Egy hely a világban
Bobby Leng:
Egy hely a világban
Akárhol is vagy, valahol a nagyvilágban
Akármilyen jelentéktelennek hiszed magad
Fontos vagy, mert egyszer megszülettél
Valamilyen okból, bár az idő halad.
Nem szabad azt hinned, hogy egy senki vagy
A körülötted élőknek te vagy a minden
S minden tetted a létben örvényt kavar
És anyád is neked mondta, hogy: „kincsem”.
Akár egy pici sróf, csavar, alátét, fogaskerék
Fontos vagy, mint minden és mindenki más
Kis fogaskerekek nélkül nem működhet a gép
Mint ahogy háló nélkül sem halász a halász.
Alkatrészek vagyunk mi, mindannyian
A nagy egésznek aprócska, de fontos részei
Nemcsak mi, de egy falevél, egy fűszál is
A lét körforgásának nélkülözhetetlen elemei.
Nélkülünk nem lenne olyan színes az élet.
Minden apró élő szervezet egy-egy kész csoda.
Egy-egy lény génjében hordoz milliónyi évet.
Talán eredeti maradt, talán annak csak másolata.
Minden hatás, minden élmény változtat rajtunk.
Minden, amit érzünk, látunk vagy hallunk.
Akkor is, ha e változásokat mi nem is akarjuk.
A letépett virág magot már nem hoz soha.
Így e legszebb virág génjei nem öröklődnek tova.
A vadon törvénye, hogy a legerősebb élhet
Míg pusztulás a sorsa a kicsikének, satnyának, gyengének.
De gyengék nélkül nem lehet kiválasztott az erős
Mert a gyengék hátán jut fel, egyre előbb s előbb.
Ha a gyenge nincs, akkor nincs, aki az utat kitapossa
S csak az az erős, aki erejét a gyengéhez viszonyította.
Láthatod hát, mennyire fontos megőrizni minden csavart
Ami a nagy egészben minden apró részt összetart.
Ne sírj, ne búsulj hát, te is egy fontos rész, darabka
Az vagy, bizony, ne sajnálkozz, ne haragudj magadra
Ne hidd, hogy életedben még semmi fontosat nem tettél
Dehogynem: elég, hogy egyszer, valaha megszülettél!
Akiket ismersz, akiket szeretsz, akikkel barátságban vagy
A te sorsod az övékével mindig párhuzamosan halad
Akármit mondasz, bármit teszel, hatással leszel rájuk
Talán még arra is, hogy milyen színű a ruhájuk.
Ha például valakire rámosolyogsz a buszon
Akkor talán vidám lesz, és nem marad búskomor
Nem kiabál a társával, hogyha este hazatér
Még akkor se, ha otthona igazi csatatér
Mert reggel látott téged, s te őrá hatással voltál
S lehet, hogy egész napjára vidámságot hoztál
Lehet, hogy emiatt nem veri el otthon a gyereket
Ha koszos ruhában a fehér szőnyegen hentereg
Mert lecsitul benne sok bánat, könnye se hull
És nem érzi magát talán az életben legalul.
Vagy épp megfordítva van. Nem vagy mindig vidám.
De valaki rádnéz, küld feléd egy aprócska félmosolyt.
Ettől bátrabb leszel, vidámabb, felemeled a fejed.
Mert ez neked valahogy egy jobb napot hozott.
Mint a vízbe bedobott kő, úgy vagyunk ezzel.
Csobban, hullámzik, gyűrűzik ki egész a partig.
Meglengeti a parti nádat, a nádban búvó vadkacsákat.
Mert a bedobott kő bizony ezt teszi mindig.
A kavics hullámgyűrűket gerjeszt körbe-körbe.
Hatással van minden körötte levőre.
Vajon ha valamit épp ott, épp akkor teszek
Véletlen-e, vagy nincsenek véletlenek?
Tetteink következményét viselnünk kell mindig.
Ha tetszik, ha nem, ha jó, ha rossz nekünk.
Olyan is előfordul néha vagy gyakran
Hogy nem tetszik már semmi, ami van velünk.
De mégis lehet, hogy nem tudunk tenni
Ellene semmit valami okból, valami miatt.
Úgy látszódhat talán: megmásíthatatlan
A sorsunk, életünk ezen ég alatt.
Akkor várunk még. Várunk, remélünk.
Van-e türelmünk, és bátorságunk,
Vagy belenyugszunk és beletörődünk.
Akár így, akár úgy, az apró csavarka
Mindenki sorsa, sorsának minden darabja.
Az a sok ember tán nem is tudja
Milyen hatalmas gépezet fontos tagja.
Pont olyan ez, mint a patkószeg-mondás.
Mindenki ismeri ezt a kis versezetet.
Azt, hogy „a patkószeg miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett.
A ló miatt a lovas elveszett.
A lovas miatt a csata elveszett.”
Hát így van ez, kérem, tiszta a képlet
Az, hogy megírva sorsunk, megírva végzet.
Kijelölt útról letérhetsz jobbra, balra
De a kilengés a végcélt nem törli, nem zavarja.
Az stabil, mindig ugyanoda jutsz ki.
Megfeszülhetsz, lehet hogy mégse sikerül semmi.
Mert nem engedi a sorsod, látod?
Szerencse-e ez, vagy talán átok?
Azonban ha a sorsod úgy akarja
Mindent elérhetsz, tiéd lesz öledbe hullva.
Azt mondják: a sors se tudja, mit akar
Mert vagy elsimítja dolgaid, vagy vihart kavar
Ki tudja, mért van, hogy egyikünk szerencse fia
Míg a másikunk élete folytonos baj, galiba.
De mindőnkben benn van egy tulajdonság:
Remélni: jobb jön, s többé nem gyötör kórság
S bár néha úgy tűnhet: a sors keresztbe tesz
De egyszer mégis minden rossznak vége lesz.
Aztán utólag megértjük, mért volt, mért történt.
Értelmet nyer majd, s megnyugszunk végképp.
A sors játékszerei vagyunk mindannyian
Kit így, kit úgy, erre vagy arra terelget
Egyszer víz alá nyom, s még tapos is rajtunk
De néha-néha, egyszer-másszor kicsit kiemelget.
Akár ilyen, akár olyan, vagy másmilyen a sorsunk
Ki dönti el, hogy vajon jó irányba tartunk?
De mindenképp egy fontos láncszemek vagyunk
S a köröttünk levőkkel karöltve, együtt haladunk.
Sokan hiszik, hogy túl kevesek, értéktelenek
Mert nem tettek még semmi világraszólót, érdemlegeset.
Hát nem ezen múlik. A magad helyén lehetsz kiváló
Te lehetsz a környezetedben a biztonsági háló
Akin sok múlik, akinek odafigyelnek a szavára
És továbbgyűrűzik minden egyes tetted hatása.
Győződj meg magad is, hogyha el nem hiszed
Győződj meg, hogy hátadon a világot így viszed
Cipekszel nap mint nap, bár meg nem válthatod
A világ búját-baját. Egyedül fel nem vállalhatod.
De sokan függenek, függhetnek tőled, érted-e már?
Kis alátét, csavar, sróf, vagy fogaskerék vagy akár.
És bárhogy és bárhol is élhetsz, élsz, ahol akarsz
Ez a te kis életed, de vele óriási hullámokat kavarsz!
VÉGE
Egy hely a világban
Akárhol is vagy, valahol a nagyvilágban
Akármilyen jelentéktelennek hiszed magad
Fontos vagy, mert egyszer megszülettél
Valamilyen okból, bár az idő halad.
Nem szabad azt hinned, hogy egy senki vagy
A körülötted élőknek te vagy a minden
S minden tetted a létben örvényt kavar
És anyád is neked mondta, hogy: „kincsem”.
Akár egy pici sróf, csavar, alátét, fogaskerék
Fontos vagy, mint minden és mindenki más
Kis fogaskerekek nélkül nem működhet a gép
Mint ahogy háló nélkül sem halász a halász.
Alkatrészek vagyunk mi, mindannyian
A nagy egésznek aprócska, de fontos részei
Nemcsak mi, de egy falevél, egy fűszál is
A lét körforgásának nélkülözhetetlen elemei.
Nélkülünk nem lenne olyan színes az élet.
Minden apró élő szervezet egy-egy kész csoda.
Egy-egy lény génjében hordoz milliónyi évet.
Talán eredeti maradt, talán annak csak másolata.
Minden hatás, minden élmény változtat rajtunk.
Minden, amit érzünk, látunk vagy hallunk.
Akkor is, ha e változásokat mi nem is akarjuk.
A letépett virág magot már nem hoz soha.
Így e legszebb virág génjei nem öröklődnek tova.
A vadon törvénye, hogy a legerősebb élhet
Míg pusztulás a sorsa a kicsikének, satnyának, gyengének.
De gyengék nélkül nem lehet kiválasztott az erős
Mert a gyengék hátán jut fel, egyre előbb s előbb.
Ha a gyenge nincs, akkor nincs, aki az utat kitapossa
S csak az az erős, aki erejét a gyengéhez viszonyította.
Láthatod hát, mennyire fontos megőrizni minden csavart
Ami a nagy egészben minden apró részt összetart.
Ne sírj, ne búsulj hát, te is egy fontos rész, darabka
Az vagy, bizony, ne sajnálkozz, ne haragudj magadra
Ne hidd, hogy életedben még semmi fontosat nem tettél
Dehogynem: elég, hogy egyszer, valaha megszülettél!
Akiket ismersz, akiket szeretsz, akikkel barátságban vagy
A te sorsod az övékével mindig párhuzamosan halad
Akármit mondasz, bármit teszel, hatással leszel rájuk
Talán még arra is, hogy milyen színű a ruhájuk.
Ha például valakire rámosolyogsz a buszon
Akkor talán vidám lesz, és nem marad búskomor
Nem kiabál a társával, hogyha este hazatér
Még akkor se, ha otthona igazi csatatér
Mert reggel látott téged, s te őrá hatással voltál
S lehet, hogy egész napjára vidámságot hoztál
Lehet, hogy emiatt nem veri el otthon a gyereket
Ha koszos ruhában a fehér szőnyegen hentereg
Mert lecsitul benne sok bánat, könnye se hull
És nem érzi magát talán az életben legalul.
Vagy épp megfordítva van. Nem vagy mindig vidám.
De valaki rádnéz, küld feléd egy aprócska félmosolyt.
Ettől bátrabb leszel, vidámabb, felemeled a fejed.
Mert ez neked valahogy egy jobb napot hozott.
Mint a vízbe bedobott kő, úgy vagyunk ezzel.
Csobban, hullámzik, gyűrűzik ki egész a partig.
Meglengeti a parti nádat, a nádban búvó vadkacsákat.
Mert a bedobott kő bizony ezt teszi mindig.
A kavics hullámgyűrűket gerjeszt körbe-körbe.
Hatással van minden körötte levőre.
Vajon ha valamit épp ott, épp akkor teszek
Véletlen-e, vagy nincsenek véletlenek?
Tetteink következményét viselnünk kell mindig.
Ha tetszik, ha nem, ha jó, ha rossz nekünk.
Olyan is előfordul néha vagy gyakran
Hogy nem tetszik már semmi, ami van velünk.
De mégis lehet, hogy nem tudunk tenni
Ellene semmit valami okból, valami miatt.
Úgy látszódhat talán: megmásíthatatlan
A sorsunk, életünk ezen ég alatt.
Akkor várunk még. Várunk, remélünk.
Van-e türelmünk, és bátorságunk,
Vagy belenyugszunk és beletörődünk.
Akár így, akár úgy, az apró csavarka
Mindenki sorsa, sorsának minden darabja.
Az a sok ember tán nem is tudja
Milyen hatalmas gépezet fontos tagja.
Pont olyan ez, mint a patkószeg-mondás.
Mindenki ismeri ezt a kis versezetet.
Azt, hogy „a patkószeg miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett.
A ló miatt a lovas elveszett.
A lovas miatt a csata elveszett.”
Hát így van ez, kérem, tiszta a képlet
Az, hogy megírva sorsunk, megírva végzet.
Kijelölt útról letérhetsz jobbra, balra
De a kilengés a végcélt nem törli, nem zavarja.
Az stabil, mindig ugyanoda jutsz ki.
Megfeszülhetsz, lehet hogy mégse sikerül semmi.
Mert nem engedi a sorsod, látod?
Szerencse-e ez, vagy talán átok?
Azonban ha a sorsod úgy akarja
Mindent elérhetsz, tiéd lesz öledbe hullva.
Azt mondják: a sors se tudja, mit akar
Mert vagy elsimítja dolgaid, vagy vihart kavar
Ki tudja, mért van, hogy egyikünk szerencse fia
Míg a másikunk élete folytonos baj, galiba.
De mindőnkben benn van egy tulajdonság:
Remélni: jobb jön, s többé nem gyötör kórság
S bár néha úgy tűnhet: a sors keresztbe tesz
De egyszer mégis minden rossznak vége lesz.
Aztán utólag megértjük, mért volt, mért történt.
Értelmet nyer majd, s megnyugszunk végképp.
A sors játékszerei vagyunk mindannyian
Kit így, kit úgy, erre vagy arra terelget
Egyszer víz alá nyom, s még tapos is rajtunk
De néha-néha, egyszer-másszor kicsit kiemelget.
Akár ilyen, akár olyan, vagy másmilyen a sorsunk
Ki dönti el, hogy vajon jó irányba tartunk?
De mindenképp egy fontos láncszemek vagyunk
S a köröttünk levőkkel karöltve, együtt haladunk.
Sokan hiszik, hogy túl kevesek, értéktelenek
Mert nem tettek még semmi világraszólót, érdemlegeset.
Hát nem ezen múlik. A magad helyén lehetsz kiváló
Te lehetsz a környezetedben a biztonsági háló
Akin sok múlik, akinek odafigyelnek a szavára
És továbbgyűrűzik minden egyes tetted hatása.
Győződj meg magad is, hogyha el nem hiszed
Győződj meg, hogy hátadon a világot így viszed
Cipekszel nap mint nap, bár meg nem válthatod
A világ búját-baját. Egyedül fel nem vállalhatod.
De sokan függenek, függhetnek tőled, érted-e már?
Kis alátét, csavar, sróf, vagy fogaskerék vagy akár.
És bárhogy és bárhol is élhetsz, élsz, ahol akarsz
Ez a te kis életed, de vele óriási hullámokat kavarsz!
VÉGE