek szívében
Ha megélhetésük, létük forog mindennap veszélyben.
Mi, öregek, sokmindent megértünk.
Volt, hogy hazánkért hullott a vérünk.
És amikor beköszöntött a várvavárt béke
És hálás szívvel nézhettünk fel az égre
Magunk mögött hagytuk a véres átmenetet
Hittük: már nem emel senki senkire sem kezet
Nyugalomra jutott sok nemzet egymás között
Kitört a béke végre a kontinensünk fölött.
Országok egymás közt összebarátkoztak
Megszervezték az árucserét, rendeleteket hoztak
Mit miért, mennyiért, hová, mennyit és kinek
És végre jó dolga lett Európában mindenkinek.
Éltünk hát boldogan. Békés biztonságban.
Dolgoztunk keményen, földeken, gyárban.
Ételünk mindennap megvolt rendesen.
Munka után klubokba jártunk csendesen.
Színházba is, moziba is gyakran mentünk.
Minden nyáron családosan üdülhettünk.
Napi nyolc órás munka, szerény bérért.
Kölcsönre vettünk lakást, mosógépet, TV-t.
Nyugdíjas állás, megbecsülés, szakszervezet.
Néha külföldi vásárlás, utazás megesett.
Biztonságos határok védtek körben.
Komoly fiaink a büszke hadseregben.
Naívan hittük: mostmár mindig így lesz.
De egyszercsak megváltozott mindez.
A határok megnyíltak, mehettünk.
Azaz csak mehettünk volna, de nem tehettük.
Mert pénzünk nem lett több ezután sem.
Inkább kevesebb, mert kirúgtak, mehettem.
A gyárat maszek vette meg, bagóért.
S akik dolgoztunk, kuncsoroghatunk segélyért.
Aztán bezárták és lebontották a gyárat.
Felhúztak a helyére lakóparknyi házat.
Akik megszedték magukat, oda költöztek.
És a mi arcunkat szántják a könnyek.
Aztán a nyitott határon jöttek be sokan.
Sok-sok bűnöző, s mi néztük naívan.
Átverés, rablás, gyilkolás, minden.
Aztán jött a drog. Szelíd, erős, kender.
Unokám belehalt. Meg még sokan.
Ma se értem, miért, ma se értem, hogyan.
Aztán jött az, hogy megtámadtak.
Otthonomban megvertek, megagyaltak.
Amit kuporgattam, vittek mindent.
Pénzt, értéket, és bíboltak, törtek.
Vittek kályhát, kerítést, ajtót-ablakot.
Jószágot, terményt, élelmet, ami volt.
Aztán otthagytak vérbefagyottan.
Másokat is, sokakat, úgy hallottam.
Mi öregek, élünk kiszolgáltatottan.
Már nem vagyok naív, csak voltam.
Nem véd meg senki ezektől minket.
Hallottam, le se ültetik mindet.
És hallottam, hogy sok a hajléktalan.
Volt neki minden, de sok adóssága van.
Ki így, ki úgy, elvesztett munkát, házat.
Van, aki már feladta, nem küzd, nem lázad.
Kit a bank, kit a főnöke megalázott.
Kit otthagytak, ki otthagyta a családot.
Most meg vannak, akik azonosakat szeretnek.
És a pedofílok, akik gyerekeket ölnek.
Jaj, mi lett veled, szép Európánk?
Ránkhúzták az amerikai formát?
Hová lett a béke, a biztonság, a jólét?
Hogy gyűjtöttek egyesek annyi sok lóvét?
Van, akinek annyi van, azt se tudja, mennyi.
És van, hogy sokaknak már nincs is mit enni.
Nincs munka, nincs pénz, nincs ház.
A gyerekekre vár a modern rabszolgaság.
Majd valakinek kénye-kedve szerint ugrálhat.
S ha nem, hát járhatja - mint mi - az utcákat.
Nincs nyaralás, nincs védelem, semmi.
Nincs pénz, nem tudunk semmit se venni.
Utcán aludni, vagy a lakásban megfagyni.
Víz, gáz, villany csak nyűgnek: nem tudjuk fizetni.
Hová vezethet ez, ki tudja rá a választ?
Az ifjúság vajon milyen jövőre várhat?
Fogyatkozunk, mi, európaiak, nagyon.
Megfeleződött már minden társadalom.
Tán még ennél kevesebb is elég lenne.
Akkor talán ismét jólét juthatna, lehetne.
Hallottam, hogy rengeteg gyerek beteg.
Ki megbetegedett, ki már így született.
Züllött életű apák-anyák bűnéért ők fizetnek.
Megnyomorodva ezek milyen életek lehetnek?
Nyomorult világ ez, nyomorultak lettünk.
Nemcsak testünk lett az, hanem a lelkünk.
A városokban szagolhatjuk a szmogot.
Amit a gyárkémény, vagy az autó kipufogott.
Rengeteg vegyszer mérgezi mindennapjainkat.
Folyóvizeinket, tengereinket, tavainkat.
Mivé lettünk, látta-e ezt valaki előre?
Befalta egész Európát a tőzsde, a tőke.
Az ember és a munka értéke nulla.
Mi volna hát a megoldás kulcsa?
Az elmúlt évtized szörnyű és rettenet
Többen vesztették el lakásaikat, életkedvüket
A bankok és politikusok manipulációi miatt
Mint a legádázabb hosszú háborúk alatt.
Előkerültek lőfegyverek, bicskák, kések
Családirtás, öregek irtása, kegyetlenkedések
Kivel gyilkos szadista módon végzett,
Ki önkezével vetett életének véget.
Gyerekeket ölnek, elborult elmével
Vagy épp megátalkodottan, kitervelten.
Újszülötteket éheztetnek, kínoznak halálra
Olykor kontroll nélküli szekták hatására
Gyalázatos, téves beteg eszme befolyására
Ez a gyenge ostobák kiszolgáltatottsága.
Ha bántanak és magadat véded, lecsuknak.
A becsületes embernek joga semmihez nincs.
Hiába hangoztatják a „kivívott” demokráciákat
A sok csaló, rabló, gyilkos kezén nem kattan bilincs.
Keserves élet, hát ezt érdemli a tisztességben
Becsületben megőszült dolgos kezű sokadalom?
Hogy nyugtot leljen, semmi esélye, otthonában
Támadják meg, kiontott vére fröcsen a falon.
Kórházba befekszik, ellopják a kulcsait, iratát.
Házát kifosztják, mire hazatér, üres a lakás.
A rendőr azt mondja: nem feladata megvédeni
Oldja meg mindenki magának, nincs semmi más.
Hálátlan, kegyetlen helyzet, reszket mindenki.
Falun és városon burjánzik a bűn s a nyomor.
És nincs munka, nincs megélhetés, nincs semmi
Ezért gyakorta van, hogy üres a gyomor.
De az aljanépnek hordóhasát tömködik egyre
Jólétben él, és mégis rabol és fosztogat
Korlátja, kontrollja nincs, mert félnek tőle
Sok szervezet ész nélkül csak nekik osztogat.
Kevesen vannak, mégis ők uralnak mindent
Reszketnek tőlük közel s távol mind a nemzetek
Megfékezni nem lehet őket, mindenki gyáva
Aki tehetne, nem tesz, más pedig semmit nem tehet.
Ha tesz, hát börtönben találja magát mihamar
Megvédeni magát nincs joga egyelőre
Ő húzza a rövidebbet, számtalan rá a példa
Nem küzd már, hanem feladja egy-kettőre.
Nagy vándorlások indultak meg sokfelé
Szanaszét szalad a tömeg, aki csak teheti
Keres új hazát, megélhetést és majd családot
Százezerszám, milliószám a nép ezt teszi.
Nem akar az ember mást, csak nyugalmat
Testit és lelkit és biztos megélhetést.
Ha se nyugalma, se békéje, se megélhetése
Megfeneklik az élet, lehetetlen a lét.
Kinek jó ez, érthetetlen, miért lett így.
Politika, mondják, szándékosan teszik.
A törvényeket is direkte kedvezőtlenné tették.
Csakhogy ha nincs adó, a politikus se eszik.
Ha nincs munka, nincs bér, nincs adóbefizetés.
Ha nincs pénz, nincs fogyasztás, minden bezár.
Ha bezár a gyár s üzem, bezárhat a bolt is.
A jobb időkre ma már naivan senki se vár.
Még tíz-húsz év - gajdolják a fejesek egyre.
Kinek van erre ideje, hogy mindezt kivárja?
A gyereknek addig is ennie kéne, s tanulni
De az iskola pénz, és az élelmiszer drága.
Csakhát ha nincs miből, akkor koldulni kell.
De aki adhatna, annak sincs semmije már.
Nem jár az utcán, otthonában gubbaszt
És már ő se tudja, hogy mire is vár.
Rossz idők. Voltak már sokkal jobbak.
Tán azért rossz ennyire, mert jobb volt nemrég.
Összehasonlítási alapunk, hogyha nem lenne -
Nade van, hogy szakadjon le rájuk az ég.
Ha mindig rossz lett volna, akkor azt hinnénk
Hogy ez a jó és ez a természetes
De amikor volt munka és rend, biztonság
Nem politizáltunk, mert volt hús és leves.
Lázadni csak az ellen szoktak, ami rossz.
Most mégis mindenki csak sunyít,, lapít.
Széttöredezett az összetartás, a megértés
A sok bánat közönnyé lett s szétszakít.
Tán ez volt az érdek, ez volt a célja
Mindannak, ami mostmár bekövetkezett
Ámde a megfeleződött társadalmak
Krónikus gyötrése nagy bajhoz vezet.
VÉGE
Egy európai öreg panasza
vers
Évszázadok, változások jöttek-mentek
Voltak királyi és másféle trendek, rendek
Forrongó üst volt Európa mindig
Volt, hogy lecsupaszodott a földi szintig
Volt, hogy elhullottak népek háborúkban
Vagy pedig iszonytató ragályokban
Mindig volt valahol elégedetlenség
Népek, királyok közti összeférhetetlenség
Uralkodó és urallott nép közt feszültség
És sokszor lázított fel népeket a szükség.
Leigáztunk és minket is leigáztak mások
És voltak természeti csapások, károk
Sok életet, családot morzsolt fel a harc
Külső ellenség vagy belső győzelem, kudarc
És évtizedek-századok folytak el ezalatt
Sok népnek más nem, csak öntudata maradt.
Aztán mégis elérkezett egy csendesebb idő
És már látszott egy szebb, boldogabb jövő
Egyesek szerint csak látszólagos volt a nyugalom
Mert a hamu alatt izzott a parázs keleten, nyugaton.
De teltek az évek, és sok jó dolog történt
És minden nép örömmel üdvözölte a békét
És ahogy múlt az idő, gyarapodott a tudás
Fejlődésnek indult az emberiség, a világ
És örült mindenki, hogy beköszöntött a béke
Tettük a dolgunkat, és éltünk boldogan végre.
Kényelmes otthonainkban, tisztán, rendesen
Nem volt miért lázadni, éltünk hát csendesen
Boldog békeidők köszöntöttek a világra
Jaj, mennyi véres századot hagytunk hátra!
Ilyen-s olyan sokféle nemzet, mind megbékélt
Cserélgettük áruinkat, és éltettük a békét
Tiszteltük egymást, a munkát, a haladást
És tervezhettük, hogy veszünk nagyobb lakást
Mert biztos, biztonságos lett minden végre
Az utca, a lét, mert bízhattunk a rendőrségbe’
Most látom csak, milyen jó volt a dolgunk
Sikerült, akármibe, bármikor is fogtunk
Nem volt bennünk félelem a holnap iránt
Akár kapitalista, akár kommunista volt a világ.
Visszatekintve látni igazán mindennek értékét
Amikor mindez elveszett, és elvesztettük a békét
Mert békétlenség uralkodik az emberek szívében
Ha megélhetésük, létük forog mindennap veszélyben.
Mi, öregek, sokmindent megértünk.
Volt, hogy hazánkért hullott a vérünk.
És amikor beköszöntött a várvavárt béke
És hálás szívvel nézhettünk fel az égre
Magunk mögött hagytuk a véres átmenetet
Hittük: már nem emel senki senkire sem kezet
Nyugalomra jutott sok nemzet egymás között
Kitört a béke végre a kontinensünk fölött.
Országok egymás közt összebarátkoztak
Megszervezték az árucserét, rendeleteket hoztak
Mit miért, mennyiért, hová, mennyit és kinek
És végre jó dolga lett Európában mindenkinek.
Éltünk hát boldogan. Békés biztonságban.
Dolgoztunk keményen, földeken, gyárban.
Ételünk mindennap megvolt rendesen.
Munka után klubokba jártunk csendesen.
Színházba is, moziba is gyakran mentünk.
Minden nyáron családosan üdülhettünk.
Napi nyolc órás munka, szerény bérért.
Kölcsönre vettünk lakást, mosógépet, TV-t.
Nyugdíjas állás, megbecsülés, szakszervezet.
Néha külföldi vásárlás, utazás megesett.
Biztonságos határok védtek körben.
Komoly fiaink a büszke hadseregben.
Naívan hittük: mostmár mindig így lesz.
De egyszercsak megváltozott mindez.
A határok megnyíltak, mehettünk.
Azaz csak mehettünk volna, de nem tehettük.
Mert pénzünk nem lett több ezután sem.
Inkább kevesebb, mert kirúgtak, mehettem.
A gyárat maszek vette meg, bagóért.
S akik dolgoztunk, kuncsoroghatunk segélyért.
Aztán bezárták és lebontották a gyárat.
Felhúztak a helyére lakóparknyi házat.
Akik megszedték magukat, oda költöztek.
És a mi arcunkat szántják a könnyek.
Aztán a nyitott határon jöttek be sokan.
Sok-sok bűnöző, s mi néztük naívan.
Átverés, rablás, gyilkolás, minden.
Aztán jött a drog. Szelíd, erős, kender.
Unokám belehalt. Meg még sokan.
Ma se értem, miért, ma se értem, hogyan.
Aztán jött az, hogy megtámadtak.
Otthonomban megvertek, megagyaltak.
Amit kuporgattam, vittek mindent.
Pénzt, értéket, és bíboltak, törtek.
Vittek kályhát, kerítést, ajtót-ablakot.
Jószágot, terményt, élelmet, ami volt.
Aztán otthagytak vérbefagyottan.
Másokat is, sokakat, úgy hallottam.
Mi öregek, élünk kiszolgáltatottan.
Már nem vagyok naív, csak voltam.
Nem véd meg senki ezektől minket.
Hallottam, le se ültetik mindet.
És hallottam, hogy sok a hajléktalan.
Volt neki minden, de sok adóssága van.
Ki így, ki úgy, elvesztett munkát, házat.
Van, aki már feladta, nem küzd, nem lázad.
Kit a bank, kit a főnöke megalázott.
Kit otthagytak, ki otthagyta a családot.
Most meg vannak, akik azonosakat szeretnek.
És a pedofílok, akik gyerekeket ölnek.
Jaj, mi lett veled, szép Európánk?
Ránkhúzták az amerikai formát?
Hová lett a béke, a biztonság, a jólét?
Hogy gyűjtöttek egyesek annyi sok lóvét?
Van, akinek annyi van, azt se tudja, mennyi.
És van, hogy sokaknak már nincs is mit enni.
Nincs munka, nincs pénz, nincs ház.
A gyerekekre vár a modern rabszolgaság.
Majd valakinek kénye-kedve szerint ugrálhat.
S ha nem, hát járhatja - mint mi - az utcákat.
Nincs nyaralás, nincs védelem, semmi.
Nincs pénz, nem tudunk semmit se venni.
Utcán aludni, vagy a lakásban megfagyni.
Víz, gáz, villany csak nyűgnek: nem tudjuk fizetni.
Hová vezethet ez, ki tudja rá a választ?
Az ifjúság vajon milyen jövőre várhat?
Fogyatkozunk, mi, európaiak, nagyon.
Megfeleződött már minden társadalom.
Tán még ennél kevesebb is elég lenne.
Akkor talán ismét jólét juthatna, lehetne.
Hallottam, hogy rengeteg gyerek beteg.
Ki megbetegedett, ki már így született.
Züllött életű apák-anyák bűnéért ők fizetnek.
Megnyomorodva ezek milyen életek lehetnek?
Nyomorult világ ez, nyomorultak lettünk.
Nemcsak testünk lett az, hanem a lelkünk.
A városokban szagolhatjuk a szmogot.
Amit a gyárkémény, vagy az autó kipufogott.
Rengeteg vegyszer mérgezi mindennapjainkat.
Folyóvizeinket, tengereinket, tavainkat.
Mivé lettünk, látta-e ezt valaki előre?
Befalta egész Európát a tőzsde, a tőke.
Az ember és a munka értéke nulla.
Mi volna hát a megoldás kulcsa?
Az elmúlt évtized szörnyű és rettenet
Többen vesztették el lakásaikat, életkedvüket
A bankok és politikusok manipulációi miatt
Mint a legádázabb hosszú háborúk alatt.
Előkerültek lőfegyverek, bicskák, kések
Családirtás, öregek irtása, kegyetlenkedések
Kivel gyilkos szadista módon végzett,
Ki önkezével vetett életének véget.
Gyerekeket ölnek, elborult elmével
Vagy épp megátalkodottan, kitervelten.
Újszülötteket éheztetnek, kínoznak halálra
Olykor kontroll nélküli szekták hatására
Gyalázatos, téves beteg eszme befolyására
Ez a gyenge ostobák kiszolgáltatottsága.
Ha bántanak és magadat véded, lecsuknak.
A becsületes embernek joga semmihez nincs.
Hiába hangoztatják a „kivívott” demokráciákat
A sok csaló, rabló, gyilkos kezén nem kattan bilincs.
Keserves élet, hát ezt érdemli a tisztességben
Becsületben megőszült dolgos kezű sokadalom?
Hogy nyugtot leljen, semmi esélye, otthonában
Támadják meg, kiontott vére fröcsen a falon.
Kórházba befekszik, ellopják a kulcsait, iratát.
Házát kifosztják, mire hazatér, üres a lakás.
A rendőr azt mondja: nem feladata megvédeni
Oldja meg mindenki magának, nincs semmi más.
Hálátlan, kegyetlen helyzet, reszket mindenki.
Falun és városon burjánzik a bűn s a nyomor.
És nincs munka, nincs megélhetés, nincs semmi
Ezért gyakorta van, hogy üres a gyomor.
De az aljanépnek hordóhasát tömködik egyre
Jólétben él, és mégis rabol és fosztogat
Korlátja, kontrollja nincs, mert félnek tőle
Sok szervezet ész nélkül csak nekik osztogat.
Kevesen vannak, mégis ők uralnak mindent
Reszketnek tőlük közel s távol mind a nemzetek
Megfékezni nem lehet őket, mindenki gyáva
Aki tehetne, nem tesz, más pedig semmit nem tehet.
Ha tesz, hát börtönben találja magát mihamar
Megvédeni magát nincs joga egyelőre
Ő húzza a rövidebbet, számtalan rá a példa
Nem küzd már, hanem feladja egy-kettőre.
Nagy vándorlások indultak meg sokfelé
Szanaszét szalad a tömeg, aki csak teheti
Keres új hazát, megélhetést és majd családot
Százezerszám, milliószám a nép ezt teszi.
Nem akar az ember mást, csak nyugalmat
Testit és lelkit és biztos megélhetést.
Ha se nyugalma, se békéje, se megélhetése
Megfeneklik az élet, lehetetlen a lét.
Kinek jó ez, érthetetlen, miért lett így.
Politika, mondják, szándékosan teszik.
A törvényeket is direkte kedvezőtlenné tették.
Csakhogy ha nincs adó, a politikus se eszik.
Ha nincs munka, nincs bér, nincs adóbefizetés.
Ha nincs pénz, nincs fogyasztás, minden bezár.
Ha bezár a gyár s üzem, bezárhat a bolt is.
A jobb időkre ma már naivan senki se vár.
Még tíz-húsz év - gajdolják a fejesek egyre.
Kinek van erre ideje, hogy mindezt kivárja?
A gyereknek addig is ennie kéne, s tanulni
De az iskola pénz, és az élelmiszer drága.
Csakhát ha nincs miből, akkor koldulni kell.
De aki adhatna, annak sincs semmije már.
Nem jár az utcán, otthonában gubbaszt
És már ő se tudja, hogy mire is vár.
Rossz idők. Voltak már sokkal jobbak.
Tán azért rossz ennyire, mert jobb volt nemrég.
Összehasonlítási alapunk, hogyha nem lenne -
Nade van, hogy szakadjon le rájuk az ég.
Ha mindig rossz lett volna, akkor azt hinnénk
Hogy ez a jó és ez a természetes
De amikor volt munka és rend, biztonság
Nem politizáltunk, mert volt hús és leves.
Lázadni csak az ellen szoktak, ami rossz.
Most mégis mindenki csak sunyít,, lapít.
Széttöredezett az összetartás, a megértés
A sok bánat közönnyé lett s szétszakít.
Tán ez volt az érdek, ez volt a célja
Mindannak, ami mostmár bekövetkezett
Ámde a megfeleződött társadalmak
Krónikus gyötrése nagy bajhoz vezet.
VÉGE