Nem értem
Bobby Leng:
Nem értem!
Ha megfeszülök, akkor se értem...
... Illetve, dehogynem, kérem!
A puszta közepén ezernyi sátor.
Na, nem ám, hogy odanőtt magától!
Húsz-harminc éve is van annak
Hogy itten menekültek laknak.
Kinek érdeke ez a tartósság?
Miért nem mozdult innen a lakosság?
Ja, hogy itten semmit se kell tenni
Csak gyereket nemzeni, aludni, enni?
Lézengeni, lófrálni, jönni-menni?
És ezt az egész bajt másra kenni!
Kinek érdeke, hogy így szaporodjanak
S hogy semmittevéssel teljen napra nap?
Megmondom én: a burzsoának
Akinek ezek itt hasznára válnak.
Érdeke: adományt gyűjt, sokat!
Az ám: dollármilliárdokat!
Töredékét adja tovább csupán
Azok meg nézhetnek rája bután:
Hát csak ennyicske gyűlt össze?
Egy tálka rizs, egy tejecskés bögre?
Hát így élhetnek gazdagon alapítványok
Olyan undorító, hogy mindjárt hányok!
És hát a gyógyszergyártók is jól járnak
Örülnek egyrakáson ennyi kísérleti patkánynak
Itt próbálgatják a szérumaikat
Mert itt mindegy, hogy élve hány marad...
A puszta közepén megannyi sátor
Se WC, se kút, se fa... Menekülttábor.
Nem ültetnek semmit semmilyen kertecskébe.
Nincs fasor ültetve, hogy a széltől védje.
Nincs fürdő, nincs illemhely - félrejárnak.
Lehetősége sincs rendszeres kézmosásnak.
Így kényelmes talán. Igen, ez biztos.
És hogy így van, az egyáltalán nem titkos.
A dolgos „mindenki más” gyűjti a garast
Amiből - mire odajut - alig marad.
Sokan vért izzadnak a betevőért
De mégis adnak a kevésből is néhány fillért.
Ha tudnák, mi a sorsa a gyűjtött pénznek
Aligha adnának annak, akik kérnek!
Kérges, dolgos kezük nem azért fárad
Hogy odaadják a sajátjukat másnak
Azoknak, akik úgyse juttatják tovább
És csak megjátsszák, hogy ők jóbarát.
Hogy miért nem tértek a táborokból haza?
Hogy miért lett sokaknak végleges otthona?
Mert fegyvert kapnak lázadóik innen-onnan
Ezért nem fejeződhet be a belháború gyorsan.
Jó üzlet ez a fegyverkereskedőknek.
Így érik el, hogy ez se, az se, sohase győznek.
Ide is, oda is ad fegyvert, élelmet.
Azok meg örülnek, hogy megtorolhatnak minden sérelmet.
Kik egymást irtják, kik menekülnek.
Aztán tíz-százezrével sátortáborba kényszerülnek.
Így kezdődik újra minden megint magától.
A naiv meg hiszi, hogy segíthet, aki bátor.
Hogy bátor, aki ad, gyűjt, mert jóságos lélek...
Fegyver kell, ahhoz meg pénz, ez az érdek.
Semennyi nem elég, még kell, temérdek.
Ezért nem érhet ez a kínlódás sose véget.
Mikor épít már valaki nekik téglaházat?
Mikor építenek már kórházat, iskolákat?
Mikor művelnek kertecskéket, ezret?
Mikor lesz, hogy végre szántanak-vetnek,
Mikor ültetnek fákat, hogy tüzelőjük legyen
És nemcsak kivágják az erdőket fenn a hegyen
Mikor lesz, hogy egy-két gyereket nevelnek tisztességgel
És nem potyogtatják őket családonként tízesével?
Ha meg nem építünk nekik, akkor legyen vége.
Hagyjuk őket, hogy hazamehessenek végre!
Mikor lesz már, hogy helyére kerül minden
Hogy nem avatkozik bele senki, s ők nem élősködnek itten
Hagyjuk már, hogy élje mindenki a saját életét
Ahogy ezredeken át tették, tehették.
Hagyjunk békén minden más népeket.
Majd megél, ahogy addig, és nem kéreget.
Nem kell hinnünk, hogy mindent jobban tudunk
Ők is látják biztos, hogy csak a pénz után futunk
Nem kell hinnünk, hogy csak ez az értékrend a jó
Az ő szemükben nem hiszem, hogy elfogadható
Hát húzzuk meg már végre a határokat
És ne rángassunk mindenkit, mint a bábokat
Ha nem építettünk nekik házakat, iskolákat
Jelenlétünk nekik nem öröm, hanem bánat
Hagyjuk őket élni saját módszerük szerint
Nem kell őket felkarolni erővel, újra és megint
Nem biztos, hogy az a segítség, amit annak hiszünk
Hanem ha távol maradunk, és megértőek leszünk.
Hagyjuk már: hadd menjenek maguktól a dolgok
Akkor lesz ez a nép is végre boldog.
Tán szeretnéd te, ha jönne egy másféle csapat
És megmondaná, hogy szerinte ez itt nem jól halad
És ráderőltetné az akaratát, pedig nem is kérted...
Ugye, hogy hazádat, otthonodat, tiéidet te is félted?
Hát erre gondolj, ha másnak mondod: mi jó szerinted
Nem kell a saját értékrendedben annyira hinned
Csak nézz körül: annyiféle ember, s mind másképp élnek
Ismerd el, hogy véleményedből nem mindig kérnek
Mert te se szeretnél úgy élni, mint ők - az a jó szerintük
És nem is éreznéd jól magad, ha ott élnél köztük.
Mindenkinek fontos országa, népe hagyománya
Tradíciója, sokféle színe, íze, műveltsége, szokása
Beavatkozni, s elmosni a sokszínűséget kár
Tudni kell, hogy a beavatkozásban is hol a határ.
Segítünk-e azzal, hogy mindent megteremtünk
Hogy kimeríthetetlen adakozókká lettünk?
VÉGE
Nem értem!
Ha megfeszülök, akkor se értem...
... Illetve, dehogynem, kérem!
A puszta közepén ezernyi sátor.
Na, nem ám, hogy odanőtt magától!
Húsz-harminc éve is van annak
Hogy itten menekültek laknak.
Kinek érdeke ez a tartósság?
Miért nem mozdult innen a lakosság?
Ja, hogy itten semmit se kell tenni
Csak gyereket nemzeni, aludni, enni?
Lézengeni, lófrálni, jönni-menni?
És ezt az egész bajt másra kenni!
Kinek érdeke, hogy így szaporodjanak
S hogy semmittevéssel teljen napra nap?
Megmondom én: a burzsoának
Akinek ezek itt hasznára válnak.
Érdeke: adományt gyűjt, sokat!
Az ám: dollármilliárdokat!
Töredékét adja tovább csupán
Azok meg nézhetnek rája bután:
Hát csak ennyicske gyűlt össze?
Egy tálka rizs, egy tejecskés bögre?
Hát így élhetnek gazdagon alapítványok
Olyan undorító, hogy mindjárt hányok!
És hát a gyógyszergyártók is jól járnak
Örülnek egyrakáson ennyi kísérleti patkánynak
Itt próbálgatják a szérumaikat
Mert itt mindegy, hogy élve hány marad...
A puszta közepén megannyi sátor
Se WC, se kút, se fa... Menekülttábor.
Nem ültetnek semmit semmilyen kertecskébe.
Nincs fasor ültetve, hogy a széltől védje.
Nincs fürdő, nincs illemhely - félrejárnak.
Lehetősége sincs rendszeres kézmosásnak.
Így kényelmes talán. Igen, ez biztos.
És hogy így van, az egyáltalán nem titkos.
A dolgos „mindenki más” gyűjti a garast
Amiből - mire odajut - alig marad.
Sokan vért izzadnak a betevőért
De mégis adnak a kevésből is néhány fillért.
Ha tudnák, mi a sorsa a gyűjtött pénznek
Aligha adnának annak, akik kérnek!
Kérges, dolgos kezük nem azért fárad
Hogy odaadják a sajátjukat másnak
Azoknak, akik úgyse juttatják tovább
És csak megjátsszák, hogy ők jóbarát.
Hogy miért nem tértek a táborokból haza?
Hogy miért lett sokaknak végleges otthona?
Mert fegyvert kapnak lázadóik innen-onnan
Ezért nem fejeződhet be a belháború gyorsan.
Jó üzlet ez a fegyverkereskedőknek.
Így érik el, hogy ez se, az se, sohase győznek.
Ide is, oda is ad fegyvert, élelmet.
Azok meg örülnek, hogy megtorolhatnak minden sérelmet.
Kik egymást irtják, kik menekülnek.
Aztán tíz-százezrével sátortáborba kényszerülnek.
Így kezdődik újra minden megint magától.
A naiv meg hiszi, hogy segíthet, aki bátor.
Hogy bátor, aki ad, gyűjt, mert jóságos lélek...
Fegyver kell, ahhoz meg pénz, ez az érdek.
Semennyi nem elég, még kell, temérdek.
Ezért nem érhet ez a kínlódás sose véget.
Mikor épít már valaki nekik téglaházat?
Mikor építenek már kórházat, iskolákat?
Mikor művelnek kertecskéket, ezret?
Mikor lesz, hogy végre szántanak-vetnek,
Mikor ültetnek fákat, hogy tüzelőjük legyen
És nemcsak kivágják az erdőket fenn a hegyen
Mikor lesz, hogy egy-két gyereket nevelnek tisztességgel
És nem potyogtatják őket családonként tízesével?
Ha meg nem építünk nekik, akkor legyen vége.
Hagyjuk őket, hogy hazamehessenek végre!
Mikor lesz már, hogy helyére kerül minden
Hogy nem avatkozik bele senki, s ők nem élősködnek itten
Hagyjuk már, hogy élje mindenki a saját életét
Ahogy ezredeken át tették, tehették.
Hagyjunk békén minden más népeket.
Majd megél, ahogy addig, és nem kéreget.
Nem kell hinnünk, hogy mindent jobban tudunk
Ők is látják biztos, hogy csak a pénz után futunk
Nem kell hinnünk, hogy csak ez az értékrend a jó
Az ő szemükben nem hiszem, hogy elfogadható
Hát húzzuk meg már végre a határokat
És ne rángassunk mindenkit, mint a bábokat
Ha nem építettünk nekik házakat, iskolákat
Jelenlétünk nekik nem öröm, hanem bánat
Hagyjuk őket élni saját módszerük szerint
Nem kell őket felkarolni erővel, újra és megint
Nem biztos, hogy az a segítség, amit annak hiszünk
Hanem ha távol maradunk, és megértőek leszünk.
Hagyjuk már: hadd menjenek maguktól a dolgok
Akkor lesz ez a nép is végre boldog.
Tán szeretnéd te, ha jönne egy másféle csapat
És megmondaná, hogy szerinte ez itt nem jól halad
És ráderőltetné az akaratát, pedig nem is kérted...
Ugye, hogy hazádat, otthonodat, tiéidet te is félted?
Hát erre gondolj, ha másnak mondod: mi jó szerinted
Nem kell a saját értékrendedben annyira hinned
Csak nézz körül: annyiféle ember, s mind másképp élnek
Ismerd el, hogy véleményedből nem mindig kérnek
Mert te se szeretnél úgy élni, mint ők - az a jó szerintük
És nem is éreznéd jól magad, ha ott élnél köztük.
Mindenkinek fontos országa, népe hagyománya
Tradíciója, sokféle színe, íze, műveltsége, szokása
Beavatkozni, s elmosni a sokszínűséget kár
Tudni kell, hogy a beavatkozásban is hol a határ.
Segítünk-e azzal, hogy mindent megteremtünk
Hogy kimeríthetetlen adakozókká lettünk?
VÉGE