Élet

Bobby Leng:
Élet




Az élet itten, e kerek Földön
Csodásan szép, mégis szomorú.
Minden, ami él, elhervad egyszer
És minden derűre jön a ború.

Minden lélegzik, növekszik, érik.
Növény és állat, ember. Mind él.
Élőlény mindez, gomba és víz is
Mint a tűz: izzik, majd elalél.

Sokan azt mondják: húst ők nem esznek.
Semmi olyasmit, ha arca van.
Élőt nem ölnek evésük végett
Arca pedig csak állatnak van.

Élőt nem ölni, gyönyörű mindez.
Mégis öl az, ki enni akar.
Picike csíra tör ki a magból:
Megeszed? Meg is ölted hamar.

Hiába csírzott, nőtt ki a magból
Nem lesz belőle kész növény.
Nem hoz virágot, levelet, magvat
Hogyha megetted, többé nem él.

Leszakítottad almát a fáról.
Megölted, pedig növekszik még.
És ha túlérve magától pottyan
A földön toccsanva málik szét.

Igen ám, mégis ott a mag benne.
Abban pedig az élet maga.
Egy új fának a kezdeménye
Szólítja természet hívó szava.

Leszedsz a kertben bármi zöldséget.
Retket, hagymát a földből kitépsz.
Mit gondolsz: mitől növekedett ő
Hát úgy, hogy élt, pont mint hogy te élsz.

Burgonyát földből ha kiborítasz
Kamrába téve tavaszra vár.
Fehér kis csíra-kezdemény látszik
Minden gumón nemsokára már.

Ez hát az élet. Meg lehet enni
De ha elveted, újból kikél.
Minden gumóban benne rejtőzik
A csoda: szára, virága, levél.

Meseszerűen csodás dolog ez.
Minden mag titkot rejteget.
Parányi magból egy kész növény lesz
Hogyan? Nem lehet sejtened.

Száráról tépkedsz fűszernövénykét.
Ha sokat bántod, elpusztul majd.
De addig élt még, amíg leszedted
S étkedbe szórtad. Újat nem hajt.

De nemcsak ezek élnek köröttünk.
Hanem haszontalannak vélten sok gaz.
Kórót, gazszálat hogyha kitépjük
Nem növekszik meg rajta a mag.

Pedig a kórók sokezer magját
Étkül veszik majd tél idején
Apró madárkák, színes madárkák
Mikor nincs más a hó tetején.

De ha elszórja magját a szélbe
És az eső bemossa majd
Mind a talajba, nedves talajba
Tavasszal mind-mind kikel, kihajt.

Élet van benne. Szunnyadó, csendes.
Mint gabonában. Elvethető.
De ha megőrlik, s kenyeret sütnek
A gabonából, úgy ehető.

És a tojás? Az az élet magva.
Benne szunnyad egy kicsi lény.
Egy pete, egyetlen sejt csupán még,
A sejtosztódásnak kezdetén.

Ha megtermékenyült, nem csupán egy sejt.
Élet már, de még nem felismerhető.
Mindennek kezdete egyetlen sejt csak
S élő lény lesz, mi belőle kinő.

Így tesz a halnak tojás-ikrája
Teknősé, kígyóé, krokodilé.
De a nem-tojással szaporodóknak
Embriója is éppen így kezdené.

Akár növényke, akárha állat:
Először csíra csupáncsak még.
Kicsi és gyenge, de élet van benne
Buzog és lüktet: látszik, hogy él.

Főztél pudingot. Miből is van hát?
Cukor, liszt, tojás? Ez is mind élt.
Kivonták, őrölték, mosták és zúzták
Feltörték, és eljött nekik a vég.

Csoki miből van? Kakaóbabból.
És a sok fűszer? Apró magok.
De ha elvetjük, kikel, feléled.
Csírát hajt, szárat, virágot hoz.

Úgyhogy jobb, hogyha nem mondja senki:
Soha nem ölt még, hogy majd egyen.
Minden élt egykor, amit megkóstolt
S evett, hogy gyomra tele legyen.

S ha szórakozásból tépsz le levélkét.
Ujjaid között cafatokra hull.
Neked csak játék, a fának fontos
Minden levélke, ami virul.

Számára adja az életet ez mind.
Fényt nyel magába, tanultad rég.
Levél-erekben szénmonoxid száguld
S pórusain kibocsátja az oxigént.

Micsoda hatalmas, csodás az összhang.
Micsoda szervezés kellett neki.
Minden él tehát: lélegzik, lüktet
S mind a nagy világegyetem részei.

Érdekes volt így végiggondolni
Ekként a dolgot, belátom már.
Az ÉLET maga a tökéletesség
De még sok kérdés válaszra vár.

Például az, hogy miért is ölnek
Gonoszul sokan és hasztalan.
Vegyük csak épp a homárt itt mindjárt
Akinek a tengerben hona van.

Kifogják ezt a nagy rákot, s aztán
Megeszik szegényt, a sorsa ez.
De hogyan? Bizony, nem mindegy, miként
Végeznek vele. Gonoszság ez.

Élve teszik őt lobogó, forró
Vízzel telített fazékba. Sőt!
Bele is nyomják, ha kapálózik
Ha fáj neki. Megkínozzák őt.

Aki a tányérjára őt kéri
Tudja-e vajon, mit szenved el?
Kínok kínjával huny ki az élte
Halálra kínzod. Mert így teszel!

Boldogan eszed vörös-rák testét
Nevetgéltek a tányér fölött.
Hogy őneki ez kínszenvedés volt
Bizony, neked van hozzá közöd.

Csiga és kagyló, ugyanígy járnak.
Jó, ha éltükben meg nem eszik.
Villával szúrják, kitépik őket
Citrom-cseppentve őt megeszik.

Mit gondolsz, hogyan ölik a békát
Ha a combjához jutni akarsz?
Utánajártál-e valaha, egyszer
S ha tudnád, tán inkább éhenhalsz?

Sorolhatnám még, mit művelünk mi.
Az Ember, hogyha enni akar.
Mennyi kín fogja körül az éltünk
Jaj, mennyi szenvedést takar.

Mondjak példákat? Legyen hát, íme:
Fincsi libamájat ettél-e már?
Tányérodon szép, nagy, és ízes
Hogy befald, bizony, csak arra vár.

De hogy hogyan lesz ekkora, tudod
Vajon, vagy nem is sejted talán?
Elmondom, hogyan készül, hogy tudjad
S ne maradjon neked örök talány.

Pici libákat kezdenek tömni.
Tömőgép csöve begyükbe ér.
Spéci keveréket géppel nyomatják
Háromóránként, akár nappal vagy éj.

Azt mondják: puha a gumicső, amit
Torkába nyomnak, nem fáj neki.
De kidörzsöli mégis bizonnyal
Előbb-utóbb, és felsebezi.

Módszeresen így töltik fel őket.
A máj nem képes feldolgozni ezt.
Dagad és duzzad, méreggel telik
Kiüríteni a szervezet képtelen.

Néhány hónap, és levágható lesz.
Mája nagyobb, mint két tenyered.
Kitölti csaknem az egész testét
Nyomva, préselve más szerveket.

Képzelheted, hogy mi kínt állhat ki
Eladdig szegény, ameddig él.
Mit számít az, csak dőljön a lóvé
Gágogásukat hadd vigye a szél.

Percnyi enyhülés sincs: mire lenne,
Már jön is az újabb kaja-adag.
S mindaddig így lesz, ameddig élhet
Végül lesz belőle tányérodon falat.

Hogyha már ettél valaha, egyszer
Puffasztót, akkor tudnod kell
Milyen az: súlyos, rosszul vagy tőle
Alig várod, míg jobban leszel.

Nyomja a szíved, fájlalod gyomrod
Dagad a has: majd kipukkad máj.
Szuszogni sem bírsz, jajgatsz csak egyre
Enyhülés vajon mikor lesz már.

Fulladsz, kapkodva veszel levegőt.
Torkodban érzed a gyomrodat.
Kikívánkozik, érzed, az étel.
Fájnak beleid, püffed hasad.

És ez csak rövid időt emészt fel.
Elmúlik, s futhatsz máris tovább.
Képzeld, ha csövet dugnék a szádba
Tölteném gyomrod, tölteném szád.

Háromóránként, tetszik-nemtetszik
Emésztesz vagy se, érdekel az?
Jó kövér májad, jó kövér tested
A sok kajától majd jól megdagad.

Hiába tiltakoznál, lefognak.
Akarod vagy se: csinálni kell.
Erőszakkal megy mindez, barátom
Mindegy, jól vagy-e, vagy rosszul leszel.

Erről csak ennyit. De csak egyed hát
A libamájat. Készíttesd el.
Rendeld meg, vedd meg, edd csak, ha bírod!
De amit mondtam, ne felejtsd el.

Lehetne élni humánus-szépen.
Lehetne, dehát vajon akarsz?
Élő vagy holt-e, s tenger gyümölcse
Mindegy az: falni! Mindent felfalsz!

És hát nemcsak az étel a kínos.
Vannak helyek, hol más is van ám.
Például van oly ország, ahol az
Iskola a legkínzóbb talán.

Békákat nyitnak fel, bizony élve.
Így tanulmányozzák a gyerekek.
Feltrancsírozzák élve, s kidobják
Szemétbe vele, mostmár mehet.

S amíg elpusztul, jaj, mennyit szenved?
Vajon a tanárt érdekli-e
Hogy mindez csupán beteg elméjű
Gonosz kéjencek rendelete.

Lehet kínozni: szólni nem bír ő.
Néma a szája, mert hangja nincs.
De élte egy van, egyetlen egy csak
És az ismételhetetlen, drága kincs.

Azt mondom: nincsen értelme ennek.
Sok állatkísérlet csak kínt okoz.
Össze- és vissza- kaszabolják a
Sok szerencsétlent. De ez gonosz.

Green-Peace, meg más is: hol vagy ilyenkor?
Szavad emeld fel, szólj végre már!
Sokféle dolog van, ami fontos
És gyors, humánus megoldást vár!

És mit művelnek a laborokban
Elájulnál, ha látnád magad!
Úgy megdöbbentene a dolog
Hogy elállna tőle a szavad!

Kiszednek szervet, átteszik másba.
Másikból ebbe, ide s oda.
Működik-e vajh’, lesik izgulva
Az ember gonosz és ostoba.

Agyakba elektródákat műtenek be.
Aztán kéjelegve stimulálgatják őt.
Halálra kínozzák vele a szegény
Szerencsétlen állatot. Hát emberek ők?

Gázokat próbálgatnak ki rajtuk.
Mennyi idő, míg életben marad?
Micsoda kéjes, gonosz az ember?
Magadra ismersz? Te vagy, magad!

S közben jártatjuk mindig a szánkat:
Jaj, mit művelnek a katonák!
Vérző és csonkolt sebek, halál-ok
Szenvedés, kínok kínjával jár.

Eközben minden nap valamit teszünk
Amivel másnak kínt okozunk.
Egymásnak is. A lelki terrorral
Csak nő a saját kis nyomorunk.

Allergiától szenved sok ember.
Pollentől - mondja. Én nem hiszem.
A városoknak a levegője telve
Füstgázzal, porral, s nem pollennel.

Vidéki ember születésétől ott él
Pollenek között, s nem allergiás.
Hogy van ez akkor? Nem pollen: pszihé
Alapú az egész dolog, s nem más.

Túlhajszoltságban, stresszben kell élni
Feszültség tombol, ez nem emberbarát.
Portól, bűztől és gázoktól telített
Levegőt szívnak be éveken át.

Sok kilométeres távolban vannak
Növények: messze a városhatár.
Mégis ráfogják a pollenekre
Hogy csak az okozhat allergiát.

Mondom: figyeld meg egyszer, s belátod:
Utazz messzire, s múlik allergia.
De máris előbukkan, amikor
Letelt szabadság, s mehetsz haza.

Városi ember egyre csak mondja:
Irtsunk ki rögtön minden gyomot
Minden virágot, ami csak porzik
S tegyünk helyette le sok betont.

Hogy ne szenvedjen, ő meg is tenné.
Pedig a szenvedése csekély.
Orrfolyás, szemének könnyezése
Nem sorolható a nagy kínok közé.

Sterilizálná környezetét, ha
Lehetne, földre se lépne, bizony.
Mérges a méhre, légyre, szúnyogra
Bogárra, galambra: ez mind iszony.

Pedig a beton, az mindig porzik.
Télen és nyáron, ha száraz az idő.
Télen a füst is, s autók gáza
Télen-nyáron gyilkos szmog-termelő.

Csakhát autódtól meg nem válhatsz:
Kényelem kell, így elnézhető
Bár a járdákon babakocsikban
Ott szívja már be a kis csecsemő.

Szegényke, hogyha városi gyermek
Folytonos zajban, abban nő fel.
Villamos csattog, autók motorja
Zúg, sivít, csörög, s mérges gázt lehel.

A szökőkútnak káváján galamb
Iszik és szárnyát hűsíti vele.
Hűvös víz-permet tollára freccsen
S a sekélyben fürdik. Száll a pihe.

Tisztátalan, és irtsuk ki mindjárt
Mondja a szád, de te mit teszel?
Koszos a lábad, belelógattad
A szökőkútnak hűs vizibe.

Alájaállsz és izzadt testednek
Nedveit mindet mosod bele.
Mezítláb gázolsz benne, és arcod
Hajad és kezed szennyes vízzel tele.

Ugyanabba állsz, amit lövell fel
Egy körforgásban a szökőkút.
Nem folyóvíz ez, mi mindig frissen
Folyamatosan a felszínre jut!

Amott egy hajléktalan ősz bácsi
Zokniját mossa éppen bele.
Emitt egy kisded pancsol a vízben
Az anyja is jókat nevet vele.

A víz meg szépen visszaszivárog
És mostmár mocskosan tör fel amott.
Szórja az égbe szökve a szennyes
Víznek cseppjeit, mit visszahozott.

Aztán, ha otthon kiütésed lesz
Azt se tudod, hogy hol szedted fel.
Szenvedni fogsz, míg majd kikezelnek
Rút bajodból, s újra egészséges leszel.

---

Iszonyú, mondod, ha egérke rágcsál
A lakásodban, s cincogva fut.
Dühös vagy rá, ha ételed rágja
Ha a kamrádba, házba is bejut.

Vehetsz a boltban egér-ragasztót.
Picike lába mind beleragad.
Mozdulni sem tud, lapul szegényke
Ijedten pislog a kis vacak.

Dobhatod élve ki a kukába.
Majd agyonnyomja a szeméthalom.
Vagy éhen- és szomjanhal nagysokára
Sokat szenvedve. Tudod, s tudom.

Vagy tehetsz neki ki mérget, és attól
Majd szépen felfordul, ezt várod el.
Közben szenved-e, mindez nem fontos
Csak pusztuljon már el, az érdekel.

Aztán a sok-sok öldöklő vegyszer.
Mindent kiirtunk magunk körül.
Szórjuk és fújjuk mindenre rá, ha
Hozzánk közelít, fut vagy repül.

Hánykódva pördül a légy, meg a szúnyog.
Lepke és minden megsemmisül
Ott kint a gangon sistergés hallik
Elektromosság ahogy kisül.

Szerkezet állja útját a fénnyel
Odacsalogatja szegényeket.
Aztán megégnek. Pillanat műve.
Milyen humánus, milyen remek.

Kikiáltanak egy betegséget.
Kergekór, madárinfluenza, vagy más.
A nagyobbakat leölik sorra
Ez a parancs. Szörnyű a hatás.

Az apróbb jószág gyűjtve - még élve -
Zsákokba, kukákba belekerül.
Majdcsak megfullad, nem számít semmi
Durva kezektől egy se menekül.

Végül majd kiderül, mint ahogy szokott:
Politika volt csak az egész ügy.
Gazdaságilag érdek fűződött
Hozzá, és kínt és szenvedést szült.

Tyúkocskák tojnak, intenzív ketrec
Közé szorítva fordulni se tud.
Pihéjét, pelyhét tépik, cibálják
Véresre bőrét, gágog a lúd.

Kicsi helyekre zsúfolva ezren
Sűrűn ott élnek az állatok.
Rövidke létük itt e világban
Addig ne legyen nekik nyomor.

Tehénkék tőgyét váltig cibálja
S naponta többször szívja a gép.
Habzik a tej, évek így múlnak
Csak gazdagodjon folyton a cég.

Kinyújtva lóg a tőgy, és vöröslik
Kidörzsölte már a durva gép.
Szelíden tűri sorsát az árva
Nem tehet semmit, ó a szegény.

És közben nézd meg: teljesen piszkos
Lemosva nincsen, szennyes szegény.
Bele a tejbe, majd hőkezelve
Fertőtlenítik. Ennyi az igény.

Sokan vadásznak, hobbyból, sportból.
De sportból öldösni hogy lehet?
Lőni céltáblára, azt még megértem.
De ölni, gyilkolni... hű, de remek!

Hajszolják egyre, körbekerítik
Dobolnak, a zajtól őrülten fut
Fut az életéért, mindhiába
Vége van, már csak a sörét jut.

Durranva csattan a lövés, de fut még
Szörnyen fáj, izzik, vérzik sebe
Oldalbamarta sok sörét durván
Rogyadoz lába, könnyes szeme.

Alig bír futni, meg-megbotolva
Tántorog, s elhomályosul a szeme
Kétségbeesve menekül egyre
De meghal, mert neki nincs fegyvere.

Fut, menekül még, de izma reszket
Már csak pár lépés, aztán konyec.
Gyönyörű Isten teremtményének
Sok szenvedéssel most vége lesz.

Még ha jól van is a vad eltalálva
Akkor se pusztul el rögtön. Nem.
Szenved még, fekszik, szemében kérdés:
Miért tetted ezt? Ne bánts engemet!

Elvérzik csendben, vagy a vadásznak
Kell, hogy megadja a végső döfést.
„Kegyelemből”, azt mondja, s vigyorog
És belemártja a szívbe a kést.

Aztán feldíszíti gallyakkal, mondván:
Végtisztességet megadja még.
Képmutatóan szomorú arccal
Áll ott, és nem szakad rá ezért az ég.

Órákig lesben kuporog csendben
A vadász: lesi, mikor jő vad.
A szegény állat nem sejti, mi lesz
Nem veszi észre, el nem szalad.

Vagy fújnak sípba, és odacsalják
Puskacső elé, ő meg rohan:
Csapdába csalva reménytelenül
Halálraítélt a szegény vad.

Milyen férfias, dicső e tett, mert
A vadász bátor - gondolja ő.
Pedig csak orvul lecsap, nem átall
Titokban céloz, s azután lő.

A szegény vadnak nincsen esélye
A szélirány se kedvez neki.
Férfias „sport” ez, ó, de bátor tett
Dicső hőstettét véghezviszi.

Pedig a vad csak akkor szép, hogyha
Él, és virul, s nem kitömve áll
Falra szegezve, vagy szőnyegként a
Lábad előtt, mert győz a halál.

Lecsupaszított agancsa, csontja
Mered a falról, no lám, no lám
Bőre kikészítve, ágyra dobva
Vagy felszögezve lóg a falán.

Sok fényes lepke, csodás pillangó
Százszámra gombostűkön virít
Élhetne, szállna, repkedne még, de
Elfogva, ölve-halva van itt.

Ki gyönyörködik holt múmiában
Miféle torz értékrend ez már?
Természet-anyánk ékszere volt, de
Megölték, ó de kár, milyen kár...

---

A vízpartoknál sokan hűsölnek.
Sok itt a pecás. „Sport, hobby” ez.
Aprócska halacskákat kifognak
Amivel nagyhal kapásuk lesz.

Aztán, ha únva már az egészet
Odébbáll ez a furcsa sereg
Otthagyja apró halacskájait
Forrni a napon. Hát így van ez.

El is pusztul mind: nem teszi vissza
Őket a vízbe: hadd ússzanak!
Csillámló hátú ezüst kis ékszer...
Hagyja pusztulni a sok kis halat.

Sport? Tényleg? Hobby? Igazán? Nahát!
Sportból teszi, mit meséltem itt.
Eléggé kiábrándító mindez, de nemcsak:
Gonoszság is, meg kegyetlen is.

Éles horoggal fogja zsákmányát.
Kihúzza: egész súlya rajta lóg.
Véres a szája, a horog bántja
Ki szánná meg e ficánkolót.

Vergődik, csapkod, fuldoklik ottan.
De szabadulni már képtelen.
Haldokolását, szemébe nézve
Látja, ki kifogta, szenvtelen.

És nemcsak itt van, e helyt gonoszság.
Az ember mindenütt éppen ilyen.
Az ipari méretű lehalászással
Ott van minden egyes szép tengeren.

És, hogy a haszna még nagyobb legyen:
Delfineket, fókákat kiirt.
Több maradjon meg neki a halból:
Ez okból okoz rengeteg kínt.

Bálnákat űznek, s a szigonyágyú
Vastag húsába beletalál.
Horgos a vége, vontatni kezdik:
Tépik a testét, s jön a halál.

Nem szabadulhat: húsánál fogva
Drótkötél tartja, nincs menekvés.
Vérétől festve körben a tenger
De az Embernek még ez is kevés.

Szegény szerencsétlen ott vergődik
De a hajónak erős vasteste van
Nem bír el véle, kín marja húsát
Fájdalom gyötri, míg meg nem hal.

Kiszenved, igen, ezt így mondják.
Kínnal múlik az élete el.
Hiába tiltja nemzetközi törvény
Mégis vadásszák a tengereken.

És a sok hal is, amit kifognak
Azonnal fagyasztóba kerül.
A hajó gyomra egy kész jégkamra
Így ölnek meg mindent ott belül.

Kardszárnyú delfin, s sok cet elpusztul
Partra vetődve elmenekül
Ki, ki a vízből, mert már nem bírja
A szonár-hangot, ha vízbe merül.

Megőrül tőle, nyugtát zavarja
Fülébe harsog, menekvés nincs.
Inkább öngyilkos lesz a szerencsétlen
A száraz parton, a vízből kint.

Tengerek mélye nem az övék, hisz
Az ember mindenütt ott van már.
Kisajátítja, elveszi, mindegy
Hogy hal, polip, rák, kagyló, kaviár.

Olajfolt terjeng, elzárja víznek
Levegőtől a pórusait.
Mindent elfed lemoshatatlanul
Megfojtja, gyilkolja élőlényeit.

Olvad a gleccser, a jéghegy mostmár
Vízbe omolva támaszt nem nyújt.
Jegesmedve kölykét nem védi
Oltalmat adni többé nem tud.

Kapzsiság lesz a vége a sarknak:
Felhevítéssel nyerik a gázt.
De közben olvad a jég, s a víznek
Szintje emelkedve okoz sok kárt.

Tengerpartokon rengeteg város
Víz lepi el majd, nem is kicsit.
De ez nem számít, mert a kapzsinak
Sok pénz üti majd markát, kezit.

A hóban ásott odúban jámbor
Vaksi kis jegesmedvebocsok
Mire felnőttök, nem lesz már jéghegy
Ami volt egykor otthonotok.

Rozmár és fóka fáradtan úszik
De a jég vékony, törik is már.
Testének súlyát el már nem bírja
És csak víz az egész szemhatár.

Így kell pusztulni, fáradtan úszni
Sehol egy hely, hol pihenhet ő.
Kimerül, kókad, lankadva süllyed
Elhagyta mostmár minden erő.

S erdőirtással szorul mind összébb
Területük a vadaknak már.
Az ember önző, nem elég semmi
Nem gátolja meg semmilyen akadály.

Közben a vadnak nincsen hol lenni
Nincsen mit enni, elpusztul hát.
De addig szenved, étlen és szomjan
Nem tudja fenntartani magát.

S mikor a vadnak mersze ha támad
Emberközelbe tévednie
Azonnal puskát, fegyvert ragadnak
Mondják: neki nem itt kell lennie.

De akkor hol? Választást hagytunk?
Mindenütt űzzük: ne ott legyen!
Innen s onnan is menekülnie kell
Nincs helye völgyben, nincs a hegyen!

Kiszorítósdi, gonosz egy játék.
Kegyetlen, könyörtelen, nagyon.
Kíméletlenül eltapos az ember
Mindent, hogy övé legyen vagyon.

Na és a cirkusz? Ottan mi is van?
Láttál-e már állat-számokat?
Kis ketrec rejti porond alatti
Bűzös világát. Te láttad azt?

Levegőtlenül, ablakok nélkül
Fény nélkül élnek ott a vadak.
Ürüléküktől tisztátalanul
Maró bűz-szagban élnek alant.

Láttad? A majom, medve bepólyált
Altesttel futkos a színpadon.
Viccesnek véli ezt a közönség
Csakhogy az ostor csattog nagyon.

Fél az ostortól. Csattan: berottyant
A pelenkába szörnyű nagyot.
Ha megfigyelnéd, látnád, hogy így van
A folt átlátszik, folyik, tocsog.

Aki ezt látta, nem fog már nézni
Sohase többé ily attrakciót.
A szíve reszket, a könnye csordul
Döbbenten látja meg a valót.

No és, akik az állatok orrán
Karikát nyomnak fogóval át?
Bika szelídül, a medve táncol
A malac nem túr, ha kap orrkarikát.

Jaj, de nekik ez hogy fáj! Nem érzed...
Bika és medve kötélen fut.
Húzzák, rángatják, ő arra fordul
Nyúlik az orr, száj, amerre tud.

Van hely, ahol az emberek várják
Izgatottan a bikaviadalt
Stadion telve, őrjöngve tapsol
A nép, ha a bika végre meghalt.

De addig éles pikákat döfnek
Hátába. Himbálózik, mozdulatra fáj.
Vérzik a sok seb, éget, izzik, szúr
Könnyes a szép szem, és habzik a száj.

Minden találat üdvrivalgással
Nyugtázva: jaj, de örül a nép!
Milyen jó játék, humánus, tényleg
Vérző, és gonosz, kéjes... ez szép?

Nyílt színen hogy tudnak így örülni
Egy elmúlásnak, nem érthetem
Ha egy pici seb éri az Embert
Orvoshoz rohan: most mi lesz velem?

Rettenet, hidd el, teneked mondom.
Ne légy tudatlan: lásd végre meg
Mit tesz az ember, amerre csak jár
Mindent kiszolgáltatottjává tesz.

Hasznot remélve öl, gyilkol, kínoz.
Minden kis zugba belehatol.
Gyors járművein oda is eljut
Ahol fagy van, vagy ősi vadon.

Pénz! Pénz! Pénz! Az kell, ezt kiabálja.
Ez érdekli csak, és semmi más.
Hogy mi az ára, nem számit semmit
Téged is megöl, ha útjába állsz.

Van fegyver, s ha kell, mindet bevetve
Pusztít: övé az egész világ!
Hidd el, hogy nincsen gonoszabb fegyver
S erősebb, mint maga a kapzsiság!

Mint egykoron a rabszolgatartás.
Azt hitték akkor: ingyenbe’ van.
Pedig a sok-sok fekete ember
Költsége, akárcsak az arany.

Hajó kell, s matróz, étel, s ital is.
Ha odaértek, szállás is kell.
Sok el is pusztult a hosszú úton
Mennyibe került egy: számold csak fel.

Drágább lett végül, mintha akárki
Egy sima munkást felfogadott.
Ugyanis az majd hazamegy este
S nem is kér enni, s nem is kapott.

Dehát az ember mindig oly kapzsi.
Ha hiszi: nyerhet, nem számít pénz.
Sokat ráfordít, bár meg nem térül
Hazudja mégis. Nincs neki ész.

Lopni és csalni, bármire képes
Hogy haszna legyen, s jól éljen ő.
Kár, hogy ezeknek a barbároknak
Sose lesz, hogy fejelágya benő.

Mennyi a kín, s hogy szenvedéssel
Nyeri hasznát, nem számit neki.
Durva és gonosz, kegyetlen lelkű
Reméli: sok pénzt csak így nyeri.

Az embereknek áldozatául
Esik sokminden, vagy épp MINDEN így
Befészkelődik, kisajátítja
Az egész Földnek minden szegletit.

Mivel hogy bánunk, mirajtunk múlik.
Az ember így megítéltetik.
Hogy bánsz az állatokkal, az vagy te
Szeresd és adj meg mindent nekik.

Az ember szenved, ha úgy gondolja
Korlátok közt él, mert nem szabad.
De a kalitkában a kismadárka
Élte végéig biz’ ottmarad.

Levegőégnek csodás kis ékszere
Repülni nem tud: nincs rája hely.
Kis kalitkának örökre foglya
S elvárják tőle: hé, énekelj!

Legyél vidám, fütyülj, rikácsolj!
Boldog lehetsz: van étel és víz!
Biztonságban vagy, mért nem jó itten?
De ő hallja: a szabadság hív.

És az állatkert? Biztonság, persze.
Megóvni benne sok szép vadat.
A kihalástól, az emberektől
De a sok vad ott mégse szabad.

Pár négyzetméter, ez jut egy főre.
Miközben sétány, erdő neked.
Sétálsz és nézed, amint ott senyved
Üvegfal, rácsok mögött reked.

Jó dolga van itt, mondjátok nékem.
Persze, mert mindent itt készen kap.
Nem kell vadászni, se legelészni
Így telik végleg itt minden nap.

Ricsajgó tömeg reggeltől estig.
Hogyha úgy tetszik, koncertek is.
Műsorok közben hangszóró ordít
Nyugalom, hol vagy? Az itten nincs.

Láttál már tigrist, oroszlánt, amint
Oda- és vissza sétál le-föl?
Egész nap, holnap, éveken át is
Kit a bezártság élte végéig gyötör.

Picike ketrec, benne kis állat.
Kucorog, meg se mozdul soha.
Magábaroskadt, szabad kis lénye
Elvágyik innen, nem ostoba.

Elefánt-ormány úgy himbálózik
Jobbra és balra, mintha fújna szél.
Bezártság-érzése soha nem múlik
Pár négyzetméteren tengődik, él.

Néhány lépésnyi minden oldalról
A távolság, a hely, ahol él
Számtalan kis- és nagyvad, a ZOO
Rácsokkal szabdalt területén.

Akváriumban, állandó fényben
Apró halacskák unatkoznak.
Ficánkolásra nincs hely, a tenger
Tó, folyó távol. Azt nem szabad.

Ellátva mindennel, persze, ez így van.
De a szabadság soha nem volt övék.
A cél az, hogy az Embernek tetsszék
Hogy a látványa legyen szép.

Jónéhány példa mutatja azt, hogy
A háziállatokkal bánni nem tudunk.
Sok a kegyetlen, ostoba gazda
Kidobjuk azt, amit már megununk.

Mehet világgá, kutya vagy macska
Tengerimalac, egér, pocok.
Városi parkba, vagy a mezőre
Viszi volt kedvencét a sok mocsok.

A láncra kötözött szegény kutyának
Bőrét véresre dörzsölte már
Vagy bele is nőtt eleven húsába
A soha le nem vett vastag lánc.

Bele is pusztul, ha észre nem veszi
Egy jótét lélek, s végre segít.
De addig mennyit kínlódik szegény
Minden perc fáj, majd’ elveszti eszit.

Tenni nem képes ellene semmit.
Gazdája lelketlen, nem figyel rá.
Nem látja a viselkedésén, rajta
Hogy neki valami rettentőn fáj.

Csodás, szép lovad társad volt mindig.
Szép szemét nézzed, meglátod ezt.
Értelmes lény, egy lelkes szép állat
De megöregszik, s akkor elveszett.

Elküldöd könnyen a vágóhídra:
Mostmár nem tud hasznot hozni neked.
Öreg már, csak a gond van ővéle
Virslijét, kolbászát jóízűen eszed.

Marhának, lónak billoggal jelzik
Ki a gazdája. Beleégetik.
Nemcsak a szőre: bőre és húsa
Az izzó vas alatt ég, ha megjelölik.

Nagyon fáj, hidd el, s nem hűti semmi
Nem úgy, mintha te megégeted
Egy cseppnyi forró olaj, ha fröccsen
És felhólyagosodik tőle a kezed.

És milyen sokáig izzik és fáj még!
Képzeld el, hogy NEKIK mennyire fáj
A billog, mikor tűzből kivéve
Rányomják, s lefogják, hiába rúgkapál.

Nem ápolgatják, nem kötik be, mert
Díszlik, hogy kié ez az állat itt.
Hiszen éppen azért csinálták, hogy
El ne lopják a gazda állatait.

A seb még hosszú ideig fáj, mert
A hús megégett, és varasodik.
A billog helyén vadhús, forradás
Marad, és jelzi a gazda nevit.

Ott szőr már többé ki nem is nőhet
Mert elégett a töve is jó mélyen.
Sokára gyógyul. Csak ha neked is
Ily sebed lenne, tudnád meg, hogy milyen.

---

Csengő a nyakban, a vezérállat
Nyomában így jár a többi juh.
Tehénnek kolomp, egész nap hallja
Szabadulni ettől már sohase tud.

Állandó csengés minden mozdulatra.
Még nekem is sok, ha arramegyek.
De őneki percre se nincsen nyugta
Pont úgy kínozza, mint a legyek.

Meggyűrűznek sokféle madárkát.
Laza a gyűrű, s hiszik: bele nem nő.
De ha az ágak közé akadva
Nem szabadulhat, erről hír nem jő.

Lehet: ottpusztul, mert a kíváncsi
Ember akarta tudni: merre jár.
Visszajön-e, vagy más megtalálja
Vagy pedig új hont másutt talál.

Gyűrűnél fogva ott lóg az ágon
A tüske fogja: el nem repül.
Verdes a szárnya, sírva, csipogva
Vergődik, míg végleg ki nem merül.

Milyen sok állat leli halálát
A száguldó autók kereke alatt
Ha lassabb volna az iram, bizton
Már átkelhetne, s tovahalad.

Behálóztuk már az egész világot
Csillogó, fényes betonútjaink
És a sínpárok szerteágazóan
Apróra szabdalják mezőink, földjeink.

Itt is, meg ott is autók járnak
A hegy gyomrába mélyen visz alagút
Na és a völgyek s dombok között is
Ott feszül már sok vas-viadukt.

Egyre kisebbre szabják a rétek
Meg az erdőknek szeleteit.
Pedig a vadnak nagy élettér kell
Épp, mint ahogy az Embernek is.

Csakhogy minekünk könnyebb a helyzet
Két kezünk bármit, bárhonnan elvehet
Nekik meg csak Természet-Anyácska
Biztosíthatná a védelmüket.

Lassan nem tudnak hová elbújni
Mert mindenüvé utánaloholunk
Kiirtunk erdőt, felszántunk rétet
Mert mi kíméletlenül kapzsik vagyunk.

---

Valaha, egyszer egy bús pilóta
Látomást látott a dűnék között.
Kis róka várta: „Megszelídítettél
S a szívem ünneplőbe öltözött.”

Ha egyszer volt már közöd hozzája
Egy kicsi jószág mindig várni fog.
Nem tudja: jössz-e valaha még, de
Addig vár rád, míg e Föld forog.

És hogyha nem jössz többé feléje
A szíve búsul, de mégis vár.
Lesi a lépted, áhítja hangod
Símogatásod, és számít rád.

Hogyha már egyszer megsimogattad
Ne mondj le róla többé soha
A szeretet az, amiből sok van
Teljes szíveddel add mindig oda.

Exupery tudta, el is mesélte
Ami vele tán meg is esett:
Kis Herceg volt ő, csak néhány percre
De emlékezetes lett ez az eset.

Tanuljunk tőle, ember fiai.
Érdemes lenne, én úgy hiszem.
Józan bolondság, bolondos jóság
Sugárzik tőle: bölcs intelem.

Ez a pilóta lezuhant géppel
Várta, csak várta egyre, nagyon
Hogy megtalálják, és mindeközben
Rágódott furcsa lázálmokon.

Álom? Valóság? Ki tudja ezt már.
Vele sokminden megeshetett
Amit lázas elméjével látott
Való volt-e, vagy játszi képzelet.

Elmondok itt egy történetecskét
Ami megesett, van, ki tanúja volt.
Egy öregasszony, hajlott a háta
Régen biztosan sokat robotolt.

Lehet, hogy így van, mégis, mit mondott?
Öreg kutyája nem ugat már.
„Eloltatom már, nincs hasznom belőle”
Mondja, s helyeslésre, megerősítésre vár.

Akinek mondta, rögtön felfortyant:
„Magát is oltassuk el, öreganyám
Látom hogy nincsen haszon belőle
Hogy még él, nincs ereje már.”

„Minden öregtől szabaduljunk meg
Aki már dolgozni képtelen?”
Mondta neki még felháborodva
„Hát elhagyta magát az értelem?”

Üssünk hát agyon minden megvénült
Állatot is, ha nincs haszna már
Hogy ne fogyasszon, ne kelljen rája
Gondot viselni, mert drága az ár?

Azt hiszed, nem hallja meg az az állat
Hogyha róla te így vélekedsz?
Nézz a szemébe, meglátod rögtön:
Mindent megértett, elhiheted.

Végtelen bánat és szomorúság
Ül a szemükben, lelkük törött.
Menj csak el a menhelyekre
S nézz szét a számkivetettek között.

Kövér tulaj már megunta, ráunt
Milliós autóból valahol kidobott.
Tört vagy se csontja: a lelke szenved
Imádott gazdija akit elhagyott.

Mennyi szenvedés, hol van a vége?
Kíméletlenek nagyon az emberek.
Könnyelmű, bunkó, kőkori barbár
Ne hidd, hogy rászólni nem merek.

A szegény állat kiszolgáltatottan
Tengődik, ha nem szeretik őt.
De nemcsak állat kínlódik itten:
Sok gyerek sínylődik kínok között.

Kicsike lurkó nő a családban.
Apa, anya sajnos, mindig ideges.
Ordítozásuk messzire hallik
Szenvedő alanya csak a gyerek.

Ütik-verik őt, mindig kék-zöld lesz.
Már nem beszél, csak néz szomorún.
Lelke megzápult, befelé fordult
És megszökik innen, ha rájaún.

Bizony, az ember bebizonyítja:
Állatabb minden állatoknál.
Gyalázatosan gonosz és mégse
Nem bánja meg: az derogál.

Kis csecsemőt is simán kiteszik
Ki a kukába, hadd vesszen el.
Kinek kell, ugyan, csak gond van azzal
Vagy még megtudják, és ez nem kell.

Pedig hát most, a mai világban
Millióféle védekezés
Ezernyi módját kitalálták már
Ha már oly könnyű a vétkezés.

Miféle ember, asszonyi állat
Tesz ilyet? Ja, az állat, az nem.
Az védi, félti nagyon a kölykét
Ölni is képes, ha kell védelem.

Mert a gyerek még egyedül nem tud
Élni a világban magányosan.
Gondoskodni kell róla, ez pedig
A szülőnek dolga, pontosan.

Ha már megszülte, hogyha akarta
Azt hisszük: átgondolta ezt
S felnevelése örömmel tölti
És nem a hátán csak púp, vagy kereszt.

Amikor egy kisgyerek áldással
Jön e világra, s közöttünk él
Őt örökétig, amíg csak élhet
Védje a szülői ház, fedél.

Egy szülő többé nem szabadulhat
Sohase: végleg szülő marad.
A szabadságát már elcserélte
A családjára, s nincs több kaland.

Család, és otthon, meg felelősség.
E hármas mindig sajátja lesz
Szülői volta első percétől
Ami nem mindig csak kellemes.

Sokan gondolják, hogy nyűg és fogság
Börtön nekik házasság, s család.
Vissza is sírnak sok ifjú évet
Amit nekik a szabadság ád.

De ez a szabadság nem ugyanolyan
Mint amelyre a rab állat vágy.
Még a családos ember is bármikor
Elhagyhatja házát, otthonát.

Mehet, ha éppen dúl-fúl és mérges
Csalódott vagy épp nem erre várt.
Senki se zárja el őelőle
A tág világot, a szemhatárt.

Nade a ketrec soha nem lágyul.
Soha nem enged a durva lánc.
Akváriumnak fala nem tágul
Örökre zárva a ZOO-n a rács.

Harcolunk mi itt, emberek, mindig
Szabadságunkért folyton-folyvást.
De ugyanakkor rabságban tartunk
Millióféle mindenki mást.

Rabság. Büntetés. Miféle bűnért?
Egész életre, végleg kihat.
Ha elpusztulna, hozol egy másik
Rabbá tett madarat, halat.

Gyönyörködsz benne, pedig ő szenved.
Szállna a széllel, repülne már.
A kis hal pedig boldogan úszna
Végtelen vízben, hol nincs határ.

Rosszul vagy, hogyha át nem utazhatsz
Valamely tiltott határon át.
Kiabálsz, berzenkedsz és harcolsz
Ha nem hagyhatod el a szobád.

Oda mehetsz, ahová csak tetszik.
Nincs korlát, határ, sem akadály.
Miközben rabbá tettél más lényt, de
Erre nincsen szabadság-szabály.

Hát így ám. Ez vagy, Te, Ember. Ember?!
Jössz-mész, uralkodsz, hiszed, hogy jól.
Csakhát az ésszel sokszor nem jól bánsz
És sokszor egyőnk se kivétel ezalól.

Lehetne másképp! Milyen világ ez?
Vérrel festett és kínokkal telt.
Meg kéne már végre állítani a
Gonosz és kéjenc, kínzó kezet.

Hogy túllihegtem, mikor leírtam
Bizony, az könnyen meglehet.
De nem vagyok képes én szemethúnyni
A sok oktalan kegyetlenkedés felett.

Tudom, hogy tragikus hallani mindezt.
Azt gondolhatod: eltúlzom én.
Ámde inkább még kevés is, amit
Leírtam róla, mint szörnyű tényt.

Kegyetlen az, ki nem ad enyhelyet
Háziállatának, ha tűz a nap.
Árnyék és víz nincs, csak szenvedés
Halálos kín csak az, amit kap.

És télen, hogyha a nagy hidegben
Hagyja megfagyni, az is nagy kín.
Meg nem esik a szíve, ha kinéz
Fűtött szobája ablakain.

Kis pincsikének, cicának kínját
Senki se érzi, ha túlszeretik
Babusgatással, szorongatással
Minden percét megkeseríthetik.

Pórázon kocog a szegény állat
A forró aszfalt éget nagyon
Járdának tüzes betonkockáján
Talpak hólyagzanak fel a napon.

Télen a jéggel borított járda
Éppen így éget, én jól tudom
Kis párnás talpak fagyban elhalnak
Fájó sebeket szereznek az úton.

Gondolni kell rá, nekünk cipőnk van
De kedvencünket nem védi más
Csak saját bőre, talpának szőre
Bármilyen edzett, mégis elvás.

S szenved a növény, ha rossz a talaja.
Nyomorékká nyírogatott Bonsai-k.
Sápad meg szárad, ha vizet nem kap
Vagy pedig rossz helyre ültetik.

S te, aki légkondícionáltan éled
S mégis szidod a rossz sorsodat
Hideg söröddel a hűvös szobában
Szánod-e a kiszolgáltatottakat?

Teszel-e bármit sorsukért, halljam!
Környezetedben emeld fel szavad!
Szólj és intézkedj, tedd meg, amit tudsz
S akkor szenvedő egyre kevesebb marad.

Segíts, ha tehetsz bármit is értük.
Mindent tegyél meg, amit lehet.
Ne légy mulya, vedd végre észre
És mozduljon végre meg a kezed.

Ne engedd, ne hagyd, változtassad meg
Terajtad múlik. Érezd csak át
Segíts, hogy majdan hogyha te szenvedsz
Rajtad is segíthessen majd egy barát.

Mert az Ember, az bizony kegyetlen.
Miért van így, azt én nem tudom.
Némelyek szíve oly érzéketlen
Mint egy rakás hideg kőhalom.

Mindenféléket tesznek ész nélkül.
Nem tudva, vagy épp tudva, hogy fáj.
Akár testi, vagy akárcsak lelki
Terrorjuk szenvedéssel és kínnal jár.

Vagy a vágóhidakon hogy van?
Kábítás után még nem pusztul el
Mindegyik állat, de már azonnal
Perzselik, kopasztják: sietni kell.

Szenvednek, mert még érző lények.
S ameddig élnek, addig még fáj.
Kíméletlenül kell meghalniuk
Mert erre sajnos nincs még szabály.

Nyögnek, és sírnak: jajuk hiába.
Gyerünk, gyerünk, hadd follyon a vér.
Ám akik ezt teszik, jaj-panaszukra
Azonnal ugorjon orvos, nővér.

És még sorolhatnám talán napestig
Mennyi szörnyűség és vér tapad
Emberi kézhez, például hogyha
Bundába burkolgatod magad.

A bébifókák vére befesti
Vörösre a hófehér jeget.
Te meg nem gondolsz minderre, hogyha
A fehér prémjét magadra veszed.

Meghalt, hát meghalt. Kínlódott? S aztán?
Vérszomjas kéjencet üldözik
Ha embert ölne, börtönben ülne
De állatot ölt, és azt engedik.

Sokféle bundák lógnak ott sorban.
Szebb egyik, mint a másikuk tán.
Ostoba nők veszik magukra
S feszítenek gazdag pasik oldalán.

Mindenkinek csak azt kívánom
Csakis azt adnám vissza, amit tett
Másokkal, akár ember vagy állat
Aki a gonosznak áldozatul esett.

Ugyanazt. Hogyha láncra kötve
Hagyja senyvedni szegény ebét
Őt is láncraverve étlenül tartva
Hagynám, hogy kínlódjon a szemét.

Ok nélkül aki bántalmaz, gyilkol
Az embernek sosem nevezhető.
Könnyű elbánni védtelen mással
Kegyetlenkedni, ha nála az erő.

Aki bántott már, ütlegelt bárkit
Ugyanúgy tennék bizony vele
Nem vagyok gyűlölködő, hanem
Igazságos, mert a hócipőm tele.

Aki ölt, én is megölném őtet.
Aki vert, én is megverném őt.
Aki éheztet, nem adnék enni
S nem szánnám az ilyen szenvedőt.

Mert ő se szánta és nem is bánta
Amit tett, s nem érzett bűntudatot
Sohase, így hát nem érdemel mást
Mint amit ő tett: gyilkot, botot.

Nem mondok mostmár mást e dologról
Egy fontos: az élet tisztelete.
Ha megszülettünk, csak egyszer élünk
Pár percig miénk a lét kis szelete.

Millió évek folyását nézve
Pár másodpercig élünk csupán.
Ezt a kis időt ne azzal töltsük
Hogy gonoszul éljünk és bután.

Elrepül, elszáll hamar az élet.
Boldognak lenni nehéz dolog.
Mért lesznek mások gonoszak, durvák
Ez az, mit megérteni sose fogok.

Azt mondták egykor a bölcsek régen:
Az leszel, az vagy, amit eszel.
No nemcsak az vagy, amit megettél
Hanem az is vagy, amit teszel.

Az élet szent is, meg sérthetetlen
Tartják a buddhizmus-követők.
Igazuk van, én mindezt belátom
Épp, mint a soha-húst-nem-evők.

Sokféle vallásnak követői
Ugyanígy tesznek. Ez jól van így.
Követik szent könyveiknek írott
Sokezer éves bölcs tanait.

Van-e, vagy nincsen lélekvándorlás
Van, aki hiszi, van, aki nem.
Ha van, ha nincs, én akkor is mondom:
Éltedben csak jószándék legyen.

Soha ne tegyél olyasmit semmit
Amit megbánhatsz valaha még.
Álmatlan éjen visszaköszönhet
S éltedre rányomja a bélyegét.

Az élet szent. Ezt mindenki tudja.
Fa, virág, állat, ember, bogár.
Gomba, vízilény, - mindent megillet
A méltó élet... és méltó halál.




VÉGE