Jártál-e már
Bobby Leng:
Jártál-e már
vers
Jártál-e már valaha a hatalmas Európában
Európa sok apró, csendes, poros kis falujában
Sok távoli, zajos nagyvárosában
Ódon, dohos, csodaszép kastélyában, palotájában?
Láttad-e már repkénnyel befutott falait
Hallgattad-e az erdők suhogó hangjait?
Jártál-e már valaha gőzmozdonyos vonaton
Ahol a kormos csühös száz vagont húz és von
Aminek kéménye sűrű fekete füstöt okád
S a bodros füstben pattognak a tüzes szikrák.
Láttad-e a vasúti töltések dús bokrait
Tamariska-cédrus tavasszal rózsaszínben virít
Aranyeső-bokrok ága ablakon behajol
Miközben a sok kerék a sínen egyhangún zakatol
Láttál-e már őrbódét? Kicsi ház
Előtte bakter szalutál, s a váltóra vigyáz
Betonból hullámos-lyukacsos állomáskerítést
Messziről látni a vakító fehér meszelést.
Láttál-e már nagy folyón ívelő szép hidat
Amelyiken dübörögve, zúgva sok jármű szalad
Láttad-e a híd alatt rohanó nagy vizet
Sodrásában uszályok hordanak fát, szenet
Medréből kotornak kis és nagy kavicsot
Messziről látszanak a sóder-piramisok
Nagypofájú gépek marják a partjait
Láttad-e vizében csillámló halait?
Érezted-e már a folyóknak illatát
Tapostad mezítláb folyópart talaját?
Jártál-e valaha ártéri erdőkben
Iszalaggal, borostyánnal futott, szúnyogos helyeken
Hűvös-hideg árnyéka vetődött-e már rád
Jártál-e ily helyütt, hátadon hátizsák?
Jártál-e kis faluk csendes utcáiban
Hűsöltél-e vajon akác-soraiban
Láttad-e japánakácoknak tüskétlen ágait
Rekkenő melegben, ha árnyékába hív?
Jártál-e valaha domboldalakon át
Láttad-e a völgyek megbúvó csöpp faluját
Ahol csak pár ház van, s út nem visz sehova
Befelé jön az út, de nem fut már tova
Itt csendes az élet, lassú és langymeleg
Ahol a ház melletti kispadon szendereg
A nénik, a bácsik ölében cirmosuk
Ahol még a gyerek se szalad, sose fut
Ahol nincs rohanás, nincsen füst, se korom
Ahol a távolban kéklik a hegyorom
Ahol a pitvarban kapirgál csibe, tyúk
Ahol a szobában ott a kemencesut
Ahol a csöndet csak az óra töri meg
Ahogy a szobában a sublóton ketyeg
Ahol a perc, óra, nap szép lassan elpereg
Ahol a zöld fűben lócsapat hentereg.
Jártál-e valaha szerpentin-utakon
Spiráljuk ott szalad föl a hegyoldalon
Néztél-e valaha innen a völgybe le
Mentél-e a hegyen izzadva felfele?
Jártál-e valaha kanyargós utakon
Ahol a jobbfelén volt a szembeforgalom
Ahol sok-sokezer kilométeren át
Nincs ember, nincs falu, nincsen egyetlen ház?
Ahol a tengerpart mindig hűvös, párás
S sok a vadszőlővel befutott régi ház
Ahol sokszor ül köd dombokon, völgyeken
Ahol sok az ékszer elegáns agg hölgyeken.
Jártál-e végtelen aranyló földeken
Ahol repce, búza, napraforgó terem
Jártál-e szőlők közt, s érezted illatát?
Az ember ilyesmit biz’ nem minden nap lát!
Dombra futó sorait borzolja lágy szellő
Langy esővel itatja, locsolja dús felhő
Jártál-e valaha présházban, hordók közt
Ahol a gazduram kupádba mustot tölt?
Jártál-e valaha szőlőkben, szüreten
Láttad-e: egy tőkén vajon hány fürt terem?
Ízlelted-e vajon: édeset, pirosat,
Zöldet, aranyszínűt, finom-zamatosat?
Szedtél-e fáról már almát, vagy cseresznyét
Mosolygó barackot, bokorról köszmétét?
Szedtél-e már magad illatos málnából
Kaptál-e földeken gyümölcsöt gazdától?
Faltál, szürcsöltél-e dinnyét, mézédeset
Sárgát, vagy pirosat, rózsaszínt vagy zöldet?
Szedtél-e saját magad zamatos szilvát, szamócát
Szőrös és kopasz barackot harapott-e harsogva a szád?
Jártál-e dombokon, dús olajfák között
Ahol a sok bogár füledbe zümmögött?
Jártál-e oly utcán, hol gitárzene szól
Vagy a mandolin szava szívedbe behatol
Jártál-e éjszaka nyüzsgő bazársoron
Ahol az árnyékok között a zene szól
Ahol az emberek vidámak, zajosak
Esznek-isznak, dalolnak, táncolnak
Éjjel kint az utcán zajlik az életük
Nappal a melegből van már elegük
Árnyékos, hűs falak közt telik el a nap
De este kirajzik a sok nép, s úgy mulat.
Utaztál-e valaha egyszer már gondolában
A világ legszélesebb, házak közti kanálisában
Részt vettél-e már a híres-neves karneválban
A galambok terének nagyvárosában?
Jártál-e északon? Csak hó van és jég
Ahol északi fénytől szikrázik az éji ég
Ahol szaunában fűtik fel magukat
És ahol mindig alacsonyan jár a nap.
Jártál-e valaha templomok hűvösén
Félhomályában, süppedő szőnyegén
Lábujjhegyen, pisszenés, nesz nélkül
Ahol az áhitat átitat, borzongat legbévül
Ha a szőnyegről véletlenül lelépsz
Visszhangzik a lépted, s a levegő nehéz
Ahol a színes ablakok beszűrődő fénye
Rávetül a padokban imádkozó nénikékre
Ahol a falakon gyönyörű, színes freskók
Melyekről lenéznek rád fájdalmas arcú alakok
Ahol a festett szobrok némán magasodnak
Ahol az imák az erős hitűeknek enyhülést hoznak.
Jártál-e valaha toronyház tetején
Ahol majd lelök, olyan erősen fúj a szél
Ahol száguldott veled fel- s le a felvonó
Ahol úgy érezted: megállni volna jó.
Jártál-e már más kontinenseken
Ahol a kávé s a tea megterem
S mi mindent elkövetnek azután vele
Míg a csészékbe kerülhet illatos leve.
Ahol mindenféle egzotikus gyümölcs terem
Amiket még eddig nem láttál piactereken.
Jártál-e már a tengerből kinyúló sziklák között
Mind egy-egy szigetként uralkodik a víz fölött
Ahol ködbe simulnak a sziklás hegyek
Tudod-e, hogy vannak Keleten ilyen helyek?
A tejszerű ködből felderengenek félelmetes ormok
Hatalmas sziklák, mind néma, sötét, konok
Fenséges, vadregényes, lenyűgöző
Amint a sok csúcs itt-ott bukkan elő
Olyan békés, csendes, szinte illúzióként lebeg
Látványától megtisztul a lélek, annyira remek.
Jártál-e már a hatalmas, széles, lassú, szentséges folyónál
Ahol az imát mormoló embertömegben szinte elveszett voltál
Ahol sokan fürdőznek, egyszerre, megtisztulást remélve
Istenük segítségét kérik, elbűvölten, átszellemülve
Láttad-e már fakírok elgyötört, vézna testét
S kísérletüket arra, hogy a való világot kirekesszék
Jártál-e már a vadonban ringatózó elefánt-háton
Mely olyan érzés, mint egy lassú-lassú, lebegő álom.
Jártál-e már olyankor a végtelen mezőkön
Amikor az alkonypír tükröződik a felhőkön
Visszaszórva e furcsa fényt a még furcsább világra.
Csodálkoztál-e már rá a sokszínű szivárványra
Amikor végre elvonul a sötét, szörnyű vihar
Ami a láthatáron még esőt, szelet kavar
De itthagyta maga mögött a vízcseppek fénytörését
Színeire bomlott csodás varázsát, teremtményét
Hogy csodáld, hogy örülj, és ne gondolj másra
Ne gondolj az iménti rettenetre, pusztításra.
Jártál-e már ott, ahol olyan nagy mindig a hideg
Hogy az arcodra, hajadra, pilládra fagy a lehelleted
Ahol tüdődbe metszőn áramlik a fagyos levegő
Olyan tiszta, olyan elemi, igazi ős-erő.
Jártál-e már a tengerpartok fehér homokján mezítláb
Fürödtél-e a sós vízben valamikor, egyszer legalább
Dobált-e a tengernek tajtékos hulláma
Féltél-e akkor, rettegtél-e halálra válva
Sustorgását hallgattad-e már vad tajtékzásnak
Sziklákhoz csapódó őrült, rettentő morajlásnak
Hallgattad-e már sirályok vijjogó rikoltozását
Hófehér tolluknak a kék égen, víz fölött villózását
Láttál-e már háztömbnyi, hatalmas vas-hajót
Kis szkúnert, csónakot, ladikot, uszályt meg vontatót
Csodáltad-e már, hogy vajon miért nem süllyed el
Hallgattad-e már, ahogy a ködkürt egy másiknak felel
Semmi máshoz nem hasonlítható öblös, bánatos hangja.
Titokzatos, fájdalmas, lelkedet egészen felkavarja.
Az biztos, ha már hallottad, soha nem felejted
És agyadba vésed, örökre emlékeid közé rejted.
Láttad-e már szerencsejáték-város tobzódó fényeit
Kaszinók, mulatók zsivaját, rendkívüli előadásait
Nyüzsög és pezseg az élet itt minden éjjel
Míg kint, körben a hallgatag sivatag terül széjjel
Jártál-e valaha indiánok feledett nyomain
Elképzelted-e, hogy lábadon mokasszin
Hogy rézszínű bőrödön táncol a napsugár
Hogy otthon a wigwamban asszonyod reád vár
Elképzelted-e, mily csendes volt e világ
Tudnád-e szeretni, ha ez lenne a hazád?
Járhatunk sokféle, sokezer idegen helyen.
Ott is, ahol sokfajta ismeretlen növény terem.
Láthatunk mindenféle érdekes, fura dolgot.
Megnézhetünk sok izgalmas, titokzatos boltot.
Lehet élményünk sok száz, vagy százezer, millió.
Lehet köröttünk eközben nyugalom, vagy ribillió.
Járhatunk itt, ott, amott és még messzebb.
Lehet élményünk titkos és legszentebb.
Elvisszük magunkkal, megtérünk hazánkba.
Visszaemlékezve mindegyik hoz majd lázba.
Álmunkban visszatér, gazdagodtunk vele.
Olyan jó és szép volt: megborzongunk bele.
Millió színes kép agyunkban kavarog.
Akkor is így van ez, hogyha nem akarod.
Boldoggá tesz majd, ha visszaemlékezel.
Fényképek ezreit albumba rendezel.
Kincs ez mind. Drága kincs, szép emlék.
Örökre elraktározza nekünk az elménk.
Csodálatos jó dolog ez, bármikor elővehető.
Rosszkedvünk idején lehet majd feltöltő erő.
A sok megidézett élmény a bús felhőket elűzi
És a barátság, szerelem szálára színesen felfűzi
És majd, ha az ember már nem mehet sehova
Mert a kor legyűri, és bezárja magányos otthona
Akkor se kell majd sohasem keseregnie
Mert a sok emlékkel együtt könnyebb lesz élnie.
Talán.
De mindaddig, ameddig jó sorsunk megengedi nekünk
Addig csak utazzunk, fussunk világgá, gyerünk, gyerünk!
Lássunk meg minden szépet, sok millió csodát
Amit csak különleges Földünk, a világ minekünk ád!
Percet se veszítsünk, értékes minden kis pillanat
Elfecsérelni, eldobni, elpazarolni egyet se szabad!
Nem ám!
VÉGE
Jártál-e már
vers
Jártál-e már valaha a hatalmas Európában
Európa sok apró, csendes, poros kis falujában
Sok távoli, zajos nagyvárosában
Ódon, dohos, csodaszép kastélyában, palotájában?
Láttad-e már repkénnyel befutott falait
Hallgattad-e az erdők suhogó hangjait?
Jártál-e már valaha gőzmozdonyos vonaton
Ahol a kormos csühös száz vagont húz és von
Aminek kéménye sűrű fekete füstöt okád
S a bodros füstben pattognak a tüzes szikrák.
Láttad-e a vasúti töltések dús bokrait
Tamariska-cédrus tavasszal rózsaszínben virít
Aranyeső-bokrok ága ablakon behajol
Miközben a sok kerék a sínen egyhangún zakatol
Láttál-e már őrbódét? Kicsi ház
Előtte bakter szalutál, s a váltóra vigyáz
Betonból hullámos-lyukacsos állomáskerítést
Messziről látni a vakító fehér meszelést.
Láttál-e már nagy folyón ívelő szép hidat
Amelyiken dübörögve, zúgva sok jármű szalad
Láttad-e a híd alatt rohanó nagy vizet
Sodrásában uszályok hordanak fát, szenet
Medréből kotornak kis és nagy kavicsot
Messziről látszanak a sóder-piramisok
Nagypofájú gépek marják a partjait
Láttad-e vizében csillámló halait?
Érezted-e már a folyóknak illatát
Tapostad mezítláb folyópart talaját?
Jártál-e valaha ártéri erdőkben
Iszalaggal, borostyánnal futott, szúnyogos helyeken
Hűvös-hideg árnyéka vetődött-e már rád
Jártál-e ily helyütt, hátadon hátizsák?
Jártál-e kis faluk csendes utcáiban
Hűsöltél-e vajon akác-soraiban
Láttad-e japánakácoknak tüskétlen ágait
Rekkenő melegben, ha árnyékába hív?
Jártál-e valaha domboldalakon át
Láttad-e a völgyek megbúvó csöpp faluját
Ahol csak pár ház van, s út nem visz sehova
Befelé jön az út, de nem fut már tova
Itt csendes az élet, lassú és langymeleg
Ahol a ház melletti kispadon szendereg
A nénik, a bácsik ölében cirmosuk
Ahol még a gyerek se szalad, sose fut
Ahol nincs rohanás, nincsen füst, se korom
Ahol a távolban kéklik a hegyorom
Ahol a pitvarban kapirgál csibe, tyúk
Ahol a szobában ott a kemencesut
Ahol a csöndet csak az óra töri meg
Ahogy a szobában a sublóton ketyeg
Ahol a perc, óra, nap szép lassan elpereg
Ahol a zöld fűben lócsapat hentereg.
Jártál-e valaha szerpentin-utakon
Spiráljuk ott szalad föl a hegyoldalon
Néztél-e valaha innen a völgybe le
Mentél-e a hegyen izzadva felfele?
Jártál-e valaha kanyargós utakon
Ahol a jobbfelén volt a szembeforgalom
Ahol sok-sokezer kilométeren át
Nincs ember, nincs falu, nincsen egyetlen ház?
Ahol a tengerpart mindig hűvös, párás
S sok a vadszőlővel befutott régi ház
Ahol sokszor ül köd dombokon, völgyeken
Ahol sok az ékszer elegáns agg hölgyeken.
Jártál-e végtelen aranyló földeken
Ahol repce, búza, napraforgó terem
Jártál-e szőlők közt, s érezted illatát?
Az ember ilyesmit biz’ nem minden nap lát!
Dombra futó sorait borzolja lágy szellő
Langy esővel itatja, locsolja dús felhő
Jártál-e valaha présházban, hordók közt
Ahol a gazduram kupádba mustot tölt?
Jártál-e valaha szőlőkben, szüreten
Láttad-e: egy tőkén vajon hány fürt terem?
Ízlelted-e vajon: édeset, pirosat,
Zöldet, aranyszínűt, finom-zamatosat?
Szedtél-e fáról már almát, vagy cseresznyét
Mosolygó barackot, bokorról köszmétét?
Szedtél-e már magad illatos málnából
Kaptál-e földeken gyümölcsöt gazdától?
Faltál, szürcsöltél-e dinnyét, mézédeset
Sárgát, vagy pirosat, rózsaszínt vagy zöldet?
Szedtél-e saját magad zamatos szilvát, szamócát
Szőrös és kopasz barackot harapott-e harsogva a szád?
Jártál-e dombokon, dús olajfák között
Ahol a sok bogár füledbe zümmögött?
Jártál-e oly utcán, hol gitárzene szól
Vagy a mandolin szava szívedbe behatol
Jártál-e éjszaka nyüzsgő bazársoron
Ahol az árnyékok között a zene szól
Ahol az emberek vidámak, zajosak
Esznek-isznak, dalolnak, táncolnak
Éjjel kint az utcán zajlik az életük
Nappal a melegből van már elegük
Árnyékos, hűs falak közt telik el a nap
De este kirajzik a sok nép, s úgy mulat.
Utaztál-e valaha egyszer már gondolában
A világ legszélesebb, házak közti kanálisában
Részt vettél-e már a híres-neves karneválban
A galambok terének nagyvárosában?
Jártál-e északon? Csak hó van és jég
Ahol északi fénytől szikrázik az éji ég
Ahol szaunában fűtik fel magukat
És ahol mindig alacsonyan jár a nap.
Jártál-e valaha templomok hűvösén
Félhomályában, süppedő szőnyegén
Lábujjhegyen, pisszenés, nesz nélkül
Ahol az áhitat átitat, borzongat legbévül
Ha a szőnyegről véletlenül lelépsz
Visszhangzik a lépted, s a levegő nehéz
Ahol a színes ablakok beszűrődő fénye
Rávetül a padokban imádkozó nénikékre
Ahol a falakon gyönyörű, színes freskók
Melyekről lenéznek rád fájdalmas arcú alakok
Ahol a festett szobrok némán magasodnak
Ahol az imák az erős hitűeknek enyhülést hoznak.
Jártál-e valaha toronyház tetején
Ahol majd lelök, olyan erősen fúj a szél
Ahol száguldott veled fel- s le a felvonó
Ahol úgy érezted: megállni volna jó.
Jártál-e már más kontinenseken
Ahol a kávé s a tea megterem
S mi mindent elkövetnek azután vele
Míg a csészékbe kerülhet illatos leve.
Ahol mindenféle egzotikus gyümölcs terem
Amiket még eddig nem láttál piactereken.
Jártál-e már a tengerből kinyúló sziklák között
Mind egy-egy szigetként uralkodik a víz fölött
Ahol ködbe simulnak a sziklás hegyek
Tudod-e, hogy vannak Keleten ilyen helyek?
A tejszerű ködből felderengenek félelmetes ormok
Hatalmas sziklák, mind néma, sötét, konok
Fenséges, vadregényes, lenyűgöző
Amint a sok csúcs itt-ott bukkan elő
Olyan békés, csendes, szinte illúzióként lebeg
Látványától megtisztul a lélek, annyira remek.
Jártál-e már a hatalmas, széles, lassú, szentséges folyónál
Ahol az imát mormoló embertömegben szinte elveszett voltál
Ahol sokan fürdőznek, egyszerre, megtisztulást remélve
Istenük segítségét kérik, elbűvölten, átszellemülve
Láttad-e már fakírok elgyötört, vézna testét
S kísérletüket arra, hogy a való világot kirekesszék
Jártál-e már a vadonban ringatózó elefánt-háton
Mely olyan érzés, mint egy lassú-lassú, lebegő álom.
Jártál-e már olyankor a végtelen mezőkön
Amikor az alkonypír tükröződik a felhőkön
Visszaszórva e furcsa fényt a még furcsább világra.
Csodálkoztál-e már rá a sokszínű szivárványra
Amikor végre elvonul a sötét, szörnyű vihar
Ami a láthatáron még esőt, szelet kavar
De itthagyta maga mögött a vízcseppek fénytörését
Színeire bomlott csodás varázsát, teremtményét
Hogy csodáld, hogy örülj, és ne gondolj másra
Ne gondolj az iménti rettenetre, pusztításra.
Jártál-e már ott, ahol olyan nagy mindig a hideg
Hogy az arcodra, hajadra, pilládra fagy a lehelleted
Ahol tüdődbe metszőn áramlik a fagyos levegő
Olyan tiszta, olyan elemi, igazi ős-erő.
Jártál-e már a tengerpartok fehér homokján mezítláb
Fürödtél-e a sós vízben valamikor, egyszer legalább
Dobált-e a tengernek tajtékos hulláma
Féltél-e akkor, rettegtél-e halálra válva
Sustorgását hallgattad-e már vad tajtékzásnak
Sziklákhoz csapódó őrült, rettentő morajlásnak
Hallgattad-e már sirályok vijjogó rikoltozását
Hófehér tolluknak a kék égen, víz fölött villózását
Láttál-e már háztömbnyi, hatalmas vas-hajót
Kis szkúnert, csónakot, ladikot, uszályt meg vontatót
Csodáltad-e már, hogy vajon miért nem süllyed el
Hallgattad-e már, ahogy a ködkürt egy másiknak felel
Semmi máshoz nem hasonlítható öblös, bánatos hangja.
Titokzatos, fájdalmas, lelkedet egészen felkavarja.
Az biztos, ha már hallottad, soha nem felejted
És agyadba vésed, örökre emlékeid közé rejted.
Láttad-e már szerencsejáték-város tobzódó fényeit
Kaszinók, mulatók zsivaját, rendkívüli előadásait
Nyüzsög és pezseg az élet itt minden éjjel
Míg kint, körben a hallgatag sivatag terül széjjel
Jártál-e valaha indiánok feledett nyomain
Elképzelted-e, hogy lábadon mokasszin
Hogy rézszínű bőrödön táncol a napsugár
Hogy otthon a wigwamban asszonyod reád vár
Elképzelted-e, mily csendes volt e világ
Tudnád-e szeretni, ha ez lenne a hazád?
Járhatunk sokféle, sokezer idegen helyen.
Ott is, ahol sokfajta ismeretlen növény terem.
Láthatunk mindenféle érdekes, fura dolgot.
Megnézhetünk sok izgalmas, titokzatos boltot.
Lehet élményünk sok száz, vagy százezer, millió.
Lehet köröttünk eközben nyugalom, vagy ribillió.
Járhatunk itt, ott, amott és még messzebb.
Lehet élményünk titkos és legszentebb.
Elvisszük magunkkal, megtérünk hazánkba.
Visszaemlékezve mindegyik hoz majd lázba.
Álmunkban visszatér, gazdagodtunk vele.
Olyan jó és szép volt: megborzongunk bele.
Millió színes kép agyunkban kavarog.
Akkor is így van ez, hogyha nem akarod.
Boldoggá tesz majd, ha visszaemlékezel.
Fényképek ezreit albumba rendezel.
Kincs ez mind. Drága kincs, szép emlék.
Örökre elraktározza nekünk az elménk.
Csodálatos jó dolog ez, bármikor elővehető.
Rosszkedvünk idején lehet majd feltöltő erő.
A sok megidézett élmény a bús felhőket elűzi
És a barátság, szerelem szálára színesen felfűzi
És majd, ha az ember már nem mehet sehova
Mert a kor legyűri, és bezárja magányos otthona
Akkor se kell majd sohasem keseregnie
Mert a sok emlékkel együtt könnyebb lesz élnie.
Talán.
De mindaddig, ameddig jó sorsunk megengedi nekünk
Addig csak utazzunk, fussunk világgá, gyerünk, gyerünk!
Lássunk meg minden szépet, sok millió csodát
Amit csak különleges Földünk, a világ minekünk ád!
Percet se veszítsünk, értékes minden kis pillanat
Elfecsérelni, eldobni, elpazarolni egyet se szabad!
Nem ám!
VÉGE