Ősz
Bobby Leng:
Ősz
Mint ezüst stóla melankólikus, agg, méla hölgyet
A köd már eltakar minden mélyen fekvő, szomorú völgyet
Rozsdaszínűre vált fák nyirkos levelei borítják már a földet
S reggelre dér borítja a lapályos, füves mezőket, legelőket.
Ólomszín égbolt könnyei szomorúan, búsan peregnek
A holt levelek már minden forró nyári napot felednek.
Komor, súlyos felhők vándorolnak lassan, kimérten
És amott a távoli hegyorom már újra hósipkában virít fehéren.
Az őszi tájban minden olyan szomorkásnak, búsnak látszik
A szemerkélő eső minden cseppje ezüstösen csillámlik
Szürkült fűszálon, faágon, földön, kis tócsában amott
És azt hinnéd, hogy ez a bánatos táj már régen halott.
De nem: készül itt minden már a következő tavaszra
Ezért hát nincsen semmi okunk sem a nyavalygásra, panaszra
Az esőtől lazul a föld, az erdő talaján gombák ezrei nőnek
Minden cseppje arany hát ennek a csendes őszi esőnek.
Áztatja kint a réteket, mezőket, szántókat, legelőket
Hogy jövőre jó termés legyen majd, minél több, lehetőleg.
A vadak most behúzódnak a fenyvesekbe, bokrosokba
Kivárják az eső végét, s kicsinyeik hozzájuk lapulnak vacogva.
De ha ismét kisüt a nap, a fű újra jó ízű lesz és kövér
Mert nem tesz benne kárt se a fagy, se a dér.
Hó alól is kikaparják, ha kell, és ott is épp olyan zöld
Mert mindig, mindig olyan dús, termékeny, éltető ez a föld.
VÉGE
Ősz
Mint ezüst stóla melankólikus, agg, méla hölgyet
A köd már eltakar minden mélyen fekvő, szomorú völgyet
Rozsdaszínűre vált fák nyirkos levelei borítják már a földet
S reggelre dér borítja a lapályos, füves mezőket, legelőket.
Ólomszín égbolt könnyei szomorúan, búsan peregnek
A holt levelek már minden forró nyári napot felednek.
Komor, súlyos felhők vándorolnak lassan, kimérten
És amott a távoli hegyorom már újra hósipkában virít fehéren.
Az őszi tájban minden olyan szomorkásnak, búsnak látszik
A szemerkélő eső minden cseppje ezüstösen csillámlik
Szürkült fűszálon, faágon, földön, kis tócsában amott
És azt hinnéd, hogy ez a bánatos táj már régen halott.
De nem: készül itt minden már a következő tavaszra
Ezért hát nincsen semmi okunk sem a nyavalygásra, panaszra
Az esőtől lazul a föld, az erdő talaján gombák ezrei nőnek
Minden cseppje arany hát ennek a csendes őszi esőnek.
Áztatja kint a réteket, mezőket, szántókat, legelőket
Hogy jövőre jó termés legyen majd, minél több, lehetőleg.
A vadak most behúzódnak a fenyvesekbe, bokrosokba
Kivárják az eső végét, s kicsinyeik hozzájuk lapulnak vacogva.
De ha ismét kisüt a nap, a fű újra jó ízű lesz és kövér
Mert nem tesz benne kárt se a fagy, se a dér.
Hó alól is kikaparják, ha kell, és ott is épp olyan zöld
Mert mindig, mindig olyan dús, termékeny, éltető ez a föld.
VÉGE