Ősidők óta
Bobby Leng:
Ősidők óta
-vers-
Időtlen, sőt: ősidők óta van gazdagság s nyomor
Mióta csak létezik a pénz, van dőzs és nyomor
Mert a birtokokat a királyok osztották, szórták
Ezért s amazért valakijeiket ezzel jutalmazták
Falvakkal, néppel együtt megyényi földet
Amit az utókor s utód maga előtt görget
És veri a mellét, hogy ősei mily nagyok voltak
És minő sokat és nagyszerűt tettek a honnak
Ámbár ők mindazért semmit se tettek
A gazdagságba egyszerűen beleszülettek
És a Sors és Fortuna is az ő szekerüket tolja
Míg a szegénynek a gondtól hullik a haja tolla
A szegény elé rossz sorsa számtalan akadályt görget
Mégis rárakta a felelősség- szívjóság, emberség-terhet
De lehetőséget nem adott melléje, ellenkezőleg
Sőt: mindig meggátolja mindenben lehetőleg
Míg a gazdagnak minden lehetősége ott van készen
De nincs felelősségérzete, szíve, embersége mégsem
És míg Fortuna a Sorssal karöltve tolja szekerét
Hátrafelé rugdosnak, mert nem bírják a szegényt
Nehogy a lábukba kapaszkodjon véletlenül
Mert az a gazdagnak sok bosszúságába kerül
S azt mégse lehet hagyni, hogy a feje fájjon
Holmi emberiességi, szociális problémákon
Hát hová vezetne az, mi lenne a vagyonnal
Ha foglalkoznia kéne a sok kárvallottal...
Meg nem is érnek rá a szegényekkel törődni
Mert épp a havas hegyekbe utaztak síelni
Vagy délszaki, trópusi szigeteken nyaralnak
Miközben emberek megfagynak, vagy éhenhalnak
Nincs háború, mégis hullik a nép napról napra
Nincstelenné vált millió család apraja-nagyja
Rosszabb, mintha háború dúlna, azt értenénk
Még ennyi keserűség tán sose volt mifelénk
A világ zsarnokai e lapot terítették ki mielénk
S ha lázadunk, büntetnek, hogy mit merészelénk
Tányérunkra ezt kapjuk minden nap, minden reggel
Könnyebben bánnánk el házunkat ostromló sereggel
Mint az alattomos kapzsikkal, kik mindenünket elszedik
A mi zsírunkon híznak, a mi kenyerünket eszik.
A szegény nehezen fogadja el, mit rámért a sorsa
Neki is jobban menne dolga, ha lehetősége volna
De kezét-lábát gúzsba kötötte a szegénység
Ez a felfoghatatlanul feneketlen mélység
A gazdagnak hajója mindig jó széllel halad
És a kocsija előtt is hat ló vágtat, szalad
Míg a szegénynek hajója, lova, fogata nincs
És nem halad, csak kínlódik rossz sorsa szerint
Szerencsétlennek született, rosszkor, rossz családba
Míg a gazdag pottyant tejbe-vajba, hímzett selyemágyba
Nehéz elfogadni a sors kegyetlen döntéseit
Mert az emberség nem pénzzel mérettetik
Embersége van a szegénynek, túlontúl nyakas
Míg a gazdagnak nem embersége, csak vára magas
Tiporja bársonycipellője a szegénynek nyakát
Kipréselve belőle a szuszt és az utolsó garasát
S ha nem, hát börtönbe vetteti, mert bármit tehet
És ez így volt mindig, amióta a világ kerek
S akik valaha is e renddel szembeszálltak
Mindig vesztesei lettek az egyenlőtlen csatának
Ősök milliói fekszenek véres földjeinkben mélyen
Míg az uraságok röhögnek rajtuk nagy-kevélyen
S fényes csizmájukat a mi könnyes szakállunkba törlik
És véres verejtékünk öntözi mindőjük zsíros földjit
Hát igazság-e vajon, no halljam, hogy mit felelsz
Igazság-e, hogy mindig csak az a nyomorult lehetsz
Ahogy megszülettél, élsz, s meghalsz mint koldus
Nincstelenül, meztelen, éhezve, míg fel nem fordulsz.
Van-e a világnak másféle rendje, azt kérdezem
Vagy épp így élnek másutt is, más földeken
S nem ismer senki másféle, olyan életet
Ahol nemcsak a gazdagnak jutnak jó ételek.
Mert az mégse járja, hogy oly sokat dolgozunk
De a munkánkért csak alig valamicskét kapunk
S közben a zsarnok már mázsányira hízik
Hát csoda-e, ha a szegény már Istenben se bízik?
VÉGE
Ősidők óta
-vers-
Időtlen, sőt: ősidők óta van gazdagság s nyomor
Mióta csak létezik a pénz, van dőzs és nyomor
Mert a birtokokat a királyok osztották, szórták
Ezért s amazért valakijeiket ezzel jutalmazták
Falvakkal, néppel együtt megyényi földet
Amit az utókor s utód maga előtt görget
És veri a mellét, hogy ősei mily nagyok voltak
És minő sokat és nagyszerűt tettek a honnak
Ámbár ők mindazért semmit se tettek
A gazdagságba egyszerűen beleszülettek
És a Sors és Fortuna is az ő szekerüket tolja
Míg a szegénynek a gondtól hullik a haja tolla
A szegény elé rossz sorsa számtalan akadályt görget
Mégis rárakta a felelősség- szívjóság, emberség-terhet
De lehetőséget nem adott melléje, ellenkezőleg
Sőt: mindig meggátolja mindenben lehetőleg
Míg a gazdagnak minden lehetősége ott van készen
De nincs felelősségérzete, szíve, embersége mégsem
És míg Fortuna a Sorssal karöltve tolja szekerét
Hátrafelé rugdosnak, mert nem bírják a szegényt
Nehogy a lábukba kapaszkodjon véletlenül
Mert az a gazdagnak sok bosszúságába kerül
S azt mégse lehet hagyni, hogy a feje fájjon
Holmi emberiességi, szociális problémákon
Hát hová vezetne az, mi lenne a vagyonnal
Ha foglalkoznia kéne a sok kárvallottal...
Meg nem is érnek rá a szegényekkel törődni
Mert épp a havas hegyekbe utaztak síelni
Vagy délszaki, trópusi szigeteken nyaralnak
Miközben emberek megfagynak, vagy éhenhalnak
Nincs háború, mégis hullik a nép napról napra
Nincstelenné vált millió család apraja-nagyja
Rosszabb, mintha háború dúlna, azt értenénk
Még ennyi keserűség tán sose volt mifelénk
A világ zsarnokai e lapot terítették ki mielénk
S ha lázadunk, büntetnek, hogy mit merészelénk
Tányérunkra ezt kapjuk minden nap, minden reggel
Könnyebben bánnánk el házunkat ostromló sereggel
Mint az alattomos kapzsikkal, kik mindenünket elszedik
A mi zsírunkon híznak, a mi kenyerünket eszik.
A szegény nehezen fogadja el, mit rámért a sorsa
Neki is jobban menne dolga, ha lehetősége volna
De kezét-lábát gúzsba kötötte a szegénység
Ez a felfoghatatlanul feneketlen mélység
A gazdagnak hajója mindig jó széllel halad
És a kocsija előtt is hat ló vágtat, szalad
Míg a szegénynek hajója, lova, fogata nincs
És nem halad, csak kínlódik rossz sorsa szerint
Szerencsétlennek született, rosszkor, rossz családba
Míg a gazdag pottyant tejbe-vajba, hímzett selyemágyba
Nehéz elfogadni a sors kegyetlen döntéseit
Mert az emberség nem pénzzel mérettetik
Embersége van a szegénynek, túlontúl nyakas
Míg a gazdagnak nem embersége, csak vára magas
Tiporja bársonycipellője a szegénynek nyakát
Kipréselve belőle a szuszt és az utolsó garasát
S ha nem, hát börtönbe vetteti, mert bármit tehet
És ez így volt mindig, amióta a világ kerek
S akik valaha is e renddel szembeszálltak
Mindig vesztesei lettek az egyenlőtlen csatának
Ősök milliói fekszenek véres földjeinkben mélyen
Míg az uraságok röhögnek rajtuk nagy-kevélyen
S fényes csizmájukat a mi könnyes szakállunkba törlik
És véres verejtékünk öntözi mindőjük zsíros földjit
Hát igazság-e vajon, no halljam, hogy mit felelsz
Igazság-e, hogy mindig csak az a nyomorult lehetsz
Ahogy megszülettél, élsz, s meghalsz mint koldus
Nincstelenül, meztelen, éhezve, míg fel nem fordulsz.
Van-e a világnak másféle rendje, azt kérdezem
Vagy épp így élnek másutt is, más földeken
S nem ismer senki másféle, olyan életet
Ahol nemcsak a gazdagnak jutnak jó ételek.
Mert az mégse járja, hogy oly sokat dolgozunk
De a munkánkért csak alig valamicskét kapunk
S közben a zsarnok már mázsányira hízik
Hát csoda-e, ha a szegény már Istenben se bízik?
VÉGE