Gettó

Bobby Leng:


Gettó
vers



A történelem során mindenütt a Földön
Az emberek mindig jöttek-mentek
Éltek-haltak, szaporodtak, építkeztek
Házat vettek, lerombolták, elköltöztek.

Ide jöttek, majd elmentek, mások jöttek
Vándoroltak, letelepedtek, az idő folydogált
Városok, falvak jöttek létre közösségekkel
És a településeken mindenki helyet talált.

A vándorlás mindig sajátossága az embernek
Ez nem változik: gondol egyet s már ott se nincs
Ha valami baj van, nem tetszik neki az élet
Tesz róla, hogy másutt folytathassa megint.

A városokban sokféle náció létezett, létezik.
Egyesek szorgosak, mások nem annyira.
Mindig megtalálják egymás közelségét azok
Akik az életről hasonló értékeket vallanak.

Aki nem passzol közéjük vagy fél, mert bántják
Az elmegy úgyis, vagy a családja kihal.
Helyére mások költöznek, jönnek-mennek
Békében vagy viszályban élve embertársaival.

Ki így, ki úgy értelmezi az életet, sorsot.
Kinek ez, kinek az jutott, gazdag-szegény.
De sorsát mindenki kissé befolyásolhatja
Kinek sajátja a bűn, kinek az erény.

Lassan-lassan együvé tartoztak a hasonlóak
Maguk köré gyűjtve azt, aki szintén úgy él.
Együtt érzik magukat jól, megértik egymást
Egy nagy, hatalmas család, pont ez a cél.

Csakhogy az idők során sokan lettek azok
Akik semmit se tisztelnek, se pénzt, se életet.
Se embert, se Istent, se egymást, se senkit.
Így az ő sorsuk csakis a bűn lehet.

Szép lassan elmentek mind, akik féltek.
Akik nem értettek egyet az új módival.
Hiába minden, csak azok maradtak
Akiknek tetszik ez, akiket nem zavar.

A házak közben szép lassan tönkrementek.
Nem vigyáz rájuk senki már, az újak nem.
Nem az ő körmük kopott érte, könnyük se hullott
Nekik a fegyveren, aranyon kívül más értéktelen.

Nekik nem számít, milyen lett a ház, az utca.
A környéket elboríthatja a sár, a mocsok.
Térdig ha járnak a szemétben, mit se számít
Nem az ő gondjuk, mert a lelkük halott.

Így születtek meg egyes negyedekből a gettók.
Külön világ, gyalázatos sűrítménye a rossznak.
Csak az nem világos, mi nekik a jó benne.
Ebben a környezetben nincs helye korlátoknak.

Gettó. Mit jelent ez a szó, ma már értem.
Hely, közösség, olykor kerítések mögött.
Maguk választotta életmód, élettér embereknek
Hogy együtt lehessenek, egymás között.

Milyen faj, milyen nemzetiség? Ki ilyen, ki más.
Egyhelyütt csak egyféle, biztos csak ez az egy.
Jól megértik egymást, egyfajta a kultúrájuk.
Egyféle nyelvet beszélnek, nem zagyva elegy.

Kis vagy nagy közösségek, rokonok, ismerősök.
Barátok, társak, családok, azonos felfogással.
A gyökereik, származásuk együvé terelte őket.
Nem közösködnek és nem vegyülnek senki mással.

Jól érzik magukat így, mégha nem is úgy tűnik olykor.
S így kiszakadni, elszabadulni csak kevesük akar.
„Kitörni” - mondják olykor - nehéz, mert ez a sorsuk
Hogy itt éljenek, hol körbezár kerítés, a fal.

Ide születtek sokan közülük, vagy régen ide jöttek.
Ittragadtak, valamiért, valamikor, valahogyan.
Ez a hely az életük, s haláluk is némelyeknek
A bűnözés tette, hogy amilyen, olyan.

Éjjel és nappal megy a seftelés, nagy a ricsaj
Hangoskodnak, káromkodnak, szidják egymást
Énekelnek, zenélnek, legfőképpen kint az utcán
És nem keresnek maguknak seholse munkát, állást.

A lányokat kihajtják az utcasarokra a stricik.
Ki arra jár, választhat, van vörös, fekete, barna.
Belőlük élnek, amit ők keresnek, tőlük elveszik.
Mindnek van gazdája, és ő annak örökre a rabja.

Számtalan gyerek visong kint is, meg bent is.
Mi lesz a sorsuk, ez nem kérdés, nem izgat senkit.
Az utca neveli őket, megy az élet-halálharc köztük.
Börtönben végzik majd, kár a szó, róluk csak ennyit.

A házak vakolata omladozik, belül penészes némelyik.
Az ablakokból rég kitörött valamiért már az üveg.
Bedeszkázták, így se szebb, komor, dicstelen.
Sok ajtó csak leng a helyén, bezárni nem lehet.

Akik itt élnek, - mondják - itt az élet nem öröm.
Régen szép volt itt minden. Mitől lett hát ilyen?
Nem törődtek vele, nem gondozták-vigyázták?
Hát mindegy nekik, hogy csúnya, vagy szép, vagy milyen?

Különös hely ez, félelmes. Másféle ember nem jön ide.
Nem is érné meg a reggelt, ezt bízvást állítják ők.
Ne is jöjjön, ki ide nem való, maradjon távol
A rendőr is jobb, ha itt nem keres betörőt, bűnözőt.

Féktelenül, mint dúvad, járnak-kelnek
Másféle törvények vannak itten, ehelyt.
Aki itt él, egészségére se vigyáz, ugyan már
Jó neki, ha drog és alkohol mámorától felejt.

Akik itt élnek, bár szeretik egymást - mondják
Mégis nem kímélik, ha kell, bárki bárki ellen fordul.
Nincs törvény itt bent, csak a fegyver
Nem félnek, ha a börtönzár csikordul.

A gettóban minden más, mint a kinti világban.
Másképpen él az, akinek sorsául ez jutott.
Odakint, a rendezett, fegyelmezett világban
Ezek közül nem érezné magát jól senki se ott.

Gettók sajnos minden részén léteznek a világnak.
Kialakultak maguktól, lassan, észrevétlen.
Nem oázis, hanem inkább ellenkezőleg:
Csúf zárt világ. Hogy ide vágyna valaki, kétlem.

Gettó. Rosszízű szó. Azzá tették. Akik lakják.
Mert ki más tehetne róla, hogy olyan?
Szemét, mocsok, amerre nézel
Hát ki tette mindezt ilyenné, komolyan?

Nem akik e házakban élnek régóta?
Vagy akik most költöztek ide?
Nem azok dobálnak szerteszét mindent
Mitől mocskos az utcája, tere?

Eldobott holmik. Nem kellenek nekik.
Játékok, járművek, bútorok, sok bazár.
Ilyen gazdagok laknak vajon itten
Hogy feleslegessé vált ez a sokminden már?

Viszi a szél a csomagolópapírt, szatyrot.
Műanyag tasakok, zacskók szanaszét.
Ilyen gazdagság sehol nincsen másutt
Ahol ennyi felesleg lett és szemét.

Van kuka. Konténer is. De nem sokat számít.
A szemét kidobva repül az ablakon át.
A falon végigfolyt a mocsok, ki bánja?
Az ottlakó egy se emeli fel a szavát.

Nekik jó ez így. Mert tennének róla.
Nyavalyognak, hogy nincs virág sehol.
Nincsen fa, nincs játszótér, pad a téren
De hogy hova lett, tudja, ki nem ostoba.

Volt virág. Volt játszótér, fa és pad is.
De ellopták, eltiporták, kivágták, ők maguk.
Akik itt élnek, nem becsülnek semmit.
És mégis leghangosabb a reklamáló szavuk.

Hogy semmit se tesznek? Hát dehogyisnem.
Mocskot termelnek nap mint nap maguk köré.
Szorgalmas munkájuk nyomán lett ilyen a gettó
A falon belül itt minden, ami van, az övé.

Nincs iskola, nincs orvos, nincs bolt se mostmár?
Féltek, elmentek, bántották őket, kirabolták.
Tanulni az itt élők közül egyik se akart soha.
A gyerekeik is mind csak ezt tanulták: ezt látták.

Nem akarnak megváltozni, büszkék rá, hogy ilyenek.
Elvárják mindenkitől, hogy nézzen mindent el nekik.
Fogadja el minden társadalom, hogy a vérükben ez van.
Az ösztöneik miatt van, hogy ilyenek, s ezt teszik.

Nem akarnak ők sohase másmilyenek lenni.
Másokat se fogadnak el sohasem, sőt, megvetik.
Lekicsinylően nyilatkoznak mindazokról, akik
Szép tiszták, dolgosak, okosak: ezt nem szeretik.

Mégis, AMAZOK gyűjtött javaira vágynak.
Megszerezni, rabolni, fosztogatni, lopni kell.
Mindent akarnak, amiért más dolgozott meg
Neki kell, megszerzi, és ezt nem bűnnek fogja fel.

Vagy koldulnak kint a szép tiszta tereken szerte.
Turistáktól csórnak pénzt, értékeket, sokat.
Lejmolnak, kunyerálnak, megjátszva az elesettet
Hogy megszánják őket és adakozzanak.

Hogy hová jutottak, és hogy mivé lettek
Csak maguknak köszönhetik az ittlakók.
Minden segítség megvolt, ami elképzelhető
De élni nem tudtak vele. Hát idevalók.

Sokféle kedvezmény, juttatás, segély jár nekik.
Sokan ingyen laknak, a használat ingyenes.
„Rászorultak” - mondják, s ezzel visszaélnek
Élelmet kapnak, a segítő szándék nemes.

Sok segítő jó ember megunta már, mert hiába
Szélmalomharc csupán, feneketlen kút,
Végtelen történet, örökké tartó felelősség
A segítő szándék is sokakban már kihunyt.

Hálátlan feladat - mondják keserűen
Nem változott semmi az évek hosszú során
Mintha az idő megállt volna e vidéken
És mindig is így marad, örökre talán.

Olykor, ha nem gettóban élnek, akik így élnek
Hamar gettó lesz köröttük minden megint.
Hiába költöznek el, magukkal viszik mindezt:
Az életmódot, a szemléletet, s élnek aszerint.

Nem változtatnak rajta: minek kellene vajon?
Mindent megkapnak, csak kicsit sóhajtaniuk kell.
Máris szalad a szervezetek apraja-nagyja
Hogy kiszolgálja igényeiket, hizlalva őket fel.

Kényük-kedvük szerint választhatnak új házat
Ha megunták, amit lelaktak, és másik kell nekik.
Amit a bankok a dolgosaktól elpanamáztak
Odaadják ingyen, s ő sokadmagával beköltözik.

Igaz, hogy nem szolgált rá soha erre a sok jóra.
De mégis ontják, csak tömik bele a sok pénzt.
Ha tönkretesznek valamit, elég, ha sírnak:
Jaj, nem lehet így élni, s már kapja is, amit kért.

Talán a szervezetek rontották el őket, elkényeztették.
Elkényelmesedtek, mert látták, hogy jó ez így.
Kapnak, csak kérni kell, bármit, bármennyit
És sok alapítvány meg ad, csak ad, segít.

De minden marad a régiben, nem változik semmi.
Nem lesz virág, se fa, se fű, se a tereken pad.
Csak a szemét, az gyűlik mindegyre, magasabbra
S a népesség szaporodik, az életmód pedig marad.

Ilyen a gettó. Azért ilyen, mert ilyenné tették.
Itt laknak, s büszkék rá, hogy tőlük mindenki fél.
De ha emiatt mások megvetésével szembesülnek
Még nekik áll feljebb, pedig ő az, aki így él.

Felemelik a hangjukat, követelőznek, hisz tudják
Csak kinyitják a szájukat, s máris mindenki szalad.
Politikai érdek, mi más lehetne, valószínűleg
De a nemzetek nyaka ebbe lassan beleszakad.

Nincs annyi pénz, ami nekik elég lenne.
Feneketlen kút, haszna fikarcnyi sincs.
Elvannak egymás közt és szaporodnak
Mert éhezés, nélkülözés az itten nincs.

Élelmiszersegélyek, adományok sokasága
Rendszeresen hullik ölükbe kényelmesen.
Semmit se kell érte hálából sohase tenni.
Az adózók dolgoztak meg érte keservesen.

Az adózók pedig maguk sokkal rosszabbul élnek.
De mégis folyton adományért kuncsorognak náluk.
Adjatok a szegény elnyomott szerencsétleneknek
Viseljünk együtt gondot szeretettel rájuk.

Adjunk ételt, ruhát, házat, mert hátrányban vannak
Dehát mitől, kérdezik egyre többen, oly sokan.
Mások is élnek rosszul, velük senki se törődik
Mások mégis tudnak élni tisztesen, normálisan.

A szegénységnek nem velejárója a kosz, mocsok.
Az évezredek során oly sok ember volt szegény.
De nem a piszok jellemezte, hanem a szorgalom
És az igazi szegény még a jég hátán is megél.

Sose kapott senkitől semmit, tán csak jótanácsot.
Még akkor is, ha nagyon sok volt a gyerek.
Generációk együtt éltek, kis helyen, zsúfolódva
Szép kis tiszta házakban, mert így is lehet.

A nemtörődömség nem a szegénységből ered
Hanem a gondtalan, kényelmes létnek a sajátja.
Ha semmiért nem kell megküzdeni, miért is tenné
Miért vigyázna a rendre, a tisztaságra?

Azért élnek szemét tetején, mert nekik jó így.
És aki naív, elhiszi, hogy azért él így, mert szegény.
Viszi nyaralni őket, kényét-kedvét keresi egyre
Ostobamód hisz neki, a valót nem tudja: nem itt él.

Csakhogy ez már unalmas módi, sokak megunták.
Csak adni, adni, mivégre, mindig? És meddig még?
Tízévek óta mást se csinál a sokféle tisztes nemzet!
Ám ezek berendezkedtek erre, bizony, már régesrég.

S mindig megkapják, amit csak akarnak.
Ha ölnek, hát ölnek, ha rabolnak, hát ilyenek.
Nézzük el nekik, a vérük hajtja, azért van
Vagy mert még kiskorú, büntetni nem lehet.

Torkig van már minden nemzet, hiába minden.
Kudarcos a felemelésükre szánt minden igyekezet.
Nem volt mindig így: volt idő, hogy nem volt gettó
És mindenki megtalálta a magához illő helyet.

Nem volt bűnözés, ennyi semmiképpen sem.
Volt munka, és az lefoglalta erejét, idejét.
Rend volt, mindenkinek kötelező volt tanulni
S alig volt, aki bűnözésre adta a fejét.

Mikor és miért változott meg azután minden?
Észre se vettük, és mostmár ez van, igen.
Most meg már nincs oly hatalom, erő sem
Ami fegyelmezne, nincs, aki rendet tegyen.

Talán a törvények gyökeres változása okozta
Talán a lehetőségek mások, mint egykoron
Talán a munkanélküliség elburjánzása
Vagy mi okozta, hogy a helyzet elvadult nagyon.

Talán azért van, mert szívük joga, hogy
Úgy éljen mindenki, ahogy csak szeret.
Ámde nem jó, hogy valaki másnak a zsírján
A verejtékén szerezzen magának életteret.

Talán maga a demokratikus világnézet
Ahol mindenki mindenkinek a farkasa
És egyenlő jogokkal egyenlőségben élni...
Sajnos, nem így van, mégha jól is hangzana.

Tudom, hogy magára hagyni senkit se lehet.
Az éhezést senki tétlenül el nem nézheti.
De érdemtelenül elnyerni minden jót, hát
Az se igazságos, ezt mindenki megértheti.

Bajt okozhat mindez, még ha nem is hinnénk.
Demográfiai, társadalmi felfordulás lehet.
Jobb, ha ezzel előre számot vet minden nemzet.
És megteszi a szükséges óvintézkedéseket.

Gettók sajnos minden részén léteznek a világnak.
Kialakultak maguktól, lassan, észrevétlen.
Aki nem volt odavaló, elmenekült, bőrét mentve
Változtatni lehet-e, szükséges-e, vagy nézzük tétlen?

Változás csak akkor állhat be, ha ők is akarják.
Akik ott élnek, a változásban vennének-e részt?
Példát mutatni tudunk. Segíteni is. De nem helyettük.
Velük együtt, talán. Ha elfogadnák. De eddig nem. MÉG.

Pedig, akire nem lehet rábízni egy házat
Hogyan lehetne rábízni egy hazát?
Hogy tudná megvédelmezni a nemzetét
Ha képtelen megőrizni házának épségét, falát?

Lehetne-e rá számítani, ha baj van
Ha mindenben ennyire érdektelen?
Ha csak él, de életének célja nincsen
Ha mindennel szemben érzéketlen, szenvtelen?

S esetleg egy háborúskodás közepette
Parancsnak engedelmeskednének-e vajon?
Hiszen önuralmuk semennyi nincsen
Fegyelmezni nem képes őket semmi hatalom.

Semmi módszer, se szigor, se törvény nem hat
Ők azok, akik törvényenkívülinek tartják magukat
Csakhogy a szociális hálóba belegabalyodva
Jól élnek, és ők választották ezt az utat.

Tolerancia, türelem, elfogadás, segítségnyújtás.
Toleráns és türelmes velük a gazdag lehet.
Neki nem fő a feje a holnapi gondoktól
És nem merül ki soha a segítségre szánt keret.

De akinek mindennapi gondja és ezer nyűgje van
Már cseppet se viseli el a további bajokat
Már nem tud türelmes lenni, senkivel sem
Csak a gazdag még, aki naiv, vagy érdekből elfogad.

Mondhatnák, hogy kemény szavak ezek. Sajnos.
Csakhogy ami igaz, az igaz, s tagadni helytelen.
És akinek nem inge, ne vegye magára, ne sértődjön -
Helyettük ne. Fogadatlan prókátor senki ne legyen.

Nem szorulnak ők védelemre, szeretnek így élni.
Szabályok, korlátok nélkül könnyebb így nekik.
A „könnyebb út” - ők mind ezt választották
Bármit megtehetnek. De aki fél tőlük, az nem segít.

Mert vannak, akik segítettek mindig, mert jó emberek.
Kevéske vagyonukból bárkinek, aki szükséget szenvedett.
De ha valaki hálátlan és követel, fenyeget és durva
Fosztogat és bántalmaz, az ne várjon jót, szeretetet.

S ha valaki segít is, tegnap, ma is, és holnap, mindig
Az joggal várhatja, hogy az is tegyen valamit, aki kapta.
De ha azt látja, hogy holnapután se változott még semmi
Akkor nem segít többé, mert már értelmetlennek tartja.

Egyszer volt valaki, aki világgá kürtölte, hogy éhezik.
Volt, aki felkapta a fejét, és segítségére sietett hamar.
Ámde amaz nem becsülte meg: követelőzni kezdett
Mert ő nem ennyit, hanem sokkal-sokkal többet akar.

A segítőit zaklatta éjjel-nappal telefonhívásokkal, sms-el
Győzködte, hogy adjon még pénzt, és még, és még
Legalább négyféle telefonszámról hívta jótevőjét
Aki ráébredt, hogy tévedett, s azt mondta: mostmár elég.

Mert akinek ennyi telefonra futja, szükséget nem szenved.
Aki baleknak nézi a másikat, az aljas és becstelen.
Hát akkor nem érdemes mostmár senkin se segíteni?
Mind hazudik, közben segélyeken hízik a szemtelen.

Jól gondolja meg mindenki, nehogy úgy járjon
Mint az a jótét lélek, akit átvertek, megvezettek
Aki okult belőle: azóta nem segít senkinek.
Azt gondolja, hogy hinni senkiben sem lehet.

Csalásra épül az egész világ, mondja, elfordult.
Nem türelmes, nem toleráns, nem elfogadó
Megveti már a könyörgőket, kéregetőket mindet
Mert úgy gondolja, hogy mindez csak hazug szó.

Nem segít többé, annak se, akinek valóban kéne.
Mert nem tudhatja, hogy mögötte mi az igaz.
Nem hisz, nem ad, nem sajnálgat soha többé
Mert ne nézze őt baleknak a sok érdemtelen pimasz.

Felőle mostmár könyöröghet bárki, akárhogy.
Előtte csúszhat-mászhat, forgathatja a szemét
Többé meg nem hatja senki emberfia panasza
Hiába nyújtogatja felé: „adjál” a kezét.

Elfordul, mert többé nem engedi, hogy becsapják
Nem enged, nem hisz, nem segít, nem ad.
Meg nem rendül, meg nem ingathatja semmi
Mostmár mindig is ilyen bezárkózott marad.

Köszönhetően mindama szemtelen csalóknak
Akiknek szüksége nincs rá, mégis kérnek
Akiknek nem elég semmi, folyton akarnak
És kevesellik, s nem örülnek bármennyi segélynek.

Mostmár tudja, hogy akik kértek tőle, becsapták.
Tudja már, hogy ezek közül egy se volt szegény.
Tanult és okult belőle, és mostmár tudja jól
Hogy az igaz szegény az mind-mind szerény.

Az igazi szegény ember soha nem kér, csak hallgat.
Tűri a sorsát, ahová Isten által rendeltetett.
Ha változtatni nem tud rajta önerőből, hát hagyja
De nem kuncsorog, követel, nem nyújt kolduskezet.

Az igazi szegény szégyelli, hogy ide juttatták.
Elbújik, a segélytől még jobban megszégyenül.
Restelli, hogy nem tud magán segíteni sehogyse
A haszontalanság érzése mardossa legbelül.

Ha nincs munkája, fáj neki, hogy nem kell
Hogy senki érdemesnek nem találja rá
És szenved, mert feleslegesnek érzi a létét
És elmenni nem tud miből és nincs is hová.

Egyedül él, vagy családban, de nem gettóban.
Nem gyűjt maga köré hasonszőrűeket soha.
Nem bandázik, nem koldul, nem rabol és nem csal
Mégha a sorsa kegyetlen is hozzá és mostoha.

Nem merül sohasem a mocsokba, és a bűnbe.
Inkább meghalna, semmint hogy így tegyen.
Nem bánt másokat, nem áll ki soha az utcasarokra
Nem gyilkol, ha éhezik, akkor se, bármi legyen.

---

Egy biztos: ha gettón kívül is olyan lenne az élet
És mindenki csak élne bele a vakvilágba
Akkor ki látná el ezeket idebent, mi lenne velük
Akkor adományokat mindük kitől várna?

Akkor kint és bent egyformán nem lenne semmi:
Kosz, mocsok, bűn, csak ilyen lenne a világ.
Nem várhat és nem ad és nem kap senki semmit
Kitől lopnának, kitől várnának, ki adna, ki hát?

Ha mindenki olyanformán gondolkodna mindig
Akkor ki dolgozna gyárakban, földeken, bárhol?
Ha csak a lábát lógatva élne mindenki e földön
Végül elenyészne minden e világban magától.



VÉGE