IKAROSZ
Bobby Leng:
IKAROSZ
vers
A fiú áll a hegytetőn
A távolba, magasra néz merőn
Lelke ég, a szíve megremeg:
Kitárt szárnyakkal sasmadár lebeg.
A sas kereng a szikrázó fényben
Szellő sodorja játszi felhők ölében
A fiú fájó szívvel oda vágyik
Ahol a szél fúj és a Nap parázslik.
Szabadon akarok szárnyalni a széllel
Én is, mint a sas ott fönt az ég vizében
Repülni, szállni gondolatsebesen
De testem nehéz s nem tudok szállni sem.
Nincs csodás tollam, ami felrepít
De a vágyam újra s újra felhevít
Repülni, szállni, lebegni vágyom
Messze túl, túl a láthatáron.
Angyal jő, hogy kölcsönadja szárnyát
Hogy a fiú beteljesíthesse álmát
Hogy szárnyalhasson versenyt a széllel
Hogy elhamvadjon a Nap tüzében.
Közel a Naphoz, túl közel szálltál
Elolvadt szárnyad, mert nem vigyáztál
Oktalan vágyadnak túl nagy lett az ára
Angyalszárnyú tested te zúztad halálra.
Szárnynélküli angyal sziklafal tövében
Sebesült fiúnak testével ölében...
Olyan sötét itt a szakadék mélye
Ide sohasem süt be a Napnak fénye...
Halovány habkönnyű hófehér angyalka
Megperzselt szárnyait, s a fiút siratja
Égszínkék szemével az eget kutatja
Senki nem segíthet a fiún és rajta.
Köntöse makulátlan gyolcsával takarja
Elhagyni semmiképp őt nem akarja
Szárnyak nélkül őt meg nem védhette
Szárnyát odaadta, s ez lett a veszte...
Lent a szakadékban angyalszárnyú ember
Törött kézzel-lábbal, kibicsaklott fejjel
Angyalka ölében kilehelte lelkét
Nyughatatlan szíve leljen örök békét.
Szárnytalan angyalka meleg ölelése
Nem nyújt többé vigaszt: már mindennek vége
Aranytenger haját fiúra teríti
Boldogtalan lelkét az égbe segíti.
Odafönt az égben angyalok lebegnek
Mindenre vigyáznak, mindenkit szeretnek
Hófehér felhők közt játszanak a széllel
Álmot csókolnak a homlokokra éjjel.
Odaföntről minden sokkal szebbnek látszik
Odafönt a lélek már sohasem fázik
Odafönt a fényben oly teljes a béke
Sohasem kezdődött és sose lesz vége.
Odafentről minden mostmár másként látszik
Az is, ahogy a sas szélben vitorlázik
Földhözragadt testtel ember nem repülhet
Mindez nem számít már, ha mennybe kerülhet.
Vajon miért vágytam repülni az égre
Mereng el a fiú egy kis felhőn ülve
Miért nem volt elég földi boldogságom
Miért kellett nekem e hasztalan álom?
Az emberek mindig, mindig másra vágynak
Mint amit elbírnak a kezek, s a lábak
Senki meg nem érti az emberek lelkét
Földön kell találni meg a lelki békét.
Angyalszárnyú ember dicstelen bukása
Legyen intő példa mindenki számára
Ne vágyj túl magasra: égi boldogságod
Itt a Földön is majd egyszer megtalálod...
VÉGE
IKAROSZ
vers
A fiú áll a hegytetőn
A távolba, magasra néz merőn
Lelke ég, a szíve megremeg:
Kitárt szárnyakkal sasmadár lebeg.
A sas kereng a szikrázó fényben
Szellő sodorja játszi felhők ölében
A fiú fájó szívvel oda vágyik
Ahol a szél fúj és a Nap parázslik.
Szabadon akarok szárnyalni a széllel
Én is, mint a sas ott fönt az ég vizében
Repülni, szállni gondolatsebesen
De testem nehéz s nem tudok szállni sem.
Nincs csodás tollam, ami felrepít
De a vágyam újra s újra felhevít
Repülni, szállni, lebegni vágyom
Messze túl, túl a láthatáron.
Angyal jő, hogy kölcsönadja szárnyát
Hogy a fiú beteljesíthesse álmát
Hogy szárnyalhasson versenyt a széllel
Hogy elhamvadjon a Nap tüzében.
Közel a Naphoz, túl közel szálltál
Elolvadt szárnyad, mert nem vigyáztál
Oktalan vágyadnak túl nagy lett az ára
Angyalszárnyú tested te zúztad halálra.
Szárnynélküli angyal sziklafal tövében
Sebesült fiúnak testével ölében...
Olyan sötét itt a szakadék mélye
Ide sohasem süt be a Napnak fénye...
Halovány habkönnyű hófehér angyalka
Megperzselt szárnyait, s a fiút siratja
Égszínkék szemével az eget kutatja
Senki nem segíthet a fiún és rajta.
Köntöse makulátlan gyolcsával takarja
Elhagyni semmiképp őt nem akarja
Szárnyak nélkül őt meg nem védhette
Szárnyát odaadta, s ez lett a veszte...
Lent a szakadékban angyalszárnyú ember
Törött kézzel-lábbal, kibicsaklott fejjel
Angyalka ölében kilehelte lelkét
Nyughatatlan szíve leljen örök békét.
Szárnytalan angyalka meleg ölelése
Nem nyújt többé vigaszt: már mindennek vége
Aranytenger haját fiúra teríti
Boldogtalan lelkét az égbe segíti.
Odafönt az égben angyalok lebegnek
Mindenre vigyáznak, mindenkit szeretnek
Hófehér felhők közt játszanak a széllel
Álmot csókolnak a homlokokra éjjel.
Odaföntről minden sokkal szebbnek látszik
Odafönt a lélek már sohasem fázik
Odafönt a fényben oly teljes a béke
Sohasem kezdődött és sose lesz vége.
Odafentről minden mostmár másként látszik
Az is, ahogy a sas szélben vitorlázik
Földhözragadt testtel ember nem repülhet
Mindez nem számít már, ha mennybe kerülhet.
Vajon miért vágytam repülni az égre
Mereng el a fiú egy kis felhőn ülve
Miért nem volt elég földi boldogságom
Miért kellett nekem e hasztalan álom?
Az emberek mindig, mindig másra vágynak
Mint amit elbírnak a kezek, s a lábak
Senki meg nem érti az emberek lelkét
Földön kell találni meg a lelki békét.
Angyalszárnyú ember dicstelen bukása
Legyen intő példa mindenki számára
Ne vágyj túl magasra: égi boldogságod
Itt a Földön is majd egyszer megtalálod...
VÉGE