Láttam Önt
Bobby Leng:
Láttam Önt
- vers -
Mottó:
„Szerettem Önt, és meglehet:
Egészen nem hűlt ki bennem még a vonzalom
De Önt ne bántsa többé epedésem:
Búsítni semmiképp nem akarom.
Olyan igazán, olyan gyöngéden szerettem
Szívemben félénk a féltő áhítás,
Hogy kérem Istent:
Így szeresse más.”
Catullus
„Mi dolog az a szerelem
Milyen lehet, én Istenem, milyen?
Találkoztam véle tán messze-messze
Valahol Andersen meséiben.”
Puskin
Megláttam Önt egy pillanatra.
Fehér volt ruhája, kalapja kék.
Táncolt a szélben selyemszalagja
Olyan volt, mint a felhőtlen ég.
Megláttam, és az ég elsötétült.
Eltűnt a világ, csak Ön maradt.
Arcát, szemét én úgy csodáltam:
Nincs szebb semmi e nap alatt.
Megláttam és azonnal megszerettem.
Szívem vadul tépte mellkasom:
Kitörni kívánkozott szűk börtönéből
Hogy kezembe vegyem s Önnek adom.
Megláttam Önt, aztán a csoda megszűnt.
Eltűnt, elillant, tán ott se volt.
És én álltam ott, teljesen megkövülve
Mint aki se nem élő, se nem holt.
Álltam árván és megszégyenülten.
Álomkép, látomás, mi imént elkapott.
Miféle bolond ördögi játszma
Ami képzetemben megfogott?
Miféle átok, mert mostmár átok:
Szerelmes lenni és vágyni csak.
Mert mintha szűnne körben minden
S ami nem szűnik, az is vacak.
Ön nélkül ódon, megkopott, ócska
Mind e világ, mi körbevesz.
Kivirulni csak akkor tudna, ha
Látványa újra boldoggá tesz.
Sűrűn és gyakran járkálok arra
Hol megláttam Önt, ki annyira szép.
Légies, égi, angyali látvány
Szeretném újra meglátni még.
Keresem, mégse lelem seholsem
Se itt, se máshol nincsen. Eltűnt.
Nincs semmi, ami betölthetné
Az Ön helyén a hatalmas űrt.
Azóta egyszer se láttam Önt már.
Öreg lettem, s tán kissé bolond.
Tán nem is létezett, csupáncsak álom
Ami akkor perc tavaszt hozott.
Fehér ruhája, csipkés és fodros.
Kék kalapkája éjszín haján.
Piros ajakkal mosolyra csattant
Másvalakinek az oldalán.
Emlék, álom, - cudar a valóság.
Nem lehetett semmi több az enyém.
Dédelgetem az édes érzést itt
A szívem mélységes rejtekén.
II.
Egyszer megláttam Önt, kedves úrfi
Kackiás, nyalka, csinos nagyon.
Sétapálcájára támaszkodva
Ott állt a korzón, a fényes napon.
Körötte szép kis úrilányok.
Álomszép ruhákban, fiatalon.
De Ön csak mosolygott visszafogottan
A csicsergő butuska leányhadon.
Megláttam Önt és a szívem sajdult.
Észre se vett, ez rossz volt nekem.
A kis kacajok, huncut kis orcák
Körötte zsongtak oly kedvesen.
Aztán elindult, s odalett minden.
Vége lett. Tán én nem létezem?
Pirul az orcám, jajdul a szívem
Könnyekben ázik a két szemem.
Eltűnt a sarkon, végleg elillant.
Nem illő, hogy bánatos legyek.
Na de a szívnek ki parancsolhat?
Fáj az, akármerre is megyek.
Ki-kijárok a korzóra mindig.
Önt nem láttam már azóta se.
Egyszer volt, csupán egyszer, és mégis
Igaz volt, és nem dajkamese.
Jaj, hogyha mégis feltűnne újra
És észrevenné, hogy epedek
El is süllyednék ott szégyenemben
Pedig boldog csak akkor leszek.
Jaj, ha ölelne, hogyha rámnézne
Ha rámemelné a két szép szemét
Kalapot biccentene, s meghajolva
Felém nyújtaná karját, kezét...
Elmúlt sok nap már, évek is teltek.
Nem lett valóság. Álom csupán.
Láttam Önt, de Ön eltűnt, s azóta
Fekete lett már minden ruhám.
Gyászolom szívem titkos szerelmét.
Ellene semmit nem tehetek.
Hiába telt el annyi idő már:
Hónapok, évek, napok, hetek.
Fekete színű minden napom, mert
Önre nem leltem seholse még.
Fekete színű köröttem minden
Sötét a téli s a nyári ég.
Keresem, lesem, hátha felbukkan.
Váratlanul, csak percnyire még!
Hadd láthassam még, egyszer, csak egyszer
Ősz hajú vén matrónaként!
VÉGE
Láttam Önt
- vers -
Mottó:
„Szerettem Önt, és meglehet:
Egészen nem hűlt ki bennem még a vonzalom
De Önt ne bántsa többé epedésem:
Búsítni semmiképp nem akarom.
Olyan igazán, olyan gyöngéden szerettem
Szívemben félénk a féltő áhítás,
Hogy kérem Istent:
Így szeresse más.”
Catullus
„Mi dolog az a szerelem
Milyen lehet, én Istenem, milyen?
Találkoztam véle tán messze-messze
Valahol Andersen meséiben.”
Puskin
Megláttam Önt egy pillanatra.
Fehér volt ruhája, kalapja kék.
Táncolt a szélben selyemszalagja
Olyan volt, mint a felhőtlen ég.
Megláttam, és az ég elsötétült.
Eltűnt a világ, csak Ön maradt.
Arcát, szemét én úgy csodáltam:
Nincs szebb semmi e nap alatt.
Megláttam és azonnal megszerettem.
Szívem vadul tépte mellkasom:
Kitörni kívánkozott szűk börtönéből
Hogy kezembe vegyem s Önnek adom.
Megláttam Önt, aztán a csoda megszűnt.
Eltűnt, elillant, tán ott se volt.
És én álltam ott, teljesen megkövülve
Mint aki se nem élő, se nem holt.
Álltam árván és megszégyenülten.
Álomkép, látomás, mi imént elkapott.
Miféle bolond ördögi játszma
Ami képzetemben megfogott?
Miféle átok, mert mostmár átok:
Szerelmes lenni és vágyni csak.
Mert mintha szűnne körben minden
S ami nem szűnik, az is vacak.
Ön nélkül ódon, megkopott, ócska
Mind e világ, mi körbevesz.
Kivirulni csak akkor tudna, ha
Látványa újra boldoggá tesz.
Sűrűn és gyakran járkálok arra
Hol megláttam Önt, ki annyira szép.
Légies, égi, angyali látvány
Szeretném újra meglátni még.
Keresem, mégse lelem seholsem
Se itt, se máshol nincsen. Eltűnt.
Nincs semmi, ami betölthetné
Az Ön helyén a hatalmas űrt.
Azóta egyszer se láttam Önt már.
Öreg lettem, s tán kissé bolond.
Tán nem is létezett, csupáncsak álom
Ami akkor perc tavaszt hozott.
Fehér ruhája, csipkés és fodros.
Kék kalapkája éjszín haján.
Piros ajakkal mosolyra csattant
Másvalakinek az oldalán.
Emlék, álom, - cudar a valóság.
Nem lehetett semmi több az enyém.
Dédelgetem az édes érzést itt
A szívem mélységes rejtekén.
II.
Egyszer megláttam Önt, kedves úrfi
Kackiás, nyalka, csinos nagyon.
Sétapálcájára támaszkodva
Ott állt a korzón, a fényes napon.
Körötte szép kis úrilányok.
Álomszép ruhákban, fiatalon.
De Ön csak mosolygott visszafogottan
A csicsergő butuska leányhadon.
Megláttam Önt és a szívem sajdult.
Észre se vett, ez rossz volt nekem.
A kis kacajok, huncut kis orcák
Körötte zsongtak oly kedvesen.
Aztán elindult, s odalett minden.
Vége lett. Tán én nem létezem?
Pirul az orcám, jajdul a szívem
Könnyekben ázik a két szemem.
Eltűnt a sarkon, végleg elillant.
Nem illő, hogy bánatos legyek.
Na de a szívnek ki parancsolhat?
Fáj az, akármerre is megyek.
Ki-kijárok a korzóra mindig.
Önt nem láttam már azóta se.
Egyszer volt, csupán egyszer, és mégis
Igaz volt, és nem dajkamese.
Jaj, hogyha mégis feltűnne újra
És észrevenné, hogy epedek
El is süllyednék ott szégyenemben
Pedig boldog csak akkor leszek.
Jaj, ha ölelne, hogyha rámnézne
Ha rámemelné a két szép szemét
Kalapot biccentene, s meghajolva
Felém nyújtaná karját, kezét...
Elmúlt sok nap már, évek is teltek.
Nem lett valóság. Álom csupán.
Láttam Önt, de Ön eltűnt, s azóta
Fekete lett már minden ruhám.
Gyászolom szívem titkos szerelmét.
Ellene semmit nem tehetek.
Hiába telt el annyi idő már:
Hónapok, évek, napok, hetek.
Fekete színű minden napom, mert
Önre nem leltem seholse még.
Fekete színű köröttem minden
Sötét a téli s a nyári ég.
Keresem, lesem, hátha felbukkan.
Váratlanul, csak percnyire még!
Hadd láthassam még, egyszer, csak egyszer
Ősz hajú vén matrónaként!
VÉGE