Sötétség
Bobby Leng:
Sötétség
-vers-
A Napnak fénye minden zugba bevilágít.
Ám ha a horizont mögött lebukik este
A sötétség veszi át a fénynek a helyét
És mindent beborít rohanva, sietve.
A hegyek oldalában körben odafent
Fények gyúlnak, szikrázó ezüst s arany
Gyöngysornak látszik, ragyogónak
Messze és mégis kéznyújtásra van.
Mondom én: fárasztó a városban élni.
A folytonos nyüzsgés, zaj elűz onnan.
Szeretnék távoli tájon, egyedül élni
Senkitől sohase háborgatottan.
Zavar a szomszéd, a neveletlen gyerekek.
A ricsaj, a por, a szmog, a zűrzavar.
A falakon átszűrődő élet-hangok
Ez engem mind-mind őrületig zavar.
Zavar, hogy ellopják az autót a ház elől.
Zavar, hogy a lépcsőházba csövesek törnek.
Zavar, hogy a fiatalok hangoskodnak
S ha rászólnak, még zavarba se jönnek.
Megfáradtam, belefáradtam, unom az egészet.
Változtatni, ha módomban áll, megteszem.
Egy kietlen pusztaság vagy sziget kéne
Bár odarepítene jósorsom hirtelen.
De ha beáll az éji sötétség, én is félek.
Mégiscsak kell a komfort, a fény, a zaj.
A várostól távol, koromsötétben
Nincs, csak az erdő, a fű, az ég, a talaj.
Semmit se látni, körben mindenféle nesz.
Mi okozza? Annyira rémisztő, rettegek.
Jaj, hol egy lámpa, jaj, hol már a reggel?
Vissza a városba, amilyen gyorsan lehet.
Tán újra elviselném a szomszédokat
Elviselem ismét a zajt, a port, mindent.
Nem leszek vakmerő vagy bátor, én nem.
Nem leszek az, aki a városból éjjel kiment.
Őrültségnek tetszik így látva, utólag.
Őrültség, mondom, pedig arra vágytam.
Alig vártam, mégse tudtam ott megmaradni
A fénytelen, koromsötét, ijesztő éjszakában.
Nem ismertem ott semmit, minden idegen volt.
A neszek, a lombok susogása, az éji bagoly.
A telihold fénye, a csillagok reszketése
Szép, de ott az ember csak rettegő fogoly.
Minden él, izeg-mozog, bátran járkálnak ott.
Minden vadállat. De a fényt megszokta az ember.
Éjjel is, mindig, mikor csak épp akarja.
Felkapcsolja, mert sötétben lenni nem mer.
Hát így van ez: odakint gyáva kis kukac az ember.
Bújik mindenhová, fél, ijedős, remeg.
Inkább gyerünk haza, kapcsoljunk villanyt
Ez a kis lakás szebb lett, itt minden remek.
Nem zavar többé a városnak sok nyavalyája.
Eltűröm inkább, csak legyen sok-sok fény.
Mert az Ember nem lát a sötétben, nem ismeri
Fel nem ismer semmit, ha beáll az éjsötét.
A sötétség félelmetes, mostmár belátom.
Úgy féltem ott kint, hogy elmondani se lehet.
Lúdbőrös leszek, ha rágondolok és fázom
Kékül a szám, így nem mesélek róla neked.
Maradjon csak meg az éji feketeség
És takarjon el minden szabad vadat
S mikor az emberek végre bezárkóznak
Akkor átvehetik a természetet: jogos jussukat.
S hogy mi történik éjjel, senki se tudja.
Járnak-kelnek rókák, denevérek, őzek.
Figyelnek baglyok, és mindenféle más lény
Vonulnak fel a hegyre, és le a völgynek.
Mit csinálnak az éji sötétben? Ki tudja?
Tán, ha vadász les, az látja, nem én.
Éljenek békén, senki se bántsa őket
Én csak várom, hogy jöjjön a hajnali fény.
Tán, ki rosszban sántikál, csak az nem fél.
Nemcsak kinn: szívében is éji a sötét.
De nappal se oszlik, mindig az ő sajátja
Azt a fény bizony sohase tépi szét.
Sötét gondolatok és tettek rejtőznek mélyen
Fekete szívében, lelkében oly konokul
Az éjszaka sose nem riasztja el, mert
Lopni, rabolni, gyilkolni a sötétben tanul.
Nem fél, nem retteg: barátja minden zug
Hová fény sohase csillanhat be, soha.
Se csillag, se Hold, se Nap nem képes
Fény-nyalábot, világosságot küldeni oda.
Az éj sötétje mindig bizton takarja
Ha odakinn lábujjhegyen a tolvaj jár.
Tolvaj, aki a másét elrabolja büszkén
Mindent visz, ami érték s amit talál.
Sötét árnyék a sötét sarokban, lassan
Lopózva, titkon, nesztelenül suhan.
Ő sose fél, semmitől se, a börtön
Se nem riasztja el, azt mondja: Ugyan!
Baj nem érheti: tőle rosszabb nincs kint.
Inkább tőle fél mindenki, nagyon.
Félnek, mint a bűntől, ha mondom
Hisz ő maga a bűn, baj, bántalom.
Nála félelmesebb nincs kinn az éjben.
Ő maga a sötétség, baljós pusztulás.
Rajta kívül a városokat senki se járja
Az éj sötétjén, csak a bűnöző, senki más.
Baj nem érheti: a sötét az ő barátja.
Éjjelente titkos utakon oson.
Amerre jár, a kutyák vonítnak: tudják
Odakint rossz lélek jár rossz utakon.
VÉGE
Sötétség
-vers-
A Napnak fénye minden zugba bevilágít.
Ám ha a horizont mögött lebukik este
A sötétség veszi át a fénynek a helyét
És mindent beborít rohanva, sietve.
A hegyek oldalában körben odafent
Fények gyúlnak, szikrázó ezüst s arany
Gyöngysornak látszik, ragyogónak
Messze és mégis kéznyújtásra van.
Mondom én: fárasztó a városban élni.
A folytonos nyüzsgés, zaj elűz onnan.
Szeretnék távoli tájon, egyedül élni
Senkitől sohase háborgatottan.
Zavar a szomszéd, a neveletlen gyerekek.
A ricsaj, a por, a szmog, a zűrzavar.
A falakon átszűrődő élet-hangok
Ez engem mind-mind őrületig zavar.
Zavar, hogy ellopják az autót a ház elől.
Zavar, hogy a lépcsőházba csövesek törnek.
Zavar, hogy a fiatalok hangoskodnak
S ha rászólnak, még zavarba se jönnek.
Megfáradtam, belefáradtam, unom az egészet.
Változtatni, ha módomban áll, megteszem.
Egy kietlen pusztaság vagy sziget kéne
Bár odarepítene jósorsom hirtelen.
De ha beáll az éji sötétség, én is félek.
Mégiscsak kell a komfort, a fény, a zaj.
A várostól távol, koromsötétben
Nincs, csak az erdő, a fű, az ég, a talaj.
Semmit se látni, körben mindenféle nesz.
Mi okozza? Annyira rémisztő, rettegek.
Jaj, hol egy lámpa, jaj, hol már a reggel?
Vissza a városba, amilyen gyorsan lehet.
Tán újra elviselném a szomszédokat
Elviselem ismét a zajt, a port, mindent.
Nem leszek vakmerő vagy bátor, én nem.
Nem leszek az, aki a városból éjjel kiment.
Őrültségnek tetszik így látva, utólag.
Őrültség, mondom, pedig arra vágytam.
Alig vártam, mégse tudtam ott megmaradni
A fénytelen, koromsötét, ijesztő éjszakában.
Nem ismertem ott semmit, minden idegen volt.
A neszek, a lombok susogása, az éji bagoly.
A telihold fénye, a csillagok reszketése
Szép, de ott az ember csak rettegő fogoly.
Minden él, izeg-mozog, bátran járkálnak ott.
Minden vadállat. De a fényt megszokta az ember.
Éjjel is, mindig, mikor csak épp akarja.
Felkapcsolja, mert sötétben lenni nem mer.
Hát így van ez: odakint gyáva kis kukac az ember.
Bújik mindenhová, fél, ijedős, remeg.
Inkább gyerünk haza, kapcsoljunk villanyt
Ez a kis lakás szebb lett, itt minden remek.
Nem zavar többé a városnak sok nyavalyája.
Eltűröm inkább, csak legyen sok-sok fény.
Mert az Ember nem lát a sötétben, nem ismeri
Fel nem ismer semmit, ha beáll az éjsötét.
A sötétség félelmetes, mostmár belátom.
Úgy féltem ott kint, hogy elmondani se lehet.
Lúdbőrös leszek, ha rágondolok és fázom
Kékül a szám, így nem mesélek róla neked.
Maradjon csak meg az éji feketeség
És takarjon el minden szabad vadat
S mikor az emberek végre bezárkóznak
Akkor átvehetik a természetet: jogos jussukat.
S hogy mi történik éjjel, senki se tudja.
Járnak-kelnek rókák, denevérek, őzek.
Figyelnek baglyok, és mindenféle más lény
Vonulnak fel a hegyre, és le a völgynek.
Mit csinálnak az éji sötétben? Ki tudja?
Tán, ha vadász les, az látja, nem én.
Éljenek békén, senki se bántsa őket
Én csak várom, hogy jöjjön a hajnali fény.
Tán, ki rosszban sántikál, csak az nem fél.
Nemcsak kinn: szívében is éji a sötét.
De nappal se oszlik, mindig az ő sajátja
Azt a fény bizony sohase tépi szét.
Sötét gondolatok és tettek rejtőznek mélyen
Fekete szívében, lelkében oly konokul
Az éjszaka sose nem riasztja el, mert
Lopni, rabolni, gyilkolni a sötétben tanul.
Nem fél, nem retteg: barátja minden zug
Hová fény sohase csillanhat be, soha.
Se csillag, se Hold, se Nap nem képes
Fény-nyalábot, világosságot küldeni oda.
Az éj sötétje mindig bizton takarja
Ha odakinn lábujjhegyen a tolvaj jár.
Tolvaj, aki a másét elrabolja büszkén
Mindent visz, ami érték s amit talál.
Sötét árnyék a sötét sarokban, lassan
Lopózva, titkon, nesztelenül suhan.
Ő sose fél, semmitől se, a börtön
Se nem riasztja el, azt mondja: Ugyan!
Baj nem érheti: tőle rosszabb nincs kint.
Inkább tőle fél mindenki, nagyon.
Félnek, mint a bűntől, ha mondom
Hisz ő maga a bűn, baj, bántalom.
Nála félelmesebb nincs kinn az éjben.
Ő maga a sötétség, baljós pusztulás.
Rajta kívül a városokat senki se járja
Az éj sötétjén, csak a bűnöző, senki más.
Baj nem érheti: a sötét az ő barátja.
Éjjelente titkos utakon oson.
Amerre jár, a kutyák vonítnak: tudják
Odakint rossz lélek jár rossz utakon.
VÉGE