Tavalyi falevél
Bobby Leng:
Tavalyi falevél
vers
Minthogyha csipke lenne a levélke
Csak erei maradtak, a húsa nem.
Régi mivoltát, énjét vesztette
Itt fekszik holtan a tenyeremen.
Emitt egy másik, óarany színben
Szürke, bronz, fénye mattos, de szép.
Holtan is milyen színekben játszik
Mielőtt majd végleg elenyész.
Méltósággal múlt ki, s fekszik a földön
Életet, védelmet, búvóhelyet ad.
Végül felfalják rovar, meg hernyó
Gomba, s belőle semmi nem marad.
Gyönyörű, még így holtában is szép.
Életnek rendje, hogy átalakul.
Puha szőnyeg lesz mohos fa alján
Ahova minden ősszel lehull.
Ne hidd, hogy nyugszik rég elfeledve
Ahova hullott, ahol marad.
Micsoda őserő lakozik benne
Kinek búvóhely, másnak jó falat.
Erős és mégis túlontúl gyenge
Arra hivatott mégis, hogy fák tövén
A talajt puhán és vastagon lepje.
Olyan szép, áttört, csipkekönnyedén.
Ez a tavalyi levélke olyan törékeny
Mint nyári légben csapongó lepke.
De vastag takaró, szőnyeg, ha tetszik
Puha melegség, magokat rejtve.
Az élet írta ereit, titkos jelekkel
Benne rejtezik minden titok.
Szöglet és hajlat, elágazások
Erein az élet tavaly még futott.
Gondold csak el, hogy egyszer csak
Kicsike rügy lesz az ágon fent.
Majd levél, és virág, szirom, bibécske
Miféle rejtelmes dolog ez.
Aztán meg fogaink alatt rastogó
Harsogó gyümölccsé változik
Nő és növekszik, piros és sárga
Lila, zöld színekben pompázhatik.
Minden gyümölcsnek formája, színe
Na és az íze maga a tökély
Szagold, harapjad, tépd le a fáról
Mert ez minden csodával felér.
Hát én mondom, az is kész csoda:
A kemény maghéjak mit rejtenek.
A dió héja belül nézd, fénylik.
Óarany fényben díszeleg.
Kőkemény, mégis tüneményes
Ez a héj, ez a rücskös burok
Az életnek erről a titkáról, bizony
Sajnos semmit, vagy keveset tudok.
A kemény mag kívül ráncos és kemény
Óvja és védi belsejében az életet
El se tudom képzelni azt, hogy
Ez vajon mégis hogyan lehet.
Dióbél-belső olyan, mint amikor
Fahasáb, ha testét fejsze vágja el.
Elreped, hasad, szálakra esve
Fénye olyan, mint legszebb kézműves selyem.
Látszik: az élet megdermedt benne
A holt szalmaszál is éppen ilyen.
Aranyló fényű, hiába múlt el
Benne ragadt sok mély érzelem.
Halott fűszálat szénának mondják
Hamvadt a színe, szürke-arany.
Illatos, selymes, merthogy a nyárnak
Minden édes perce benne van.
Egész életét holt-önmagába
Zárta és habár már nem buzog
De lásd: mily értékes, csodás e holmi
Mennyire varázslatos dolog.
Fákról még tavaly hullott le minden
Levél, mi akkor sárga volt és vörös.
Elválasztotta kis nyelét az ágtól
Egyetlen fagyos éj, egyetlen ködös.
Hullottak halkan zizegve, zörögve
S beterítették a fa alatt a talajt.
Az egész erdő csupasz lett egyszerre
Mesébe illő látni a holt avart.
Nyugovóra kell térni a fáknak
Ezt írja elő a hideg északi szél.
Majd aztán rájafújta hótakaróját
S vastagon lepte vele a tél.
Majd aztán végül ez is elolvadt.
Tavalyi avar már nem zörög.
Nedvesen csillog, napsugár játszik
A párás, nyirkos ágak között.
Arany levelek, rozsdás, zöld, barna
Hol van már, szürke minden levél.
De közelebbről óarany színben
Játszik a fény most is a felszínén.
VÉGE
Tavalyi falevél
vers
Minthogyha csipke lenne a levélke
Csak erei maradtak, a húsa nem.
Régi mivoltát, énjét vesztette
Itt fekszik holtan a tenyeremen.
Emitt egy másik, óarany színben
Szürke, bronz, fénye mattos, de szép.
Holtan is milyen színekben játszik
Mielőtt majd végleg elenyész.
Méltósággal múlt ki, s fekszik a földön
Életet, védelmet, búvóhelyet ad.
Végül felfalják rovar, meg hernyó
Gomba, s belőle semmi nem marad.
Gyönyörű, még így holtában is szép.
Életnek rendje, hogy átalakul.
Puha szőnyeg lesz mohos fa alján
Ahova minden ősszel lehull.
Ne hidd, hogy nyugszik rég elfeledve
Ahova hullott, ahol marad.
Micsoda őserő lakozik benne
Kinek búvóhely, másnak jó falat.
Erős és mégis túlontúl gyenge
Arra hivatott mégis, hogy fák tövén
A talajt puhán és vastagon lepje.
Olyan szép, áttört, csipkekönnyedén.
Ez a tavalyi levélke olyan törékeny
Mint nyári légben csapongó lepke.
De vastag takaró, szőnyeg, ha tetszik
Puha melegség, magokat rejtve.
Az élet írta ereit, titkos jelekkel
Benne rejtezik minden titok.
Szöglet és hajlat, elágazások
Erein az élet tavaly még futott.
Gondold csak el, hogy egyszer csak
Kicsike rügy lesz az ágon fent.
Majd levél, és virág, szirom, bibécske
Miféle rejtelmes dolog ez.
Aztán meg fogaink alatt rastogó
Harsogó gyümölccsé változik
Nő és növekszik, piros és sárga
Lila, zöld színekben pompázhatik.
Minden gyümölcsnek formája, színe
Na és az íze maga a tökély
Szagold, harapjad, tépd le a fáról
Mert ez minden csodával felér.
Hát én mondom, az is kész csoda:
A kemény maghéjak mit rejtenek.
A dió héja belül nézd, fénylik.
Óarany fényben díszeleg.
Kőkemény, mégis tüneményes
Ez a héj, ez a rücskös burok
Az életnek erről a titkáról, bizony
Sajnos semmit, vagy keveset tudok.
A kemény mag kívül ráncos és kemény
Óvja és védi belsejében az életet
El se tudom képzelni azt, hogy
Ez vajon mégis hogyan lehet.
Dióbél-belső olyan, mint amikor
Fahasáb, ha testét fejsze vágja el.
Elreped, hasad, szálakra esve
Fénye olyan, mint legszebb kézműves selyem.
Látszik: az élet megdermedt benne
A holt szalmaszál is éppen ilyen.
Aranyló fényű, hiába múlt el
Benne ragadt sok mély érzelem.
Halott fűszálat szénának mondják
Hamvadt a színe, szürke-arany.
Illatos, selymes, merthogy a nyárnak
Minden édes perce benne van.
Egész életét holt-önmagába
Zárta és habár már nem buzog
De lásd: mily értékes, csodás e holmi
Mennyire varázslatos dolog.
Fákról még tavaly hullott le minden
Levél, mi akkor sárga volt és vörös.
Elválasztotta kis nyelét az ágtól
Egyetlen fagyos éj, egyetlen ködös.
Hullottak halkan zizegve, zörögve
S beterítették a fa alatt a talajt.
Az egész erdő csupasz lett egyszerre
Mesébe illő látni a holt avart.
Nyugovóra kell térni a fáknak
Ezt írja elő a hideg északi szél.
Majd aztán rájafújta hótakaróját
S vastagon lepte vele a tél.
Majd aztán végül ez is elolvadt.
Tavalyi avar már nem zörög.
Nedvesen csillog, napsugár játszik
A párás, nyirkos ágak között.
Arany levelek, rozsdás, zöld, barna
Hol van már, szürke minden levél.
De közelebbről óarany színben
Játszik a fény most is a felszínén.
VÉGE