Láttalak
Bobby Leng:
Láttalak
- vers -
Megláttalak. Lelkem beleborzongott.
Szívem megdobbant, a tavasz zsongott.
Körben az ég, mint harang, úgy bongott.
Lelkemben érzések száza mocorgott.
Szerelem lobbant, égbe emelve
Rózsaszín köd szállt mindkét szememre
Pokloknak kínját öntve lelkemre
Megalázottan és reménykedve.
Szivárványfények szikráztak szerte
Téged foglaltak izzó keretbe
Csak álltam bénán, lecövekelve
Boldognak lenni beh jó is lenne...
...Távoli voltál, elérhetetlen.
Reszkettem, s a közeledbe se mentem.
Szólni ostobán sajnos, nem mertem
Jaj, ilyen gyáva mikor is lettem?
Néztelek. Láttad, hogy nézlek.
Nem biztattál, hogy: gyere, kérlek.
Hideg pillantásod jegétől félek.
Gúnyos mosolyból pedig nem kérek.
Láttalak sokszor, mindig és újra.
Nem néztél énrám, álarcba bújva
Fagyos szél lengett körötted fújva
Mintha mindig csak télidő volna.
Láttalak sokszor, véletlen élmény.
Váratlan, mégis, mintha csak kérném.
Csüngve pihentem szemednek fényén.
Neved se tudom, kérdezni félném.
Édes egy érzés volt mindig látnom.
Gyakorta sajgott a szívem fájón.
Elérhetetlenre minek is vágyom?
Azt, hogy nem szóltam, mégse nem bánom.
Láttalak. Néztem a szép szemedet.
De te lesütötted a tekintetedet.
Megértettem: nem leszek teveled.
Sose foghatom meg a kezedet.
Láttalak téged. Messziről, távol.
Közelíteni nem vagyok bátor.
Nem szeret senki, s dideregsz, fázol
Mint aki mindent elűz magától.
Láttalak téged. Nem egyszer: sokszor.
Talán még ma is kereslek olykor.
Gyarló az ember: már másra gondol.
S megszabadulna ettől a gondtól.
De téged látni öröm volt mindig.
Nézni vágyódva, talán a sírig?...
Látni, csodálni, messziről, s hinni:
Egyszer felém jössz... úgy tudtam bízni.
Láttalak. Néztem arcod a fényben.
Elvarázsolt kép - majdnem elértem.
Pillantásodért a sorsom kértem.
Óhajtottam, és rettegve féltem.
Szerettem volna, hogy szeress engem.
Szeretetlennek nagyon rossz lennem.
Gyökeret vert a bánat énbennem.
Ezellen semmit nem lehet tennem.
Néztem a szemed, mást nem is láttam.
Hogy szeress engem, mennyire vágytam.
Mindig csak téged, csak terád vártam.
Másfelé nem is vitt már a lábam.
Hogyha a két szép szemedbe néztem.
Rettentő, kínzó nagy lázban égtem.
Az égieket csak arra kértem:
Segítsenek, hogy szíved add nékem.
Szemed tükrében magamat láttam.
Jaj, de megégtem, de rosszul jártam.
Mindketten félénkek nagy gyávaságban.
Egyik se mondta: no, gyerünk, bátran!
Óhaj, sóhaj, vágy, remegés, álom.
Az emberi szív vágyik rá, mit el sose érhet.
Fiatal dobbanással repesve verdes benne az élet.
Elérhetetlen álom, nem valóság, csupáncsak képzet.
Azt hiszi: ez a sorsa, s efelé viszi a végzet.
Mennyire fájt, hogy nem enyém, amire vágyom.
Láttalak sokszor, néztelek vágyva.
Édes volt, nem gondoltam sohase másra.
Megőriztem képed, lelkembe zárva.
Már csak a felejtés, csak az van hátra.
Csodaszép álom, elérhetetlen.
Nem néztél rám, ha feléd mentem.
Ostobán, ládd-e, semmit se tettem.
Így sohse lehetünk teveled, ketten.
Elvesztegettem sok órát, percet -
De nem, mert mind az enyémmé lettek.
Így kellett lennie, történni ennek -
Elrepült évek semmibe vesztek.
Egyfelől jövünk, és egyfele tartunk.
Sírunk fedele lezárja harcunk.
Végül mindegy lesz, mit is akartunk.
Mert nem lett közös sohse a sorsunk.
Elcsendesült az érzés azóta.
Nem várok többé tőled jó szóra.
Nem fáj sok elmúlt gyötrelmes óra.
Mintha csak emlék, csak álom volna.
Elcsitult bennem irántad minden.
Hogy lehetséges, sohase hittem.
Elkerültem már, messzire innen.
Emlékedet is magammal vittem.
Azóta mostmár más lettem én is.
Szívemben mélyen ott őrzöm mégis
Azt, hogy láttalak - úgy látlak mindig
Álom maradtál - elmúlt a krízis.
Milyen szép is így - nincsen elrontva
Csalódás sosem döntötte romba
Nem fúltunk bele sok közös gondba
Másképp megélni tán kár is lett volna.
Szép emlék az, hogy láttalak téged.
Fel-felvillannak az emlékképek.
Lecsillapult már a szív, a lélek.
Plátói szerelem mostmár nem éget.
Jön majd más álom, új szerelemmel.
Új remegés fut majd át szívemben.
Arcodat többé nem kell keresnem.
Hogy csodáltalak, kihűlt már bennem.
Láttalak egyszer, százszor, ezerszer.
Nem volt más, csupán bódító vegyszer.
Titkos emlék, mint ősi kegyszer.
Elfelejtem majd - valaha, egyszer.
VÉGE
Láttalak
- vers -
Megláttalak. Lelkem beleborzongott.
Szívem megdobbant, a tavasz zsongott.
Körben az ég, mint harang, úgy bongott.
Lelkemben érzések száza mocorgott.
Szerelem lobbant, égbe emelve
Rózsaszín köd szállt mindkét szememre
Pokloknak kínját öntve lelkemre
Megalázottan és reménykedve.
Szivárványfények szikráztak szerte
Téged foglaltak izzó keretbe
Csak álltam bénán, lecövekelve
Boldognak lenni beh jó is lenne...
...Távoli voltál, elérhetetlen.
Reszkettem, s a közeledbe se mentem.
Szólni ostobán sajnos, nem mertem
Jaj, ilyen gyáva mikor is lettem?
Néztelek. Láttad, hogy nézlek.
Nem biztattál, hogy: gyere, kérlek.
Hideg pillantásod jegétől félek.
Gúnyos mosolyból pedig nem kérek.
Láttalak sokszor, mindig és újra.
Nem néztél énrám, álarcba bújva
Fagyos szél lengett körötted fújva
Mintha mindig csak télidő volna.
Láttalak sokszor, véletlen élmény.
Váratlan, mégis, mintha csak kérném.
Csüngve pihentem szemednek fényén.
Neved se tudom, kérdezni félném.
Édes egy érzés volt mindig látnom.
Gyakorta sajgott a szívem fájón.
Elérhetetlenre minek is vágyom?
Azt, hogy nem szóltam, mégse nem bánom.
Láttalak. Néztem a szép szemedet.
De te lesütötted a tekintetedet.
Megértettem: nem leszek teveled.
Sose foghatom meg a kezedet.
Láttalak téged. Messziről, távol.
Közelíteni nem vagyok bátor.
Nem szeret senki, s dideregsz, fázol
Mint aki mindent elűz magától.
Láttalak téged. Nem egyszer: sokszor.
Talán még ma is kereslek olykor.
Gyarló az ember: már másra gondol.
S megszabadulna ettől a gondtól.
De téged látni öröm volt mindig.
Nézni vágyódva, talán a sírig?...
Látni, csodálni, messziről, s hinni:
Egyszer felém jössz... úgy tudtam bízni.
Láttalak. Néztem arcod a fényben.
Elvarázsolt kép - majdnem elértem.
Pillantásodért a sorsom kértem.
Óhajtottam, és rettegve féltem.
Szerettem volna, hogy szeress engem.
Szeretetlennek nagyon rossz lennem.
Gyökeret vert a bánat énbennem.
Ezellen semmit nem lehet tennem.
Néztem a szemed, mást nem is láttam.
Hogy szeress engem, mennyire vágytam.
Mindig csak téged, csak terád vártam.
Másfelé nem is vitt már a lábam.
Hogyha a két szép szemedbe néztem.
Rettentő, kínzó nagy lázban égtem.
Az égieket csak arra kértem:
Segítsenek, hogy szíved add nékem.
Szemed tükrében magamat láttam.
Jaj, de megégtem, de rosszul jártam.
Mindketten félénkek nagy gyávaságban.
Egyik se mondta: no, gyerünk, bátran!
Óhaj, sóhaj, vágy, remegés, álom.
Az emberi szív vágyik rá, mit el sose érhet.
Fiatal dobbanással repesve verdes benne az élet.
Elérhetetlen álom, nem valóság, csupáncsak képzet.
Azt hiszi: ez a sorsa, s efelé viszi a végzet.
Mennyire fájt, hogy nem enyém, amire vágyom.
Láttalak sokszor, néztelek vágyva.
Édes volt, nem gondoltam sohase másra.
Megőriztem képed, lelkembe zárva.
Már csak a felejtés, csak az van hátra.
Csodaszép álom, elérhetetlen.
Nem néztél rám, ha feléd mentem.
Ostobán, ládd-e, semmit se tettem.
Így sohse lehetünk teveled, ketten.
Elvesztegettem sok órát, percet -
De nem, mert mind az enyémmé lettek.
Így kellett lennie, történni ennek -
Elrepült évek semmibe vesztek.
Egyfelől jövünk, és egyfele tartunk.
Sírunk fedele lezárja harcunk.
Végül mindegy lesz, mit is akartunk.
Mert nem lett közös sohse a sorsunk.
Elcsendesült az érzés azóta.
Nem várok többé tőled jó szóra.
Nem fáj sok elmúlt gyötrelmes óra.
Mintha csak emlék, csak álom volna.
Elcsitult bennem irántad minden.
Hogy lehetséges, sohase hittem.
Elkerültem már, messzire innen.
Emlékedet is magammal vittem.
Azóta mostmár más lettem én is.
Szívemben mélyen ott őrzöm mégis
Azt, hogy láttalak - úgy látlak mindig
Álom maradtál - elmúlt a krízis.
Milyen szép is így - nincsen elrontva
Csalódás sosem döntötte romba
Nem fúltunk bele sok közös gondba
Másképp megélni tán kár is lett volna.
Szép emlék az, hogy láttalak téged.
Fel-felvillannak az emlékképek.
Lecsillapult már a szív, a lélek.
Plátói szerelem mostmár nem éget.
Jön majd más álom, új szerelemmel.
Új remegés fut majd át szívemben.
Arcodat többé nem kell keresnem.
Hogy csodáltalak, kihűlt már bennem.
Láttalak egyszer, százszor, ezerszer.
Nem volt más, csupán bódító vegyszer.
Titkos emlék, mint ősi kegyszer.
Elfelejtem majd - valaha, egyszer.
VÉGE