Félelem
Bobby Leng:
Félelem
A városi ember mindentől fél.
Ha lát egy bogarat, majd’ elalél.
Fél a nagy hidegtől, nagy melegtől
Fél az erős széltől, nagy esőtől.
Fél a virágportól, gyomtól
Miért? Jóformán bele se gondol.
Használ rovarok ellen spray-t
Pedig ezzel a természet ellen vét.
Kiirtja a szorgos kis hangyát a kertben
A méregtől, mit kiszór, meg se retten.
Fél a szúnyogoktól, szórással irtja
Mindent lemérgez, ahogy csak bírja.
Aztán panaszkodik, hogy: jaj, kevés a fecske
Csak azt irtja ki éppen, amit az enne.
Se légy, se szúnyog. Mit egyen hát szegény?
Neki nem jó ám a kenyér, a lepény!
Házak ereszén fecskefészek nincsen
Másféle eresz van már sok épületen.
Ehhez meg hozzáragasztani nem lehet
Szegény fecskéknek a fecskefészkeket.
Se kaja, se lakás - nagyon rájár a rúd
Kihal, mert se enni, se fészkelni nem tud.
Nyavalyás szúnyogok hogyha nem csípnének
Nem aggatnának a városi népnek.
De csíp, vér-szív, ezért permetezik
Város, s vizek körül kiirtják ezreit.
Parlagfű, fű, bogár: irtunk és gyilkolunk
Hiszen mi urbánus-városiak vagyunk.
„Allergia-keltő” - mindenre rásütjük
Az élő-világot nem nagyon szeretjük.
Mindentől rettegnek, félnek az emberek
S közben kerülgetik a bűzölgő szemetet.
Egyvalamitől nem félnek, pedig kellene
És mindent meg is kéne tenniük ellene.
Az a valami a város bűzös szaga
A szmog, s az autók kipufogózaja.
Az autók füstöt, bűzt, kormot okádnak
S a füstrészecskék orrunkba szállnak.
A korom, piszok, por leül az útra, fákra
Rárakodik feketén a házak falára.
Az autók, buszok csak jönnek-mennek
Mérgező a lehelletük sajnos ezeknek.
A sok mérget meg beszívja a város
Pedig ez aztán az igazán káros!
Beszívjuk az út felkavart porát
És a tüdőnknek, hörgőknek ez árt.
Lerakodik a mocsok a szerveinkben
Köhögünk, ha messze utazunk is innen.
Beszívjuk a szobánkba kiszórt illatosító
A mellékhelyiségekben használt tisztító
Erős Szagát. Egészségünkre káros, nem jó.
Belélegezzük a ruhákban megmaradt
Tartósan illatos mosópor-atomokat.
Egész nap rajtunk van a smink, a rúzs
A parfüm, a hajfesték, ez sokra rúg.
Ezek szemcséi mind a tüdőnkbe bekerülnek
És köhögésre ingerlik a hörgőinket.
A légkondicionálók többsége sajna
Nem ad friss levegőt, erre nincs alkalma.
A benti levegőt lehűti, visszanyomja
Vegyszereken át áramlik kavarogva.
E fertőtlenítőszereket egész nap beszívjuk
A hűtött levegőt meg sokáig hogy bírjuk?
És ételeinkbe annyi fűszert teszünk
Hogy egészen fűszerszagúak leszünk.
A sok fűszer a szervezetünknek árt
Mégis elkövetjük nap mint nap e hibát.
Isszuk a sok mű-italt, s kávét és szeszt
Alkalmat keresve. Le sem tagadhatjuk ezt.
Az ételeinkben lévő sok adalékanyag
A szervezetünkből nem ürül, megmarad.
Hát ezektől kéne inkább is félnünk
És mindezektől mentesen élnünk.
Mert aztán az agyoningerelt szervezetünk
Úgy reagál, hogy mindenre allergiásak leszünk.
Aztán már elég egyetlen porszemecske
Hogy az egészségünket könnyen kikezdje.
Aztán meg jönnek nyáron a pollenes virágok
És úgy kezeljük már, mintha lenne átok.
Azt mondják, hogy városra feljut a por
Porzik a kaszált rét, a nyíló virágok.
Mert a városi ember már fél mindentől
Maga körül mindent kipusztít, megöl.
De az nem zavarja, hogy a szmog sűrű nála
Úgy megszokta már a tüdeje, orrcimpája
Benne él, és már fel se figyel rája.
Ezért nem is tesz egyáltalán semmit ellene
Így már allergiás lesz az újszülött gyermeke.
A város sűrű, szmogos, füstködös levegője
Szétárad a környező falvakra, legelőkre.
Ha a város felől fúj a szél, s a falura teríti
A falu népét sajnos, megbetegíti.
Ilyenkor több a légúti megbetegedés
És ez tény, és nem pusztán feltételezés.
Úgyhogy nem a vidék pora bántja a várost
Hanem a város levegője a vidékre káros.
A városi utcák pora se lenne ilyen
Ha az autók nem lennének ennyien.
Ha mindenki tömegközlekedéssel járna
Megszűnhetne a szmog, - ez a jövő álma.
Ha a buszok helyett villamosok járnának
Tiszta lenne végre a köve útnak, térnek, járdának.
Egészségesebb lenne a városi ember
- De most néha még ablakot nyitni sem mer.
Mozaikkövesre kéne cserélni az aszfaltutakat
Akkor nem lenne olyan, hogy az esővíz elakad.
Akkor leszivároghatna a kövek közegébe
És lemosná a piszkot a föld belsejébe.
A föld szemcséi a vizet újra megtisztítanák
Így juthatnának elég vízhez az utcai fák.
Jó lenne a járműforgalmat a városból kitiltani
Így sikerülhetne a szmogot végre kirekeszteni.
Tudom, hogy ma még ezt sajnos nem lehet
Hogy ez egy álom, egy őrült tervezet.
De hiába irtják a parlagfüvet, minden hiába
S bár az nincs már, mégis nő az allergiások száma.
Mert ha nem parlagfű, akkor majd más okoz gondot
Mert a városi levegő akkor is irritálni fogja az orrot.
Kenhetjük, foghatjuk rá akármi másra
Akkor is ez a szmognak a hatása.
Lehet tagadni, lehet mindig másról beszélni
De akkor is így van, csak szét kell nézni.
Lehet félni bogártól, légytől, hangyától
Szúnyogtól, szénától, virágtól
Lehet illatosítani a ruhákat, magunkat
Lehet festeni arcunkat, színezni hajunkat
Lehet illatszert permetezni a szobánkba
De mindez, és a szmog beleivódik a ruhánkba.
Sokan vannak úgy, hogy évekig hordanak
Egy-egy öltönyt, kosztümöt, róla le nem mondanak.
Ámde ha este levetik, a szekrénybe teszik
És másnap, harmadnap, s évekig újra felveszik.
Vannak ilyenek. Ezek ruhája tisztítót sose látott
És ki se mossák a mocskos ruhákat, kabátot.
Láttam már sok ilyet. Sok szekrény titkot rejt.
Illatosítóval szórt, átgőzölt bűz-selejt.
Aztán e ruhákat nap mint nap felveszik.
Ha kiszellőzik, meg is tisztul - azt hiszik.
És eme ruháknak illatosított kosz-szagát
Viselője belélegzi sok-sok napon át.
Hiába fürdőzik, kenceficézi önmagát
Ha újra felveszi azt a koszos ruhát!
És sok mérget, gyomirtót kiszórunk naponta
Ez mind-mind sajnos, de bejut a talajba.
Pedig e talajból nyerjük az ivóvizet
Klórozzuk, kénezzük, míg végre inni lehet.
E szerek nem tesznek jót, szerveink megsínylik
De sokan nem gondolnak rá, tán nem is hiszik.
És az esővíz a városi utcákon csak mocskos lé
Az aszfalt, csatorna nem nyeli, s folyik mindenfelé.
Amikor felszárad, ottmarad utána a por, piszok
Ami újra felszáll, s kapar tőle az emberi torok.
Vannak nagyvárosok, ahol - milyen okosan!
Az esővizet mű-tavakba engedik, ha jön a zivatar.
A tavak köré erdőket ültettek, parknak nevezik
E parkokban az emberek szabadidejüket tölthetik.
Mi még köhögünk, tüsszögünk, hiszen városiak vagyunk
A sok piszokba, mocsokba, méregbe majd’ belehalunk.
Sok az olyan allergiás, asztmás kisgyerek
Aki körül folyton dohányoznak az emberek.
Némely nő - karján tartva csecsemőjét
A gyerek feje mellett fújja cigije füstfelhőjét.
Nem ártalmas az, - mondja a szédült
Miközben kicsinye majd belekékült.
Nem árt az neki, és meg is szokta már
De a gyerek vállán ott ül a halálmadár.
Allergiát okoz a stressz, a pénz hajszolása
Az élet ellehetetlenülése, elbizonytalanodása.
Akinek van pénze, azért stresszel
És görcsöl, hogy jaj, csak el ne vesszen.
Akinek nincs, azért van nap mint nap lázba’
Mert nincs munkája, s éhezik a családja.
Jó táptalaj a stressznek, nyomornak
Hogy kegyetlen farkastörvények uralkodnak.
Nem összefogással, sőt: egymás ellen nyernek
Mert mindent felülír a pénz, az egyéni érdek.
Lassan mindenre allergiásak leszünk
És ez az állapot bizony nem jó nekünk.
Bánt a bú, mar a por, köhögünk, tüsszögünk
Az idegeskedéstől is betegek lehetünk.
Mindentől félünk, mindentől reszketünk
De mindenre van jóféle vegyszerünk!
Egészséges lesz-e a jövőben a városi nemzedék?
Őrült lennék, ha erről dicshimnuszt zengenék!
VÉGE
Félelem
A városi ember mindentől fél.
Ha lát egy bogarat, majd’ elalél.
Fél a nagy hidegtől, nagy melegtől
Fél az erős széltől, nagy esőtől.
Fél a virágportól, gyomtól
Miért? Jóformán bele se gondol.
Használ rovarok ellen spray-t
Pedig ezzel a természet ellen vét.
Kiirtja a szorgos kis hangyát a kertben
A méregtől, mit kiszór, meg se retten.
Fél a szúnyogoktól, szórással irtja
Mindent lemérgez, ahogy csak bírja.
Aztán panaszkodik, hogy: jaj, kevés a fecske
Csak azt irtja ki éppen, amit az enne.
Se légy, se szúnyog. Mit egyen hát szegény?
Neki nem jó ám a kenyér, a lepény!
Házak ereszén fecskefészek nincsen
Másféle eresz van már sok épületen.
Ehhez meg hozzáragasztani nem lehet
Szegény fecskéknek a fecskefészkeket.
Se kaja, se lakás - nagyon rájár a rúd
Kihal, mert se enni, se fészkelni nem tud.
Nyavalyás szúnyogok hogyha nem csípnének
Nem aggatnának a városi népnek.
De csíp, vér-szív, ezért permetezik
Város, s vizek körül kiirtják ezreit.
Parlagfű, fű, bogár: irtunk és gyilkolunk
Hiszen mi urbánus-városiak vagyunk.
„Allergia-keltő” - mindenre rásütjük
Az élő-világot nem nagyon szeretjük.
Mindentől rettegnek, félnek az emberek
S közben kerülgetik a bűzölgő szemetet.
Egyvalamitől nem félnek, pedig kellene
És mindent meg is kéne tenniük ellene.
Az a valami a város bűzös szaga
A szmog, s az autók kipufogózaja.
Az autók füstöt, bűzt, kormot okádnak
S a füstrészecskék orrunkba szállnak.
A korom, piszok, por leül az útra, fákra
Rárakodik feketén a házak falára.
Az autók, buszok csak jönnek-mennek
Mérgező a lehelletük sajnos ezeknek.
A sok mérget meg beszívja a város
Pedig ez aztán az igazán káros!
Beszívjuk az út felkavart porát
És a tüdőnknek, hörgőknek ez árt.
Lerakodik a mocsok a szerveinkben
Köhögünk, ha messze utazunk is innen.
Beszívjuk a szobánkba kiszórt illatosító
A mellékhelyiségekben használt tisztító
Erős Szagát. Egészségünkre káros, nem jó.
Belélegezzük a ruhákban megmaradt
Tartósan illatos mosópor-atomokat.
Egész nap rajtunk van a smink, a rúzs
A parfüm, a hajfesték, ez sokra rúg.
Ezek szemcséi mind a tüdőnkbe bekerülnek
És köhögésre ingerlik a hörgőinket.
A légkondicionálók többsége sajna
Nem ad friss levegőt, erre nincs alkalma.
A benti levegőt lehűti, visszanyomja
Vegyszereken át áramlik kavarogva.
E fertőtlenítőszereket egész nap beszívjuk
A hűtött levegőt meg sokáig hogy bírjuk?
És ételeinkbe annyi fűszert teszünk
Hogy egészen fűszerszagúak leszünk.
A sok fűszer a szervezetünknek árt
Mégis elkövetjük nap mint nap e hibát.
Isszuk a sok mű-italt, s kávét és szeszt
Alkalmat keresve. Le sem tagadhatjuk ezt.
Az ételeinkben lévő sok adalékanyag
A szervezetünkből nem ürül, megmarad.
Hát ezektől kéne inkább is félnünk
És mindezektől mentesen élnünk.
Mert aztán az agyoningerelt szervezetünk
Úgy reagál, hogy mindenre allergiásak leszünk.
Aztán már elég egyetlen porszemecske
Hogy az egészségünket könnyen kikezdje.
Aztán meg jönnek nyáron a pollenes virágok
És úgy kezeljük már, mintha lenne átok.
Azt mondják, hogy városra feljut a por
Porzik a kaszált rét, a nyíló virágok.
Mert a városi ember már fél mindentől
Maga körül mindent kipusztít, megöl.
De az nem zavarja, hogy a szmog sűrű nála
Úgy megszokta már a tüdeje, orrcimpája
Benne él, és már fel se figyel rája.
Ezért nem is tesz egyáltalán semmit ellene
Így már allergiás lesz az újszülött gyermeke.
A város sűrű, szmogos, füstködös levegője
Szétárad a környező falvakra, legelőkre.
Ha a város felől fúj a szél, s a falura teríti
A falu népét sajnos, megbetegíti.
Ilyenkor több a légúti megbetegedés
És ez tény, és nem pusztán feltételezés.
Úgyhogy nem a vidék pora bántja a várost
Hanem a város levegője a vidékre káros.
A városi utcák pora se lenne ilyen
Ha az autók nem lennének ennyien.
Ha mindenki tömegközlekedéssel járna
Megszűnhetne a szmog, - ez a jövő álma.
Ha a buszok helyett villamosok járnának
Tiszta lenne végre a köve útnak, térnek, járdának.
Egészségesebb lenne a városi ember
- De most néha még ablakot nyitni sem mer.
Mozaikkövesre kéne cserélni az aszfaltutakat
Akkor nem lenne olyan, hogy az esővíz elakad.
Akkor leszivároghatna a kövek közegébe
És lemosná a piszkot a föld belsejébe.
A föld szemcséi a vizet újra megtisztítanák
Így juthatnának elég vízhez az utcai fák.
Jó lenne a járműforgalmat a városból kitiltani
Így sikerülhetne a szmogot végre kirekeszteni.
Tudom, hogy ma még ezt sajnos nem lehet
Hogy ez egy álom, egy őrült tervezet.
De hiába irtják a parlagfüvet, minden hiába
S bár az nincs már, mégis nő az allergiások száma.
Mert ha nem parlagfű, akkor majd más okoz gondot
Mert a városi levegő akkor is irritálni fogja az orrot.
Kenhetjük, foghatjuk rá akármi másra
Akkor is ez a szmognak a hatása.
Lehet tagadni, lehet mindig másról beszélni
De akkor is így van, csak szét kell nézni.
Lehet félni bogártól, légytől, hangyától
Szúnyogtól, szénától, virágtól
Lehet illatosítani a ruhákat, magunkat
Lehet festeni arcunkat, színezni hajunkat
Lehet illatszert permetezni a szobánkba
De mindez, és a szmog beleivódik a ruhánkba.
Sokan vannak úgy, hogy évekig hordanak
Egy-egy öltönyt, kosztümöt, róla le nem mondanak.
Ámde ha este levetik, a szekrénybe teszik
És másnap, harmadnap, s évekig újra felveszik.
Vannak ilyenek. Ezek ruhája tisztítót sose látott
És ki se mossák a mocskos ruhákat, kabátot.
Láttam már sok ilyet. Sok szekrény titkot rejt.
Illatosítóval szórt, átgőzölt bűz-selejt.
Aztán e ruhákat nap mint nap felveszik.
Ha kiszellőzik, meg is tisztul - azt hiszik.
És eme ruháknak illatosított kosz-szagát
Viselője belélegzi sok-sok napon át.
Hiába fürdőzik, kenceficézi önmagát
Ha újra felveszi azt a koszos ruhát!
És sok mérget, gyomirtót kiszórunk naponta
Ez mind-mind sajnos, de bejut a talajba.
Pedig e talajból nyerjük az ivóvizet
Klórozzuk, kénezzük, míg végre inni lehet.
E szerek nem tesznek jót, szerveink megsínylik
De sokan nem gondolnak rá, tán nem is hiszik.
És az esővíz a városi utcákon csak mocskos lé
Az aszfalt, csatorna nem nyeli, s folyik mindenfelé.
Amikor felszárad, ottmarad utána a por, piszok
Ami újra felszáll, s kapar tőle az emberi torok.
Vannak nagyvárosok, ahol - milyen okosan!
Az esővizet mű-tavakba engedik, ha jön a zivatar.
A tavak köré erdőket ültettek, parknak nevezik
E parkokban az emberek szabadidejüket tölthetik.
Mi még köhögünk, tüsszögünk, hiszen városiak vagyunk
A sok piszokba, mocsokba, méregbe majd’ belehalunk.
Sok az olyan allergiás, asztmás kisgyerek
Aki körül folyton dohányoznak az emberek.
Némely nő - karján tartva csecsemőjét
A gyerek feje mellett fújja cigije füstfelhőjét.
Nem ártalmas az, - mondja a szédült
Miközben kicsinye majd belekékült.
Nem árt az neki, és meg is szokta már
De a gyerek vállán ott ül a halálmadár.
Allergiát okoz a stressz, a pénz hajszolása
Az élet ellehetetlenülése, elbizonytalanodása.
Akinek van pénze, azért stresszel
És görcsöl, hogy jaj, csak el ne vesszen.
Akinek nincs, azért van nap mint nap lázba’
Mert nincs munkája, s éhezik a családja.
Jó táptalaj a stressznek, nyomornak
Hogy kegyetlen farkastörvények uralkodnak.
Nem összefogással, sőt: egymás ellen nyernek
Mert mindent felülír a pénz, az egyéni érdek.
Lassan mindenre allergiásak leszünk
És ez az állapot bizony nem jó nekünk.
Bánt a bú, mar a por, köhögünk, tüsszögünk
Az idegeskedéstől is betegek lehetünk.
Mindentől félünk, mindentől reszketünk
De mindenre van jóféle vegyszerünk!
Egészséges lesz-e a jövőben a városi nemzedék?
Őrült lennék, ha erről dicshimnuszt zengenék!
VÉGE