Te mit tennél?
Bobby Leng:
Te mit tennél?
vers
A szelíd ember sokmindent elvisel.
Élete nehéz napjait, nyomorúságát.
Bánatait, kétségeit, kiszolgáltatottságát.
A szelíd ember nem üt vissza, ha bántják.
Csendesen él, szinte észre se veszik.
Nem őrjöng, ha fáj, vagy ha veszít.
De mégis lehet oly kétségbeesett
Amikor nála is a vékonyka cérna elszakad
Betelik a pohár s utolsó cseppje túlszalad.
Ilyenkor üt-vág maga körül, semmit se néz
Dühödt és harsány, bosszútállni is kész
És vakmerő és bátor és túlságosan merész.
És ha ilyenkor győzködnéd, mit se érne.
Majd ha lehiggad, akkor tehetsz bármit érte.
Majd akkor állj méltósággal a térfelére.
Ilyen a szelíd ember, ha béketűrésének vége.
Sok bánat s baj kell, hogy felforrjon a vére
Mikor felszakad a szívének szolíd kérge.
És vannak helyzetek, mikor a szelídek jönnek
És utcára, térre vonulva maguknak jobb létet kérnek
S végül annyian lesznek, hogy kint már alig férnek.
Kik oly sokáig tűrtek és vártak és reméltek
Kik otthonaikban szűkösen, épp hogy csak megéltek
Akik a nehéz munkától még sohase féltek.
De rossz sorsukat elunták és végre bátorságot vettek
Azt gondolták hogy együtt majd többre mennek
Mert együtt elég erősek és bátrak lesznek.
S kiabálnak és hangosak és félelmet keltenek
Ezek a szelíd, de mostanra megvadult emberek
Sokadalmukkal megtelnek az utcák és a terek.
Mennek, hogy elűzzék a megnyomorítókat
A zsarnokokat és kizsákmányolókat
A kiszolgáltatottságukat kihasználókat.
De szép szóval és ígérgetéssel leszerelhetik őket
A csendes, szerény, szegény kételkedőket
S semmi bántódás nem éri majd a hazamenőket.
Ámde vannak akik mindezt már nem hiszik
És a zászlójukat tovább s tovább egyre viszik
Vajon mit kell ígérni, mondani mostan nekik?
Te mit tennél, ha neked kéne ilyenkor döntened?
Fegyvertelenekre lövetnél, hadd szóljanak a fegyverek?
Mindegy, csak takarodjanak, csak hazamenjenek?
Úgy gondolnád, hogy ezek semmiből se értenek
Csak az erőszak az, amivel ilyenkor élni lehet
Mert ezek ostoba, tudatlan, rémisztő emberek.
Oda kell csapni és kész, gondolnád talán
Hadd legyenek csak egy emléktábla a ház falán
Hogy itt ez történt egy bizonyos év telén vagy nyarán.
Tudom, vannak, akik tényleg kissé elvadultak.
Akik tehették volna, de sohasem tanultak.
A többivel ők is az utcákra, terekre vonulnak.
Nekik hiába papol bárki, nem is biztos hogy értik.
Csak mennek, ha kell, vagy állnak, s a többieket nézik.
Mit elérnek mások, az nekik is jó lesz, úgy vélik.
Őket könnyű feltüzelni hazug ígéretekkel, szavakkal
S míg mások hazamennek, ők ottmaradnak botokkal
Szétvert, felgyújtott kukákkal, szétzúzott kirakatokkal.
Mit gondolsz, elbírnál-e velük szép szóval, kedvességgel?
Mit tennél, ha a te autódat épp az orrod előtt vernék széjjel?
Mit tennél, ha gyermekedet ott aláznák meg előtted kéjjel?
Továbbra is azt mondanád-e, hogy fő a tolerancia
Szép szelíden kérnéd, hogy mindenki menjen haza
És továbbra is kedves lennél, mosolygós és laza?
Vagy odaütnél-e, mert nálad is elszakadna a cérna
Nem mondanád-e, hogy mostmár elég, meg ihaj, meg tyűha
És nem vernéd-e be az orrukat te is már, bot után nyúlva?
Mit tennél te, ha meg kéne fegyelmezni, akiket nem lehet?
Ha látnád, hogy az elvadult tömeg mindenkit fenyeget?
Olyankor aztán az ember már vajon mit tehet?
Vagy amikor a börtönviselt bűnözők rádtámadnak
Amikor annak örülsz, hogy egyáltalán életben hagynak
És nem is gondoltad volna, hogy ilyen sokan vannak.
Hogy lépten-nyomon beléjük botlasz, és rettegsz
És a családod és ismerőseid miatt félsz, kiket féltesz
S a bűnözők miatt csak bezárkózva élhetsz.
Vagy amikor kiraboltak vagy megölték a nagyapádat
Vagy pár forintjáért az utcán leütötték az anyádat
Akkor se szólnál, hanem csak befognád a szádat?
Mikor van az a pont, amikor az ember már tenni kénytelen?
Mit tennél te, és te, és te, hogy segíts a baljós helyzeten?
Mit tennél? Felhorkannál-e, ütnél-e, bár az tán helytelen?
Mit tennél te, hogy rendet rakj az utcákon és a fejekben?
Milyen eszközt vetnél be, ha fegyver van bűnöző kezekben?
Úgy vélem, könny helyett neked is harag lenne a szemedben.
Mert nem lehet sajna mindent szép szóval megoldani.
Nem lehet bűnözőket ezzel semmitől visszatartani.
Nem érdekelné, bármit is akarnál neki mondani.
Olykor nincsen választás, ha meg kell fékezni a helyzetet.
Amikor valahogyan meg kell védelmezni embereket.
Amikor ezt várja el tőled hazád, néped és nemzeted.
Később, évek múlva kiáltozhatnak rád kígyót-békát mások
De hol voltak ők akkor, biza’ néma volt akkor a szájok
Csak sunyin elbújtak s senki se akadhatott akkor rájok.
Könnyű a kész munkában hibákat keresni és találni
Ezt így tartják a bölcsek, legyen a téma ez, vagy bármi
Utólag már mindent máshogyan is lehet magyarázni.
Van, hogy áldozatot kell hozni, hogy ne legyen még több áldozat
Valamit tenni kell, hogy az emberek szívében lehűljön a harag
De ne csorbuljon, hanem teljesüljön minden jóféle akarat.
Ki lázít, kiengedi a szellemet a palackból és uszítja, szítja.
De megfékezni többé már nem lehet, senki se képes, nem tudja.
Előre kell gondolkodni, ez lenne a politikai cselekmények titka.
Ha elindul a vadság, erőszak, lázongás veszetten
A szelíd ember mindezektől halálra retten
És nem is vesz részt valószínűleg ezekben.
Nem azért, mert gyáva, hanem mert béketűrő.
Kevéssel is beéri, ami jószerivel semminek tűnő.
Ő az, ki mindennapjaiban a betevőjéért küzdő.
Ám ha az ilyen és hasonló embereknek mindene elveszik
Akkor már nincsen mit veszíteniük semmit sem nekik
Akkor elindulnak és a port másokon bizony elverik.
Haragszik azokra, akik csúful megalázták, sárba lökték
Akik nem érzik, nem nézik szenvedését, verítékét, könnyét
Akik esetleg elvették házát, jövőjét, reményét, földjét.
Csakhogy rendet kell tenni, de hogyan, mondjátok?!
Hisz ez a föld itt az ő hazájuk is, és a ti hazátok
Mekkora felelősség hárul a rendtétellel tirátok?
Mit tennél te, és te, és te, ha ilyen feladat várna?
Hogy oldanád meg, hogy ne legyen senkinek kára?
Hogy ne hajszolj senkit se kétségbeesésbe, halálba?
Te mit tennél?
vers
A szelíd ember sokmindent elvisel.
Élete nehéz napjait, nyomorúságát.
Bánatait, kétségeit, kiszolgáltatottságát.
A szelíd ember nem üt vissza, ha bántják.
Csendesen él, szinte észre se veszik.
Nem őrjöng, ha fáj, vagy ha veszít.
De mégis lehet oly kétségbeesett
Amikor nála is a vékonyka cérna elszakad
Betelik a pohár s utolsó cseppje túlszalad.
Ilyenkor üt-vág maga körül, semmit se néz
Dühödt és harsány, bosszútállni is kész
És vakmerő és bátor és túlságosan merész.
És ha ilyenkor győzködnéd, mit se érne.
Majd ha lehiggad, akkor tehetsz bármit érte.
Majd akkor állj méltósággal a térfelére.
Ilyen a szelíd ember, ha béketűrésének vége.
Sok bánat s baj kell, hogy felforrjon a vére
Mikor felszakad a szívének szolíd kérge.
És vannak helyzetek, mikor a szelídek jönnek
És utcára, térre vonulva maguknak jobb létet kérnek
S végül annyian lesznek, hogy kint már alig férnek.
Kik oly sokáig tűrtek és vártak és reméltek
Kik otthonaikban szűkösen, épp hogy csak megéltek
Akik a nehéz munkától még sohase féltek.
De rossz sorsukat elunták és végre bátorságot vettek
Azt gondolták hogy együtt majd többre mennek
Mert együtt elég erősek és bátrak lesznek.
S kiabálnak és hangosak és félelmet keltenek
Ezek a szelíd, de mostanra megvadult emberek
Sokadalmukkal megtelnek az utcák és a terek.
Mennek, hogy elűzzék a megnyomorítókat
A zsarnokokat és kizsákmányolókat
A kiszolgáltatottságukat kihasználókat.
De szép szóval és ígérgetéssel leszerelhetik őket
A csendes, szerény, szegény kételkedőket
S semmi bántódás nem éri majd a hazamenőket.
Ámde vannak akik mindezt már nem hiszik
És a zászlójukat tovább s tovább egyre viszik
Vajon mit kell ígérni, mondani mostan nekik?
Te mit tennél, ha neked kéne ilyenkor döntened?
Fegyvertelenekre lövetnél, hadd szóljanak a fegyverek?
Mindegy, csak takarodjanak, csak hazamenjenek?
Úgy gondolnád, hogy ezek semmiből se értenek
Csak az erőszak az, amivel ilyenkor élni lehet
Mert ezek ostoba, tudatlan, rémisztő emberek.
Oda kell csapni és kész, gondolnád talán
Hadd legyenek csak egy emléktábla a ház falán
Hogy itt ez történt egy bizonyos év telén vagy nyarán.
Tudom, vannak, akik tényleg kissé elvadultak.
Akik tehették volna, de sohasem tanultak.
A többivel ők is az utcákra, terekre vonulnak.
Nekik hiába papol bárki, nem is biztos hogy értik.
Csak mennek, ha kell, vagy állnak, s a többieket nézik.
Mit elérnek mások, az nekik is jó lesz, úgy vélik.
Őket könnyű feltüzelni hazug ígéretekkel, szavakkal
S míg mások hazamennek, ők ottmaradnak botokkal
Szétvert, felgyújtott kukákkal, szétzúzott kirakatokkal.
Mit gondolsz, elbírnál-e velük szép szóval, kedvességgel?
Mit tennél, ha a te autódat épp az orrod előtt vernék széjjel?
Mit tennél, ha gyermekedet ott aláznák meg előtted kéjjel?
Továbbra is azt mondanád-e, hogy fő a tolerancia
Szép szelíden kérnéd, hogy mindenki menjen haza
És továbbra is kedves lennél, mosolygós és laza?
Vagy odaütnél-e, mert nálad is elszakadna a cérna
Nem mondanád-e, hogy mostmár elég, meg ihaj, meg tyűha
És nem vernéd-e be az orrukat te is már, bot után nyúlva?
Mit tennél te, ha meg kéne fegyelmezni, akiket nem lehet?
Ha látnád, hogy az elvadult tömeg mindenkit fenyeget?
Olyankor aztán az ember már vajon mit tehet?
Vagy amikor a börtönviselt bűnözők rádtámadnak
Amikor annak örülsz, hogy egyáltalán életben hagynak
És nem is gondoltad volna, hogy ilyen sokan vannak.
Hogy lépten-nyomon beléjük botlasz, és rettegsz
És a családod és ismerőseid miatt félsz, kiket féltesz
S a bűnözők miatt csak bezárkózva élhetsz.
Vagy amikor kiraboltak vagy megölték a nagyapádat
Vagy pár forintjáért az utcán leütötték az anyádat
Akkor se szólnál, hanem csak befognád a szádat?
Mikor van az a pont, amikor az ember már tenni kénytelen?
Mit tennél te, és te, és te, hogy segíts a baljós helyzeten?
Mit tennél? Felhorkannál-e, ütnél-e, bár az tán helytelen?
Mit tennél te, hogy rendet rakj az utcákon és a fejekben?
Milyen eszközt vetnél be, ha fegyver van bűnöző kezekben?
Úgy vélem, könny helyett neked is harag lenne a szemedben.
Mert nem lehet sajna mindent szép szóval megoldani.
Nem lehet bűnözőket ezzel semmitől visszatartani.
Nem érdekelné, bármit is akarnál neki mondani.
Olykor nincsen választás, ha meg kell fékezni a helyzetet.
Amikor valahogyan meg kell védelmezni embereket.
Amikor ezt várja el tőled hazád, néped és nemzeted.
Később, évek múlva kiáltozhatnak rád kígyót-békát mások
De hol voltak ők akkor, biza’ néma volt akkor a szájok
Csak sunyin elbújtak s senki se akadhatott akkor rájok.
Könnyű a kész munkában hibákat keresni és találni
Ezt így tartják a bölcsek, legyen a téma ez, vagy bármi
Utólag már mindent máshogyan is lehet magyarázni.
Van, hogy áldozatot kell hozni, hogy ne legyen még több áldozat
Valamit tenni kell, hogy az emberek szívében lehűljön a harag
De ne csorbuljon, hanem teljesüljön minden jóféle akarat.
Ki lázít, kiengedi a szellemet a palackból és uszítja, szítja.
De megfékezni többé már nem lehet, senki se képes, nem tudja.
Előre kell gondolkodni, ez lenne a politikai cselekmények titka.
Ha elindul a vadság, erőszak, lázongás veszetten
A szelíd ember mindezektől halálra retten
És nem is vesz részt valószínűleg ezekben.
Nem azért, mert gyáva, hanem mert béketűrő.
Kevéssel is beéri, ami jószerivel semminek tűnő.
Ő az, ki mindennapjaiban a betevőjéért küzdő.
Ám ha az ilyen és hasonló embereknek mindene elveszik
Akkor már nincsen mit veszíteniük semmit sem nekik
Akkor elindulnak és a port másokon bizony elverik.
Haragszik azokra, akik csúful megalázták, sárba lökték
Akik nem érzik, nem nézik szenvedését, verítékét, könnyét
Akik esetleg elvették házát, jövőjét, reményét, földjét.
Csakhogy rendet kell tenni, de hogyan, mondjátok?!
Hisz ez a föld itt az ő hazájuk is, és a ti hazátok
Mekkora felelősség hárul a rendtétellel tirátok?
Mit tennél te, és te, és te, ha ilyen feladat várna?
Hogy oldanád meg, hogy ne legyen senkinek kára?
Hogy ne hajszolj senkit se kétségbeesésbe, halálba?