Egy téli éj
Bobby Leng:
Egy téli éj
Szürkül az este, a szél elült, a köd leszállt.
Sűrű párába burkolta az egész határt.
Lépésre se látni: tejföl az egész világ.
Az ember még az orra hegyéig se lát.
Az éjszaka néma, nincs már levél a fákon.
Nem rezdül semmi, madár gubbaszt az ágon.
Tollát borzolja, fázik, nem védi semmi.
Nagyon rossz lehet ilyenkor madárnak lenni.
Az éj hideg, a csillagfény hidegen rezdül.
Róka oson élelmet keresve a kerteken keresztül.
A fagyos föld előle elrejteni igyekszik a szagot.
- A kamra mélyén kis egérke keres valami magot.
A hideg pajtában állatok pihennek fázva.
Jászlukban széna, ők alszanak a szalmán állva.
A tető gerincén hatalmas bagoly huhog.
A láthatáron a hó hatalmas pelyhekben zuhog.
De jó, ha takarni tudja a fagyos földet végre
Az őszi vetést és a földben az életet védve.
És kint a mezőn a deres fűszálak között
Néhány vadnyúl és őz kutat és zörög.
A dermedt étek is jó, csak legyen belőle sok
Mire eljön a tavasz, bizony torzsáig fogy.
A makkosokban a hullott avarban vadmalac túr
De nem sok mag maradt, mire a tél lett az úr.
A jeges ágak között átfénylenek a csillagok.
A vadak patája alatt a keményre fagyott föld kopog
S hiába minden, a gyomruk akkor is korog
Miközben messze egy eltévedt kutya vakog.
Mikor végül a nap kelni készül és szürkület dereng
A sűrű köd is lassan-lassan oszladozni kezd
Majd kibúj a nap a horizont felett ragyogva
Erőtlen fénnyel meleget nem, csak világosságot hozva
S amikor végre magasabbra hág fel az égre
Csak úgy ragyog az égnek makulátlan kékje.
A hófelhők mostanra messzire-messzire szálltak
Mert könnyűvé, foszladozóvá, vékonnyá váltak
Terhüket lerakták, kiszórták amarra messze
Ide már nem jutott a hóból, nem hullott erre.
A köd is felszállt már, nyoma sincs, nem is volt talán
Eloszlott, hová lett, - ni csak, ott van a bokrokon, a fán
A köd cseppjei ráfagytak, rájegesedtek minden ágra
Minden szabadban lévő dologra, göröngyre, fűszálra
Vakító fehér, vastag zúzmara borítja az egész világot
Szerencsés, aki már ilyet a kék ég előtt ragyogni látott.
VÉGE
Egy téli éj
Szürkül az este, a szél elült, a köd leszállt.
Sűrű párába burkolta az egész határt.
Lépésre se látni: tejföl az egész világ.
Az ember még az orra hegyéig se lát.
Az éjszaka néma, nincs már levél a fákon.
Nem rezdül semmi, madár gubbaszt az ágon.
Tollát borzolja, fázik, nem védi semmi.
Nagyon rossz lehet ilyenkor madárnak lenni.
Az éj hideg, a csillagfény hidegen rezdül.
Róka oson élelmet keresve a kerteken keresztül.
A fagyos föld előle elrejteni igyekszik a szagot.
- A kamra mélyén kis egérke keres valami magot.
A hideg pajtában állatok pihennek fázva.
Jászlukban széna, ők alszanak a szalmán állva.
A tető gerincén hatalmas bagoly huhog.
A láthatáron a hó hatalmas pelyhekben zuhog.
De jó, ha takarni tudja a fagyos földet végre
Az őszi vetést és a földben az életet védve.
És kint a mezőn a deres fűszálak között
Néhány vadnyúl és őz kutat és zörög.
A dermedt étek is jó, csak legyen belőle sok
Mire eljön a tavasz, bizony torzsáig fogy.
A makkosokban a hullott avarban vadmalac túr
De nem sok mag maradt, mire a tél lett az úr.
A jeges ágak között átfénylenek a csillagok.
A vadak patája alatt a keményre fagyott föld kopog
S hiába minden, a gyomruk akkor is korog
Miközben messze egy eltévedt kutya vakog.
Mikor végül a nap kelni készül és szürkület dereng
A sűrű köd is lassan-lassan oszladozni kezd
Majd kibúj a nap a horizont felett ragyogva
Erőtlen fénnyel meleget nem, csak világosságot hozva
S amikor végre magasabbra hág fel az égre
Csak úgy ragyog az égnek makulátlan kékje.
A hófelhők mostanra messzire-messzire szálltak
Mert könnyűvé, foszladozóvá, vékonnyá váltak
Terhüket lerakták, kiszórták amarra messze
Ide már nem jutott a hóból, nem hullott erre.
A köd is felszállt már, nyoma sincs, nem is volt talán
Eloszlott, hová lett, - ni csak, ott van a bokrokon, a fán
A köd cseppjei ráfagytak, rájegesedtek minden ágra
Minden szabadban lévő dologra, göröngyre, fűszálra
Vakító fehér, vastag zúzmara borítja az egész világot
Szerencsés, aki már ilyet a kék ég előtt ragyogni látott.
VÉGE