Rácsok
Bobby Leng:
Rácsok
-vers-
Mottó:
„Rácsok közé vagyok zárva - mondta a majom.
A majom köré vagyok zárva - mondta a rács.”
Az állatkertben sokféle vad raboskodik.
Kifutójuk alig néhány négyzetméteres.
Bámuljuk őket, amint sétálgatnak,
Azt mondanám: mind itt mit is keres?
Mért vannak rabságba taszajtva örökre?
Egy elfogadható érvet tudok csupán:
Ha így védjük meg őket orgyilkosoktól
Orvvadászoktól, sok fáradozás után.
Mi lenne, hogyha mindez fordítva lenne?
Az emberi fajok képviselői lennének ott?
Rács mögött, bezárva, örökre elrekesztve
És bámulnák őket kintről a vadállatok.
Lesnék, hogy éjjel mit csinál, hogy alszik.
Hogy fürdik, hogy udvarol, hogy eszik.
Hogy lesz kicsinye, néznék, mutogatnák
Nevetve, gúnyolódva, - tetszene nekik.
Ki volna írva festett táblára a ketrecre:
Ez és ez, ilyen és ilyen faj, hol s merre él.
Mennyi van belőle, veszélyeztetett-e
Erős, vad, bátor, vagy gyenge és fél.
Piszkálnák őket a rácsokon keresztül.
Dobálnának rájuk banánt, kenyeret, csokit.
Nevetgélnének rajta, ahogy majszolnák
És a büdös ketrecek mélyén végzik dolgaik.
Jönnének a gondozók seprűvel-lapáttal
S ha acsarkodnának rájuk, hát megverik
Vagy altatólövedékkel lövik meg, mert
Hogy megvizsgálják őket, azt nem engedik.
Sok előnye van tudom a rácsnak.
Biztonságos, megvéd és elhatárol.
Jó és kényelmes az élet, étel mindig van.
De el is zár egyszersmind a világtól.
Nem szárnyalhat a széllel soha a rab madárka.
Kalitka a sorsa, rövid életkéjének hamar vége.
A ketrec mélyén unottan heverő gazella
Nem ugrálhat a sziklákon, a szabad szélbe’.
Minden percük az emberektől függ, bizony.
Kénytelenek elfogadni, mást úgyse tehetnek.
Tán kényelmes ez az élet, vadászni sose kell
És félni se, de mégis: szabadok sose lehetnek.
Ma, a digitalizálás világában, modernizációban
Miért kell fogva tartani őket, nem és nem értem.
Mindenről vannak filmek, gyönyörűek,
Nem elég azokat megnézni? Csak ezt kérdem.
Nem szabadna fogságban tartani semmit, egyet se.
Ne legyen rab, ne büntessük, mert nem vétkezett.
Csak azért, hogy sikongva nézegethessük őket
Hát hol a megértés, jó szív, szándék és szeretet?
És még éjjel se hagyjuk pihenni szegényeket.
Koncert, dajdajozás, gyerekzsúr, bulis estek.
Gondoljuk csak el: ha nekünk így kéne élni
Meddig bírnánk ki? Csoda hogy őrültek nem lesznek.
Perc nyugalom sincs, képzeljük bele magunkat
Az ő helyükbe csupáncsak néhány pillanatra.
Mi mehetünk, ahová csak akarunk, ameddig látunk
És nem ütközünk seholse korlátozó falakba.
Nem egy szobában éljük le az életünket csupáncsak
És faltól falig járkálunk, amíg a padló ki nem kopik
És kimehetünk, amikor csak és ahányszor csak kell
Ahányszor akarunk, de sajnos nem így van nekik.
Négy fal között, a rácsokkal határoltan, végleg
Ott kell élniük, mégha gondozottan is, mindig.
Csak járkálnak le s fel, éveken, életen átal.
Minden állat itt, ameddig él, mind a sírig.
VÉGE
Rácsok
-vers-
Mottó:
„Rácsok közé vagyok zárva - mondta a majom.
A majom köré vagyok zárva - mondta a rács.”
Az állatkertben sokféle vad raboskodik.
Kifutójuk alig néhány négyzetméteres.
Bámuljuk őket, amint sétálgatnak,
Azt mondanám: mind itt mit is keres?
Mért vannak rabságba taszajtva örökre?
Egy elfogadható érvet tudok csupán:
Ha így védjük meg őket orgyilkosoktól
Orvvadászoktól, sok fáradozás után.
Mi lenne, hogyha mindez fordítva lenne?
Az emberi fajok képviselői lennének ott?
Rács mögött, bezárva, örökre elrekesztve
És bámulnák őket kintről a vadállatok.
Lesnék, hogy éjjel mit csinál, hogy alszik.
Hogy fürdik, hogy udvarol, hogy eszik.
Hogy lesz kicsinye, néznék, mutogatnák
Nevetve, gúnyolódva, - tetszene nekik.
Ki volna írva festett táblára a ketrecre:
Ez és ez, ilyen és ilyen faj, hol s merre él.
Mennyi van belőle, veszélyeztetett-e
Erős, vad, bátor, vagy gyenge és fél.
Piszkálnák őket a rácsokon keresztül.
Dobálnának rájuk banánt, kenyeret, csokit.
Nevetgélnének rajta, ahogy majszolnák
És a büdös ketrecek mélyén végzik dolgaik.
Jönnének a gondozók seprűvel-lapáttal
S ha acsarkodnának rájuk, hát megverik
Vagy altatólövedékkel lövik meg, mert
Hogy megvizsgálják őket, azt nem engedik.
Sok előnye van tudom a rácsnak.
Biztonságos, megvéd és elhatárol.
Jó és kényelmes az élet, étel mindig van.
De el is zár egyszersmind a világtól.
Nem szárnyalhat a széllel soha a rab madárka.
Kalitka a sorsa, rövid életkéjének hamar vége.
A ketrec mélyén unottan heverő gazella
Nem ugrálhat a sziklákon, a szabad szélbe’.
Minden percük az emberektől függ, bizony.
Kénytelenek elfogadni, mást úgyse tehetnek.
Tán kényelmes ez az élet, vadászni sose kell
És félni se, de mégis: szabadok sose lehetnek.
Ma, a digitalizálás világában, modernizációban
Miért kell fogva tartani őket, nem és nem értem.
Mindenről vannak filmek, gyönyörűek,
Nem elég azokat megnézni? Csak ezt kérdem.
Nem szabadna fogságban tartani semmit, egyet se.
Ne legyen rab, ne büntessük, mert nem vétkezett.
Csak azért, hogy sikongva nézegethessük őket
Hát hol a megértés, jó szív, szándék és szeretet?
És még éjjel se hagyjuk pihenni szegényeket.
Koncert, dajdajozás, gyerekzsúr, bulis estek.
Gondoljuk csak el: ha nekünk így kéne élni
Meddig bírnánk ki? Csoda hogy őrültek nem lesznek.
Perc nyugalom sincs, képzeljük bele magunkat
Az ő helyükbe csupáncsak néhány pillanatra.
Mi mehetünk, ahová csak akarunk, ameddig látunk
És nem ütközünk seholse korlátozó falakba.
Nem egy szobában éljük le az életünket csupáncsak
És faltól falig járkálunk, amíg a padló ki nem kopik
És kimehetünk, amikor csak és ahányszor csak kell
Ahányszor akarunk, de sajnos nem így van nekik.
Négy fal között, a rácsokkal határoltan, végleg
Ott kell élniük, mégha gondozottan is, mindig.
Csak járkálnak le s fel, éveken, életen átal.
Minden állat itt, ameddig él, mind a sírig.
VÉGE