Lelkizés
Bobby Leng:
Lelkizés
-vers-
Azt mondják: ne lelkizz, ne aggódj annyit.
Belebetegedsz, meglátod, kedvesem.
Nem kell rágódni a dolgokon, gondokon
Se neked, se másnak, se senkinek, se nekem.
Ámde gondtalannak születni kell, gondolom.
Ne problémázz - mondják,- nem kell.
De nem tudok bőrömből kibújni mégsem
Nem tehetek úgy, hogy semmi se érdekel.
Rágódom, igen, lelkizem, problémázom.
Ha van, ami fáj, ami bánt, sokáig él.
Nem tudom levetni, eldobni pillanat alatt
Jó annak, aki nem ilyen és sohase fél.
De találtam rá egy igen jó megoldást mégis.
Véletlenül jött, nem is hittem, hogy lehet.
Úgy történt, hogy nagyon felbosszantottak
És írtam egy sok-sok oldalas levelet.
Írtam és írtam, minden gondolatomat benne.
Belevettem szívem-lelkem, mind, ami bánt.
Másnap újra elolvastam végig, ismét.
Hogy kijavítsam, azért, s átgondoljam egyébiránt.
Mindeközben enyhült a düh, a harag bennem.
Rágódtam rajta, éjjel is, folyamatosan még.
De a levelet mégse adtam fel azonnal, nem.
Pedig lehet hogy azonnal kellett volna, rég.
De ahogy múltak az éjek és napok eközben
Úgy enyhültem meg, s szelídült a haragom.
A levél végleg feladatlan maradt, a fiókban
A békülés jeleit fedeztem fel magamon.
De újra s újra elolvastam a levelet mindig.
Átfogalmaztam, javítgattam, átírtam megint.
Már ki tudja, hányadszor, s már nem is tetszett
Ahogy először vetettem papírra haragom szerint.
És lassan-lassan elmúlt az első haragom.
Már nem is érdekelt a téma annyira.
Nem érdekelt, hogy lesz-e megoldása
Hogy elindul-e ettől majd a lavina.
A bosszúság kifogyott a lelkemből végül.
Tán, hogy leírtam újra és újra, attól.
Ha igen, ajánlom ezt én mindenki másnak.
Hogy mentesüljön a lelki bajok alól.
Hogy ne rágja a lelkét semmi bosszúság, bánat.
Hogy tudjon feledni, átlépni mindenféle gondokon.
Hogy ne rongyolja el kötélidegzetét semmi se
Tán megér egy feladatlan levelet, gondolom.
Eszembe jutott, hogy volt egyszer régesrégen
Hogy mondta nekem valaki: beszélni nehéz.
A szerelmének szemébe nézve elmondani
Hogy mit érez, mi bántja, mert a szívében félsz.
De leírta és odaadta neki, egyenest a kezébe.
És rögtön jött a válasz, írásban, kézbe adva.
És így írtak-válaszolgattak minden nap mindig
Könnyebb volt, mint órák hosszáig a blabla.
És jó volt, mondja, mert mindent megoldottak.
Könnyű volt így, a papír mindent elvisel.
Szavakat, amelyeket kimondani kínos lehet
És nem maradtak adósak sohase semmivel.
Becézgették egymást, édesen, dédelgetően.
Nem volt nehéz leírni a szépséges szavakat.
De kimondani... jaj, az nem ment sohase.
Egyik se tudta, megdermedt, száján lakat.
Olvasták, szinte itták egymás írott szavait.
A szerelmes mondatok kedvesen hízelegtek.
Kimondani nem tudták, ezért írták le mindig
Éveken át, minden nap, így kedveskedtek.
Ha valami rossz volt köztük, vagy bánat
Vagy nézeteltérés támadt, könnyen megy az.
Azt is írásban „beszélték meg”, így könnyebb
Könnyebb a leírt, papírra vetett panasz.
És boldogan éltek, mondja, oly sokáig.
Amikor már másféle élet jött, és gyermekek
Akkor már nem volt rá idő, így elromlott
Kissé és ellaposodott a szerelem, szeretet.
Már nem írtak egymásnak, csak néha, ritkán.
Végtelen fáradság, sok munka, sok gond.
Ezt már nem lehetett mindig papírra vetni.
Az élettől kaptak eztán oly sok pofont.
Hát ennyi - mondja. Ha tovább tartott volna
Hogy naponta mindig levelezgessenek
Egymásnak írni ha továbbra is tudtak volna
Akkor boldogabbak lennének, tán lehet.
De a lényeg, hogy addig legalább jó volt.
Édes volt, kellemes, boldogságot adott.
A félreértések megszűntek, megoldódtak
A levelezgetés mindenre megoldást hozott.
Ha így van, hát minden bánatosnak ezt ajánlom.
Írjon, írjon, írjon, és olvasgassa el újra s újra.
Rágja meg jó alaposan, gondolja át megint
És elmúlik végül, az idő szele messzire fújja.
Ha kell, hát adja fel a levelet, meg ne bánja.
Hátha megoldást hoznak az idők valaha.
Ha pedig változtatni nem lehet, csak írjon
És akkor ne adja fel azt a levelet soha.
VÉGE
Lelkizés
-vers-
Azt mondják: ne lelkizz, ne aggódj annyit.
Belebetegedsz, meglátod, kedvesem.
Nem kell rágódni a dolgokon, gondokon
Se neked, se másnak, se senkinek, se nekem.
Ámde gondtalannak születni kell, gondolom.
Ne problémázz - mondják,- nem kell.
De nem tudok bőrömből kibújni mégsem
Nem tehetek úgy, hogy semmi se érdekel.
Rágódom, igen, lelkizem, problémázom.
Ha van, ami fáj, ami bánt, sokáig él.
Nem tudom levetni, eldobni pillanat alatt
Jó annak, aki nem ilyen és sohase fél.
De találtam rá egy igen jó megoldást mégis.
Véletlenül jött, nem is hittem, hogy lehet.
Úgy történt, hogy nagyon felbosszantottak
És írtam egy sok-sok oldalas levelet.
Írtam és írtam, minden gondolatomat benne.
Belevettem szívem-lelkem, mind, ami bánt.
Másnap újra elolvastam végig, ismét.
Hogy kijavítsam, azért, s átgondoljam egyébiránt.
Mindeközben enyhült a düh, a harag bennem.
Rágódtam rajta, éjjel is, folyamatosan még.
De a levelet mégse adtam fel azonnal, nem.
Pedig lehet hogy azonnal kellett volna, rég.
De ahogy múltak az éjek és napok eközben
Úgy enyhültem meg, s szelídült a haragom.
A levél végleg feladatlan maradt, a fiókban
A békülés jeleit fedeztem fel magamon.
De újra s újra elolvastam a levelet mindig.
Átfogalmaztam, javítgattam, átírtam megint.
Már ki tudja, hányadszor, s már nem is tetszett
Ahogy először vetettem papírra haragom szerint.
És lassan-lassan elmúlt az első haragom.
Már nem is érdekelt a téma annyira.
Nem érdekelt, hogy lesz-e megoldása
Hogy elindul-e ettől majd a lavina.
A bosszúság kifogyott a lelkemből végül.
Tán, hogy leírtam újra és újra, attól.
Ha igen, ajánlom ezt én mindenki másnak.
Hogy mentesüljön a lelki bajok alól.
Hogy ne rágja a lelkét semmi bosszúság, bánat.
Hogy tudjon feledni, átlépni mindenféle gondokon.
Hogy ne rongyolja el kötélidegzetét semmi se
Tán megér egy feladatlan levelet, gondolom.
Eszembe jutott, hogy volt egyszer régesrégen
Hogy mondta nekem valaki: beszélni nehéz.
A szerelmének szemébe nézve elmondani
Hogy mit érez, mi bántja, mert a szívében félsz.
De leírta és odaadta neki, egyenest a kezébe.
És rögtön jött a válasz, írásban, kézbe adva.
És így írtak-válaszolgattak minden nap mindig
Könnyebb volt, mint órák hosszáig a blabla.
És jó volt, mondja, mert mindent megoldottak.
Könnyű volt így, a papír mindent elvisel.
Szavakat, amelyeket kimondani kínos lehet
És nem maradtak adósak sohase semmivel.
Becézgették egymást, édesen, dédelgetően.
Nem volt nehéz leírni a szépséges szavakat.
De kimondani... jaj, az nem ment sohase.
Egyik se tudta, megdermedt, száján lakat.
Olvasták, szinte itták egymás írott szavait.
A szerelmes mondatok kedvesen hízelegtek.
Kimondani nem tudták, ezért írták le mindig
Éveken át, minden nap, így kedveskedtek.
Ha valami rossz volt köztük, vagy bánat
Vagy nézeteltérés támadt, könnyen megy az.
Azt is írásban „beszélték meg”, így könnyebb
Könnyebb a leírt, papírra vetett panasz.
És boldogan éltek, mondja, oly sokáig.
Amikor már másféle élet jött, és gyermekek
Akkor már nem volt rá idő, így elromlott
Kissé és ellaposodott a szerelem, szeretet.
Már nem írtak egymásnak, csak néha, ritkán.
Végtelen fáradság, sok munka, sok gond.
Ezt már nem lehetett mindig papírra vetni.
Az élettől kaptak eztán oly sok pofont.
Hát ennyi - mondja. Ha tovább tartott volna
Hogy naponta mindig levelezgessenek
Egymásnak írni ha továbbra is tudtak volna
Akkor boldogabbak lennének, tán lehet.
De a lényeg, hogy addig legalább jó volt.
Édes volt, kellemes, boldogságot adott.
A félreértések megszűntek, megoldódtak
A levelezgetés mindenre megoldást hozott.
Ha így van, hát minden bánatosnak ezt ajánlom.
Írjon, írjon, írjon, és olvasgassa el újra s újra.
Rágja meg jó alaposan, gondolja át megint
És elmúlik végül, az idő szele messzire fújja.
Ha kell, hát adja fel a levelet, meg ne bánja.
Hátha megoldást hoznak az idők valaha.
Ha pedig változtatni nem lehet, csak írjon
És akkor ne adja fel azt a levelet soha.
VÉGE