Pányva
Bobby Leng:
Pányva
Szegény Éva, téged a kígyóbőr-rejtett Sátán jól becsapott
Mert az alma nem tudást, hanem bűnt, hamisságot tartalmazott
Nem a szépség, egészség rejtőzött benne: belül megrothadott
És baj lett belőle, amikor beleharaptál, s Ádám is beleharapott.
Isten tudta: korlátok nélkül az emberi lény örökre elveszett
Szabályok nélkül, csak úgy a vakvilágba élni senkinek nem lehet
Ezért hát alaposan megbüntette a bűnt elkövető mindkét felet
Mert az egyik óvatlan beleharapott, mit a másik a tiltott fáról szedett.
S bár haragjában az okát meg sem magyarázta nekik, tényleg
Az Embert a Paradicsomból kiűzte, száműzte, kidobta végleg
Hiába könyörögtek, sírtak esdekelve és rettegtek és féltek
A sötétségben nem látszott más, csak a szörnyű lángpallos-fények.
És századok teltek, de az Emberek mindebből semmit se okultak
S hiába lettek egyre többen, csak mindjobban elvadultak
A szelídítésükre, jobbításra tett kísérletek sorra kudarcba fúltak
És semmiféle intésből, büntetésből, jóslatból nem tanultak.
És akkor jött valami olyan, mire végre mégis figyelni kellett
És elmenni szótlanul nem lehetett a történtek mellett
A kőbe vésett parancsolatsor óriási vihart kavart és pánikot keltett:
Az egyszerű elméjű népek, mire felfogták s megértették, időbe tellett.
Ez pányva lett a népnek, lasszó, lánc, béklyó és gyeplő
Visszafogni hivatott, hogy minden generáció, amely felnő
Erkölcs, morál, tisztesség legyen tulajdonsága, becsülendő
És ez a tíz parancs legyen mindenekfelett elsőként követendő.
A parancsolatokat áthágni többé már nem szabad, nem lehet
Ebből lett minden országban minden népnél törvény és rendelet
Alapszabály, melyre ma is támaszkodik minden nép és gyülekezet
Ez az, mely minden nemzetet irányít ma is, és jófelé vezet.
Mert pányva nélkül még a ló is elszabadulva messzire szalad
A törvényeket megszegni bűn, tiltva van, hát nem is szabad
Ha meg mégis, megbüntetnek, aztán majd megnézheted magad
A bűn olyan, mint hófehér gyolcskendőn az ocsmány maszat.
Korlátok között kell élni, mert másként az Ember elvadul
Nézd csak meg: kik törvényt nem tisztelnek, ott vannak legalul
Ölnek, rabolnak, fosztogatnak, lelkük sötét, elméjük elbutul
Jövőjük nincsen, jelenük bárgyú, s ostoba, ki ebből nem tamul.
Mert az van, hogy mindenfelé csak a bűnt, a bűnt lehet látni
Hiába a pányva, a törvény, a korlát, a szabály és bármi
Ma már szinte sikk, dícsérendő némely körökben áthágni
A büntetés meg olykor nem keményebb, mint egy rúd szalámi.
Nem jól van így. A pányva kell, ha akarjuk, ha nem, kell bizony.
A félreértelmezett demokráciában a jog meg csak egy szöveghalom.
Duma, a bírók nyaka köré kötélként tekert kétértelmű jogászi fogalom
S így sokszor a tárgyalás színjáték, nevetséges, elképesztő borzalom.
A jog maga öli meg a kimódolt, kétszínű és álságos demokráciákat
Belefojtja önmagába az ostobaságba beletunyult emberfajtákat
Az igazság a pénzzel és joggal szemben nem nyerhet, meg sose állhat
Sokszor öngyilkosságba hajszolva tisztességben őszült apákat, anyákat.
Az Ember attól Ember, hogy - elvileg - különb, mint az állat:
Ösztöneinek parancsolni tud, uralni tud minden otromba vágyat
Mégis vannak sajnos, akik zabolátlan, kegyetlen bűnözőkké válnak
Vagy másokon élősködve, törvénytelenül súlyos pénzeket kaszálnak.
A REND, az a lelke mindennek, és ehhez be kell tartani a törvényt
A susnyóból se lesz fa, ha törzsét nem karóznák, ágait nem nyesegetnék
Kordában nem tartott gyerekek vajon miből tanulnák meg a leckét
Ha jó példát nem mutat nekik senki, még a helyüket se lelnék.
Ha nem korlátozunk, nem fegyelmezünk, nem tanítgatunk
Hanem ifjainkra mindent - lesz-ahogy-lesz - ráhagyunk
Akkor bizony, mi is csupán csak elfuserált népség vagyunk
És nem más szúrja el a dolgokat, hanem épp mi magunk.
Ha magunkra s utódainkra pányvát, béklyót, láncokat sose rakunk
Hát én mondom, egyenest a pokolba vezet minden léptünk, az utunk
És félő, hogy később, ha akarnánk, visszafordulni akkor se tudunk
Elveszünk, s veszni hagyjuk, amik voltunk, amik lehetnénk, s amik vagyunk.
VÉGE
Pányva
Szegény Éva, téged a kígyóbőr-rejtett Sátán jól becsapott
Mert az alma nem tudást, hanem bűnt, hamisságot tartalmazott
Nem a szépség, egészség rejtőzött benne: belül megrothadott
És baj lett belőle, amikor beleharaptál, s Ádám is beleharapott.
Isten tudta: korlátok nélkül az emberi lény örökre elveszett
Szabályok nélkül, csak úgy a vakvilágba élni senkinek nem lehet
Ezért hát alaposan megbüntette a bűnt elkövető mindkét felet
Mert az egyik óvatlan beleharapott, mit a másik a tiltott fáról szedett.
S bár haragjában az okát meg sem magyarázta nekik, tényleg
Az Embert a Paradicsomból kiűzte, száműzte, kidobta végleg
Hiába könyörögtek, sírtak esdekelve és rettegtek és féltek
A sötétségben nem látszott más, csak a szörnyű lángpallos-fények.
És századok teltek, de az Emberek mindebből semmit se okultak
S hiába lettek egyre többen, csak mindjobban elvadultak
A szelídítésükre, jobbításra tett kísérletek sorra kudarcba fúltak
És semmiféle intésből, büntetésből, jóslatból nem tanultak.
És akkor jött valami olyan, mire végre mégis figyelni kellett
És elmenni szótlanul nem lehetett a történtek mellett
A kőbe vésett parancsolatsor óriási vihart kavart és pánikot keltett:
Az egyszerű elméjű népek, mire felfogták s megértették, időbe tellett.
Ez pányva lett a népnek, lasszó, lánc, béklyó és gyeplő
Visszafogni hivatott, hogy minden generáció, amely felnő
Erkölcs, morál, tisztesség legyen tulajdonsága, becsülendő
És ez a tíz parancs legyen mindenekfelett elsőként követendő.
A parancsolatokat áthágni többé már nem szabad, nem lehet
Ebből lett minden országban minden népnél törvény és rendelet
Alapszabály, melyre ma is támaszkodik minden nép és gyülekezet
Ez az, mely minden nemzetet irányít ma is, és jófelé vezet.
Mert pányva nélkül még a ló is elszabadulva messzire szalad
A törvényeket megszegni bűn, tiltva van, hát nem is szabad
Ha meg mégis, megbüntetnek, aztán majd megnézheted magad
A bűn olyan, mint hófehér gyolcskendőn az ocsmány maszat.
Korlátok között kell élni, mert másként az Ember elvadul
Nézd csak meg: kik törvényt nem tisztelnek, ott vannak legalul
Ölnek, rabolnak, fosztogatnak, lelkük sötét, elméjük elbutul
Jövőjük nincsen, jelenük bárgyú, s ostoba, ki ebből nem tamul.
Mert az van, hogy mindenfelé csak a bűnt, a bűnt lehet látni
Hiába a pányva, a törvény, a korlát, a szabály és bármi
Ma már szinte sikk, dícsérendő némely körökben áthágni
A büntetés meg olykor nem keményebb, mint egy rúd szalámi.
Nem jól van így. A pányva kell, ha akarjuk, ha nem, kell bizony.
A félreértelmezett demokráciában a jog meg csak egy szöveghalom.
Duma, a bírók nyaka köré kötélként tekert kétértelmű jogászi fogalom
S így sokszor a tárgyalás színjáték, nevetséges, elképesztő borzalom.
A jog maga öli meg a kimódolt, kétszínű és álságos demokráciákat
Belefojtja önmagába az ostobaságba beletunyult emberfajtákat
Az igazság a pénzzel és joggal szemben nem nyerhet, meg sose állhat
Sokszor öngyilkosságba hajszolva tisztességben őszült apákat, anyákat.
Az Ember attól Ember, hogy - elvileg - különb, mint az állat:
Ösztöneinek parancsolni tud, uralni tud minden otromba vágyat
Mégis vannak sajnos, akik zabolátlan, kegyetlen bűnözőkké válnak
Vagy másokon élősködve, törvénytelenül súlyos pénzeket kaszálnak.
A REND, az a lelke mindennek, és ehhez be kell tartani a törvényt
A susnyóból se lesz fa, ha törzsét nem karóznák, ágait nem nyesegetnék
Kordában nem tartott gyerekek vajon miből tanulnák meg a leckét
Ha jó példát nem mutat nekik senki, még a helyüket se lelnék.
Ha nem korlátozunk, nem fegyelmezünk, nem tanítgatunk
Hanem ifjainkra mindent - lesz-ahogy-lesz - ráhagyunk
Akkor bizony, mi is csupán csak elfuserált népség vagyunk
És nem más szúrja el a dolgokat, hanem épp mi magunk.
Ha magunkra s utódainkra pányvát, béklyót, láncokat sose rakunk
Hát én mondom, egyenest a pokolba vezet minden léptünk, az utunk
És félő, hogy később, ha akarnánk, visszafordulni akkor se tudunk
Elveszünk, s veszni hagyjuk, amik voltunk, amik lehetnénk, s amik vagyunk.
VÉGE