Tökéletesség
Bobby Leng:
Tökéletesség
A legtökéletesebb forma a gömb.
Tudósok állítják, nem én.
Én annyira nem vagyok otthon
A tudományok terén.
Vitatkozni vajon ki merne velük?
Mi más is lehetne még olyan?
Talán, ha széjjelnézünk körben
Nem tudományosan, de komolyan.
Egy pici lény, az tökéletes.
Minden újszülött, kis kezdemény.
Benne van a nagyok világa
Az egész világ, egy költemény.
Tökéletes a krokodil kölyke.
Tökéletes a pici gyík, kis pók.
Az újszülött kígyó és bogár
Apró kolibri, cinke, pirók.
Kis őzgida, ha talpraáll.
Víziló kölyke, kicsi zsiráf.
Kölyökteve, kismajom, láma
Medvebocs, bálnabébi, kis rák.
Parányi kagyló, pici hal, fóka
Rozmárkölyök, vagy pingvinbaba
Tojásból bújó, nedves kis szőrmók
Tollas, pihés, és gyámoltalan.
Apró ászkarák, épphogy csak látszik.
Átlátszó szúnyog, muslincahad.
Aprócska hernyó, csupasz vagy szőrös
Mászik vagy kúszik, száll vagy szalad.
Tökéletesebb mi kell még ennél?
Aprócska mind, de jól működik.
Csodával határos, ahogyan „meglesz”
Tojásból bújik, megszületik.
A szitakötő, a hal a vízben
Orángután, s gorillamajom
Az apró hangya törékeny teste
Mindegyik csodás, olyan nagyon.
Ezek itt, mind-mind, egy-egy varázslat.
Élnek, szaladnak, futnak tova.
Olyan picinyek, hogy alig látszik
De mindnek e Föld az otthona.
Működőképes, akármily apró.
Épp oly ügyes, s él, mint a nagyok.
Csak még aranyos, üde, kis édes
Tündéri, de már öntörvényű, konok.
Teszi a dolgát, akármily apró.
Él, ez a sorsa: megszületett.
Elnagyolt vázlat lenne csupán ő?
Nem az - már nagyon is tökéletes.
Minden beléjük kódolva mélyen:
Mit hogyan tesznek. Ez a titok.
Lehet csodálni, vizsgálni őket
De tökéletesebbet én nem tudok.
Mozog, lélegzik. Lót-fut, vadászik.
Azonnal tudja, mit hogy tegyen.
Olyan tökély az, ami ott lüktet
Talpunk alatt, és földön-egen.
Nézd csak meg jobban! Ott vannak körben.
Egy magból csíra bújik elő.
Tökéletesen tudja a dolgát
Nyúlik a fénybe, egyre csak nő.
Él, lélegzik, bár csak növényke.
Azt hiszed: semmi kis gaz csupán
Nézd meg közelről levelét, szárát
S az ereket a törzs oldalán.
Mindent behálóz, s erekben lüktet
Az élet. Növény, állat vagy Föld.
A Földön folyók, patakok futnak
Mely a vidékbe életet önt.
Ezek az erek, patakok, folyók
A Földnek testét táplálják így.
Éppen így futnak erek a testben
Viszik az élet dús nedveit.
Akár ha kis gaz, akárha patkány
Piciny egérke, vagy kis bogár.
Csótány vagy szúnyog, káros avagy sem
Mindegyik élet csodás talány.
Hogyan működik? Mi viszi útján?
Honnan tudja a dolgát vajon?
Ki alkotta meg, ki döntötte el
Hogy ki éljen árnyékban, s ki napon?
Hogyan lett éppen ilyen a színe.
Miért van szőre, tolla, vagy más.
Pikkelyes, sima, érdes vagy páncél
Borítja testét, a potrohát?
Miért van hatalmas szeme a légynek?
Vagy miért lett vak szegény vakond?
Miért lett hosszú az a zsiráfnyak?
Mennyi csodát a természet ont!
És milyen erős mind, azt is látod?
A hód elrágja körben a fát!
A hangya óriási morzsát cipelget
A szúnyog bőrödet döfi át!
A kis majom, ha hajadba markol
Elképesztő az ereje, ládd.
Nem is hinné az ember, bizony nem
Mi súlyt bír el egy csacsihát.
S az elefántormány? Dönti a fákat!
Az orrszarvú is nagyon erős!
Mindegyik saját élőhelyében
Ezernyi akadályt legyőz!
Túlélésért küzd mindegyik fajta.
Nem mindig hasznos a nagy méretük.
Minél nagyobb, annál ritkábban élnek
S annál hosszabb is az életük.
A sok apró, gyors lábú teremtmény
Nagyon szapora, s élte rövid.
Pár nap, pár hónap, pár év adatik
Csupáncsak sajnos meg nekik.
Mégis tökéletes mindegyik fajta.
Akár kicsike, akárha nagy.
Az újszülött lény tökéletessége
Csodás, akár légy, akár varangy.
Na és az Ember? Tökéletes-e?
Tökéletes, mint kis csecsemő?
Nézz rá, és lásd meg, milyen esendő
Mégis rendkívüli élő erő.
Mi lesz belőle, most még ki tudja?
Tudós, vagy művész, munkás, tanár?
Mindene műkszik, bármilyen apró
Ahogy sír, ahogy mosolyog rád.
Apró kis ujjak, gömbölyű talpak
Rózsás, pufók, és őszinte még.
Mindent elhisz, amit lát, s körötte
Kisüt a nap is, s ragyog az ég.
Tökéletesség. Én mondom, hidd el.
Olyan, mint magból csíra, ha kel.
Kódolva benne világmindenség
Mondd, pásztor-e, vagy király leszel?
Egyetlen lényen a világ nyugszik.
Törékeny vállak, bírják csak el.
Parányi lények cipelik sorsát
E nagyvilágnak, hisz élni kell.
Ha éjjel felnézel az egekbe
S látod és súlya rádnehezül
Beismerheted, hogy te is parányi
Pici kis lény vagy csak legbelül.
Formálhatsz sorsot saját kezeddel
Országok sorsát döntheted el
De akkor is csak egy cseppnyi élet
Egy vagy a sokból, bármit teszel.
Egyetlen példány, tökéletesség
Ha parányi, ha nagy, bármi legyen.
Akárha lent él a sivatagban
Avagy a hóban, fenn a hegyen.
Tökéletes a hópehely-forma.
Tökéletesek a víz cseppjei.
Tökéletes a homokszem-morzsa
Kövecske, s kagyló erezetei.
Tökéletes a lomb suhogása
Ahogy a szellő öleli át.
Tökéletes a napfényes égbolt
Tökéletes a csillag-világ.
Tökéletes a mikroba, plankton.
Egyetlen forma, mégis csodás.
Egy pici szemcse, morzsája létnek
Mégis ráépül az egész világ.
Na és a gombák, és a gyümölcsök
Íze és színe ragyog, „beszél”.
Keserű, édes, savanyú, érdes
Tökéletes a béle, a mag s a héj.
Tökéletesség? Gömb-e, vagy négyzet?
Tökéletes a szél, és a vihar.
Tökéletes az eső, a zápor
Tökéletes villám, zivatar.
Tökéletes a hegy, a völgy, a mező
Tökéletes a tenger, s éppígy a tó
Rétek, síkságok, erdők és lankák
Tökéletes az óceán, s a folyó.
Bármi teremtmény, halk avagy hangos
Sírós, rivalgós, néma vagy más
Akkor is tökéletes mindnek a lénye
Fenséges, érthetetlen, csodás.
Lehet, hogy kövér, sovány, vagy sánta
Lehet, hogy vézna, ócska, csökött
Kócos és bolyhos, görbe vagy göthös
Mégis tökély a többi között.
Lehet magányos, vagy csapatostul
Éli a létét. Bárhogy, lehet.
Így-e, vagy úgy-e, tökéletesség
Éljen a földben, vagy föld felett.
Sárgult, vagy fakó, sima vagy ráncos
Petyhüdt falevél, satnyácska fű
Mégis a létéért ő is küzd, mind-mind
Az egész Földön, és mindenütt.
Így kerek, így tökéletes világunk.
Benne is minden tökéletes.
Kerek egésszé állt össze végül
És akkor jöttek az Emberek.
A világot ez a faj uralja.
Legalábbis ő úgy hiszi.
Pedig a vállán ő is a sorsát
Mint ősi terhet, éppúgy viszi.
Formálja, tépi, vágja, és sújtja
A világot, amíg rá nem un
Sajnos, az Ember-tökéletesség
Városon éppúgy, mint lent, falun.
Átformált-gyártott, rombolt, hibázott
Elvetélt ötlet, sok nagy hiba
Végül marad sok csorba gyártmány
Elfajult eszme, sok galiba.
Rejtve maradhat mélyen sok titkunk
S elsikkadhat benne részlet
Ember legyen a talpán, ki érti
Megérti ezt a kerek egészet.
Minden lényt az ösztöne hajtja
Kivéve az embereket
Ő tudatos lény: űzi és hajtja
Mindenben az élvezetet.
Tetteiben is arra törekszik
Hogy minden legyen tökéletes
Ábrándozik és álmodik gyakran
S ha nem teljesül, betege lesz.
De még így is, eme teherrel
Az emberi lény is tökéletes
Korcsosult lelkének ura és rabja
Egyszerre ő. Nagy súly, teher ez.
Azért vagy ember, hogy uralkodjál
Ösztöneiden. Légy magadon úr.
Légy szemlélődő, őszinte, bátor
De ne uraskodj, s sose vadulj.
Tökéletes-e vajon az Ember?
Persze, hogy az. Mint bármi más.
Mint bármi lény itt, ezen a Földön.
Csak így tökéletes az összhatás.
Mindennek kijelölt itt az útja.
A virágszirom is azért ilyen.
Nem lehet más, mert az ő génje
Csakis egyféle kódot viszen.
Nem lehet fűből sohase nagy fa.
És nem lesz alma sose banán.
S kijelölt út az állatok útja
Így alakult a múltjuk során.
Ösztönös bennük a túlélésért
Fennmaradásért folytatott harc.
Erős és gyenge - kegyetlen „játék”.
Aki a vesztes, alulmaradt.
Még ha tudjuk is, mily lánc e kérdés
Még akkor is nehéz megérteni.
Elfogadni meg tán lehetetlen
De folytonosságot kell teremteni.
Minden élőnek feladata ez.
A folytonosság: nőjön a lánc.
Egyetlen láncszem ki ne maradjon!
Láncszem a macska, meg az akác.
Láncszem a létünk. Valahogy az lett.
Történelmünkből kiderül ez.
Régi, ős csontok regélnek róla
Amit sok tudós majd felfedez.
Bicsaklik jobbra, aztán meg balra
Az Ember-láncszem: sokfele jár.
Valahogy sosem illett a képbe
Mégiscsak itt van, létezik bár.
Tökéletesség. A létünk átka.
Reá törekszünk - nem sikerül.
Gyarló és vétkes, bűnös az Ember
Saját mocskába alámerül.
Mégis, még így is, eme kereszttel
Amelyet hordoz, még így is az:
Tökéletességes tökéletlen
S remélhető, hogy az is marad.
Bár igyekszünk, mégis hibázunk
Ami az Embernek sajátja csak.
Nem hibázik állat, növény vagy gomba
Mert akkor léte fenn nem marad.
Nem tud hibázni. Génje letiltja
A félresiklást. Nem teheti.
Teszi a dolgát, sohase téved.
- Az Ember téved. - Megteheti.
De a világunk mégiscsak így lett
Valahogy így lett tökéletes.
Gondolkodunk és tévedünk sokszor
S vétkeinknek következménye lesz.
Hamis a szánk, a tekintet álca.
Hazug a szó, s a mosoly is az.
Jobban hazudni mi tud a Földön
Mint egy csaló, gaz emberi arc?
Mimikánk mögé bújunk - de sokszor!
Kegyes hazugság - lódítás csak.
Túlzás, ferdítés, sok-sok hazug szó
Hagyja el folyton ajkainkat.
Hazudhat-e egy fa, egy hegy, bármi?
Hazudhat-e a fű, fa, virág?
Hazudik-e a korhadó ág, ha
Elszárad, mert bent valami rág?
Hazug-e, ha egy madárka tátja
Csöppnyi kis száját, s vígan dalol?
Hazug-e, ha a borjacskák bőgnek
Vagy ha a farkas üvölt valahol?
Csakis az ember, e „fennkölt” lény az
Aki hazudhat, - mert képes rá.
Mást mond a szája, mint mire gondol
S közben az ártatlant adá.
De van, kit soha be nem tud csapni.
S ez a Természet. Az Ős-anyánk.
Itt teremtődtünk, ide kell térnünk
Hogyha a létünk már elhagyánk.
Mily tökéletes, ugye, a forgás
A körforgása mindennek itt?
Úgy nyel a föld el mindent köröttünk
Épp, mint fa hullott leveleit.
Változik minden. Percről és percre.
Hullik és nő is. Tökéletes.
Elmúlik, s majdan születik másik.
Más lesz helyette. Ez így helyes.
Gömb, gúla, kocka, négyszög, vagy tégla
Annyira mindegy, bármi legyen.
Ember- alkotta dolgokat látunk
Magunk körül itt minden helyen.
De nem tudjuk mi másolni szépen
Természet- Anyánk gyermekeit.
Ezért becsüld meg a természetnek
Tökéletes alkotóelemeit.
VÉGE
Tökéletesség
A legtökéletesebb forma a gömb.
Tudósok állítják, nem én.
Én annyira nem vagyok otthon
A tudományok terén.
Vitatkozni vajon ki merne velük?
Mi más is lehetne még olyan?
Talán, ha széjjelnézünk körben
Nem tudományosan, de komolyan.
Egy pici lény, az tökéletes.
Minden újszülött, kis kezdemény.
Benne van a nagyok világa
Az egész világ, egy költemény.
Tökéletes a krokodil kölyke.
Tökéletes a pici gyík, kis pók.
Az újszülött kígyó és bogár
Apró kolibri, cinke, pirók.
Kis őzgida, ha talpraáll.
Víziló kölyke, kicsi zsiráf.
Kölyökteve, kismajom, láma
Medvebocs, bálnabébi, kis rák.
Parányi kagyló, pici hal, fóka
Rozmárkölyök, vagy pingvinbaba
Tojásból bújó, nedves kis szőrmók
Tollas, pihés, és gyámoltalan.
Apró ászkarák, épphogy csak látszik.
Átlátszó szúnyog, muslincahad.
Aprócska hernyó, csupasz vagy szőrös
Mászik vagy kúszik, száll vagy szalad.
Tökéletesebb mi kell még ennél?
Aprócska mind, de jól működik.
Csodával határos, ahogyan „meglesz”
Tojásból bújik, megszületik.
A szitakötő, a hal a vízben
Orángután, s gorillamajom
Az apró hangya törékeny teste
Mindegyik csodás, olyan nagyon.
Ezek itt, mind-mind, egy-egy varázslat.
Élnek, szaladnak, futnak tova.
Olyan picinyek, hogy alig látszik
De mindnek e Föld az otthona.
Működőképes, akármily apró.
Épp oly ügyes, s él, mint a nagyok.
Csak még aranyos, üde, kis édes
Tündéri, de már öntörvényű, konok.
Teszi a dolgát, akármily apró.
Él, ez a sorsa: megszületett.
Elnagyolt vázlat lenne csupán ő?
Nem az - már nagyon is tökéletes.
Minden beléjük kódolva mélyen:
Mit hogyan tesznek. Ez a titok.
Lehet csodálni, vizsgálni őket
De tökéletesebbet én nem tudok.
Mozog, lélegzik. Lót-fut, vadászik.
Azonnal tudja, mit hogy tegyen.
Olyan tökély az, ami ott lüktet
Talpunk alatt, és földön-egen.
Nézd csak meg jobban! Ott vannak körben.
Egy magból csíra bújik elő.
Tökéletesen tudja a dolgát
Nyúlik a fénybe, egyre csak nő.
Él, lélegzik, bár csak növényke.
Azt hiszed: semmi kis gaz csupán
Nézd meg közelről levelét, szárát
S az ereket a törzs oldalán.
Mindent behálóz, s erekben lüktet
Az élet. Növény, állat vagy Föld.
A Földön folyók, patakok futnak
Mely a vidékbe életet önt.
Ezek az erek, patakok, folyók
A Földnek testét táplálják így.
Éppen így futnak erek a testben
Viszik az élet dús nedveit.
Akár ha kis gaz, akárha patkány
Piciny egérke, vagy kis bogár.
Csótány vagy szúnyog, káros avagy sem
Mindegyik élet csodás talány.
Hogyan működik? Mi viszi útján?
Honnan tudja a dolgát vajon?
Ki alkotta meg, ki döntötte el
Hogy ki éljen árnyékban, s ki napon?
Hogyan lett éppen ilyen a színe.
Miért van szőre, tolla, vagy más.
Pikkelyes, sima, érdes vagy páncél
Borítja testét, a potrohát?
Miért van hatalmas szeme a légynek?
Vagy miért lett vak szegény vakond?
Miért lett hosszú az a zsiráfnyak?
Mennyi csodát a természet ont!
És milyen erős mind, azt is látod?
A hód elrágja körben a fát!
A hangya óriási morzsát cipelget
A szúnyog bőrödet döfi át!
A kis majom, ha hajadba markol
Elképesztő az ereje, ládd.
Nem is hinné az ember, bizony nem
Mi súlyt bír el egy csacsihát.
S az elefántormány? Dönti a fákat!
Az orrszarvú is nagyon erős!
Mindegyik saját élőhelyében
Ezernyi akadályt legyőz!
Túlélésért küzd mindegyik fajta.
Nem mindig hasznos a nagy méretük.
Minél nagyobb, annál ritkábban élnek
S annál hosszabb is az életük.
A sok apró, gyors lábú teremtmény
Nagyon szapora, s élte rövid.
Pár nap, pár hónap, pár év adatik
Csupáncsak sajnos meg nekik.
Mégis tökéletes mindegyik fajta.
Akár kicsike, akárha nagy.
Az újszülött lény tökéletessége
Csodás, akár légy, akár varangy.
Na és az Ember? Tökéletes-e?
Tökéletes, mint kis csecsemő?
Nézz rá, és lásd meg, milyen esendő
Mégis rendkívüli élő erő.
Mi lesz belőle, most még ki tudja?
Tudós, vagy művész, munkás, tanár?
Mindene műkszik, bármilyen apró
Ahogy sír, ahogy mosolyog rád.
Apró kis ujjak, gömbölyű talpak
Rózsás, pufók, és őszinte még.
Mindent elhisz, amit lát, s körötte
Kisüt a nap is, s ragyog az ég.
Tökéletesség. Én mondom, hidd el.
Olyan, mint magból csíra, ha kel.
Kódolva benne világmindenség
Mondd, pásztor-e, vagy király leszel?
Egyetlen lényen a világ nyugszik.
Törékeny vállak, bírják csak el.
Parányi lények cipelik sorsát
E nagyvilágnak, hisz élni kell.
Ha éjjel felnézel az egekbe
S látod és súlya rádnehezül
Beismerheted, hogy te is parányi
Pici kis lény vagy csak legbelül.
Formálhatsz sorsot saját kezeddel
Országok sorsát döntheted el
De akkor is csak egy cseppnyi élet
Egy vagy a sokból, bármit teszel.
Egyetlen példány, tökéletesség
Ha parányi, ha nagy, bármi legyen.
Akárha lent él a sivatagban
Avagy a hóban, fenn a hegyen.
Tökéletes a hópehely-forma.
Tökéletesek a víz cseppjei.
Tökéletes a homokszem-morzsa
Kövecske, s kagyló erezetei.
Tökéletes a lomb suhogása
Ahogy a szellő öleli át.
Tökéletes a napfényes égbolt
Tökéletes a csillag-világ.
Tökéletes a mikroba, plankton.
Egyetlen forma, mégis csodás.
Egy pici szemcse, morzsája létnek
Mégis ráépül az egész világ.
Na és a gombák, és a gyümölcsök
Íze és színe ragyog, „beszél”.
Keserű, édes, savanyú, érdes
Tökéletes a béle, a mag s a héj.
Tökéletesség? Gömb-e, vagy négyzet?
Tökéletes a szél, és a vihar.
Tökéletes az eső, a zápor
Tökéletes villám, zivatar.
Tökéletes a hegy, a völgy, a mező
Tökéletes a tenger, s éppígy a tó
Rétek, síkságok, erdők és lankák
Tökéletes az óceán, s a folyó.
Bármi teremtmény, halk avagy hangos
Sírós, rivalgós, néma vagy más
Akkor is tökéletes mindnek a lénye
Fenséges, érthetetlen, csodás.
Lehet, hogy kövér, sovány, vagy sánta
Lehet, hogy vézna, ócska, csökött
Kócos és bolyhos, görbe vagy göthös
Mégis tökély a többi között.
Lehet magányos, vagy csapatostul
Éli a létét. Bárhogy, lehet.
Így-e, vagy úgy-e, tökéletesség
Éljen a földben, vagy föld felett.
Sárgult, vagy fakó, sima vagy ráncos
Petyhüdt falevél, satnyácska fű
Mégis a létéért ő is küzd, mind-mind
Az egész Földön, és mindenütt.
Így kerek, így tökéletes világunk.
Benne is minden tökéletes.
Kerek egésszé állt össze végül
És akkor jöttek az Emberek.
A világot ez a faj uralja.
Legalábbis ő úgy hiszi.
Pedig a vállán ő is a sorsát
Mint ősi terhet, éppúgy viszi.
Formálja, tépi, vágja, és sújtja
A világot, amíg rá nem un
Sajnos, az Ember-tökéletesség
Városon éppúgy, mint lent, falun.
Átformált-gyártott, rombolt, hibázott
Elvetélt ötlet, sok nagy hiba
Végül marad sok csorba gyártmány
Elfajult eszme, sok galiba.
Rejtve maradhat mélyen sok titkunk
S elsikkadhat benne részlet
Ember legyen a talpán, ki érti
Megérti ezt a kerek egészet.
Minden lényt az ösztöne hajtja
Kivéve az embereket
Ő tudatos lény: űzi és hajtja
Mindenben az élvezetet.
Tetteiben is arra törekszik
Hogy minden legyen tökéletes
Ábrándozik és álmodik gyakran
S ha nem teljesül, betege lesz.
De még így is, eme teherrel
Az emberi lény is tökéletes
Korcsosult lelkének ura és rabja
Egyszerre ő. Nagy súly, teher ez.
Azért vagy ember, hogy uralkodjál
Ösztöneiden. Légy magadon úr.
Légy szemlélődő, őszinte, bátor
De ne uraskodj, s sose vadulj.
Tökéletes-e vajon az Ember?
Persze, hogy az. Mint bármi más.
Mint bármi lény itt, ezen a Földön.
Csak így tökéletes az összhatás.
Mindennek kijelölt itt az útja.
A virágszirom is azért ilyen.
Nem lehet más, mert az ő génje
Csakis egyféle kódot viszen.
Nem lehet fűből sohase nagy fa.
És nem lesz alma sose banán.
S kijelölt út az állatok útja
Így alakult a múltjuk során.
Ösztönös bennük a túlélésért
Fennmaradásért folytatott harc.
Erős és gyenge - kegyetlen „játék”.
Aki a vesztes, alulmaradt.
Még ha tudjuk is, mily lánc e kérdés
Még akkor is nehéz megérteni.
Elfogadni meg tán lehetetlen
De folytonosságot kell teremteni.
Minden élőnek feladata ez.
A folytonosság: nőjön a lánc.
Egyetlen láncszem ki ne maradjon!
Láncszem a macska, meg az akác.
Láncszem a létünk. Valahogy az lett.
Történelmünkből kiderül ez.
Régi, ős csontok regélnek róla
Amit sok tudós majd felfedez.
Bicsaklik jobbra, aztán meg balra
Az Ember-láncszem: sokfele jár.
Valahogy sosem illett a képbe
Mégiscsak itt van, létezik bár.
Tökéletesség. A létünk átka.
Reá törekszünk - nem sikerül.
Gyarló és vétkes, bűnös az Ember
Saját mocskába alámerül.
Mégis, még így is, eme kereszttel
Amelyet hordoz, még így is az:
Tökéletességes tökéletlen
S remélhető, hogy az is marad.
Bár igyekszünk, mégis hibázunk
Ami az Embernek sajátja csak.
Nem hibázik állat, növény vagy gomba
Mert akkor léte fenn nem marad.
Nem tud hibázni. Génje letiltja
A félresiklást. Nem teheti.
Teszi a dolgát, sohase téved.
- Az Ember téved. - Megteheti.
De a világunk mégiscsak így lett
Valahogy így lett tökéletes.
Gondolkodunk és tévedünk sokszor
S vétkeinknek következménye lesz.
Hamis a szánk, a tekintet álca.
Hazug a szó, s a mosoly is az.
Jobban hazudni mi tud a Földön
Mint egy csaló, gaz emberi arc?
Mimikánk mögé bújunk - de sokszor!
Kegyes hazugság - lódítás csak.
Túlzás, ferdítés, sok-sok hazug szó
Hagyja el folyton ajkainkat.
Hazudhat-e egy fa, egy hegy, bármi?
Hazudhat-e a fű, fa, virág?
Hazudik-e a korhadó ág, ha
Elszárad, mert bent valami rág?
Hazug-e, ha egy madárka tátja
Csöppnyi kis száját, s vígan dalol?
Hazug-e, ha a borjacskák bőgnek
Vagy ha a farkas üvölt valahol?
Csakis az ember, e „fennkölt” lény az
Aki hazudhat, - mert képes rá.
Mást mond a szája, mint mire gondol
S közben az ártatlant adá.
De van, kit soha be nem tud csapni.
S ez a Természet. Az Ős-anyánk.
Itt teremtődtünk, ide kell térnünk
Hogyha a létünk már elhagyánk.
Mily tökéletes, ugye, a forgás
A körforgása mindennek itt?
Úgy nyel a föld el mindent köröttünk
Épp, mint fa hullott leveleit.
Változik minden. Percről és percre.
Hullik és nő is. Tökéletes.
Elmúlik, s majdan születik másik.
Más lesz helyette. Ez így helyes.
Gömb, gúla, kocka, négyszög, vagy tégla
Annyira mindegy, bármi legyen.
Ember- alkotta dolgokat látunk
Magunk körül itt minden helyen.
De nem tudjuk mi másolni szépen
Természet- Anyánk gyermekeit.
Ezért becsüld meg a természetnek
Tökéletes alkotóelemeit.
VÉGE