Várni
Bobby Leng:
Várni
vers
Jaj, ez a modern technika türelmetlenné tett minket.
Nem tudunk várni, folyton nyaggatjuk szeretteinket.
Nem szól a telefon ? Akkor nosza, csengessünk rájuk.
Nincs türelmetlenebb lény az embernél, minálunk.
Valamikor hetek, hónapok, évek teltek, ha hírt vártunk
Türelmesen, megadóan, reménykedően rájuk.
Ha errejárt egy ismeretlen, kérdezgettük: mi újság?
S ő mesélt, ha fáradt volt is, és kopott rajta a nadrág.
Hallgattuk csillogó szemmel, dobogó szívvel, lázasan.
Ittuk minden szavát, jó híre a számunkra is hátha van.
Hogy mi minden történt a nagyvilágban szerte
És nagy-nagy örömünket leltük ilyenkor benne.
De aztán lett posta, és az Ember írni is megtanult.
Levelek jöttek-mentek, hébe-hóba. Mostanra elavult.
Mert jött a világháló, az Internet, azon csetelgetünk.
Ha írunk néhány sort, azonnal válaszolhatnak nekünk.
És festeni se kell már ábrázatokat, hogy feltegyük a falra.
Rokonainkat lefényképezhetjük, lefilmezhetjük mostanra.
Dugig a fiók képekkel, és a digitális képtől tele a gépünk.
Mi a következő lépés, ó, emberiség, amit majd meglépünk?
Telefon csörren, még a kicsi gyerekek is nyomogatják.
Gombjai elkopva, nosza, cseréljünk telefont, s eldobják.
Hívogatjuk egymást, beszélgetünk, udvarolunk egymásnak.
Se vége-se hossza ennek az újdonatúj telefonálási láznak.
Nem tudunk várni, ha nincs ott időre a másik, felhívjuk.
Valami baj van? Vagy mi van? Mért nem jössz? - sírjuk.
Gyorsan, hamar, mi történt, jaj, mi lesz, - pedig nincs semmi.
De nem tudunk várni, ez a modern kor, nem tudunk ellene tenni.
Várni? Na nem, a ma embere várni mostmár képtelen.
Mindent kezébe adtak, mért várna, hogyha szükségtelen?
Fax, telefon, számítógép - nincs korlát, az ember beszélhet
De sajnos van mostmár, akik mindezzel bizony visszaélnek.
Naivságunkban fontos dolgainkat is eláruljuk ismeretleneknek.
Bízunk, és tán nem is sejtjük, hogy mások ezzel visszaélhetnek.
Sokan vannak, akik bizalmas dolgokat is mindig kifecsegnek.
Ők azok, akik a csalóknak potenciális áldozataik lehetnek.
Furcsa az élet. A régesrégi zárt világ, a kis közösségek világa
Nyitottá vált, mindent mindenkiről tudunk és tudhatunk mára.
Hírek és álhírek tömege zúdul ránk nap mint nap reggeltől estig
És a világunkat bizony sokszor neméppen vidámnak festik.
Minden érdekel mindenkit, kíváncsi, azonnal, nyomban
Tudni akarunk mindent, hogy ki mit csinált és hogy hol van
Merre jár, mért pont ott? Megszóljuk, nevetjük, lenézzük
Utáljuk, megvetjük, gyűlöljük, bántjuk vagy szeretjük.
De várni nem lehet. Nem elég rá ez a rohanó, modern idő.
Minden azonnal kell, most, rögtön, adják ide, jöjjön elő.
Ha nincs nyomban úgy, mint szeretnénk, telefonálnunk kell.
Csörgetünk, mert a mai kor gyorsaságot követel.
Ha késik a busz, a vonat, a villamos, a repülő: izgulunk
Előkapjuk a hordozható telefont, mert várni nem tudunk.
Ha pontban időben nincs ott a barát, a kedves, a tanár:
Felhívjuk ezt, azt, amazt: mi van, miért nem jönnek már?
Használjuk és kihasználjuk az előnyeit, de hátránya is van.
Ha magányra vágysz, ha a szíved zaklatott, nyugtalan.
Nem bújhatsz el, mindenütt rádtalálnak, rádcsörögnek
SMS jön, hogy aggódnak, vagy megviccelnek és jót röhögnek.
Kikapcsolni? Jaj, de nehéz! Hozzászoktunk már, kell nagyon.
Némelyik készülék okosabb, mint mi, ára egy kész vagyon.
Olvashatunk könyveket rajta, NET-ezhetünk, zenélhetünk.
Fel se fogjuk talán, hogy mennyire jó és kényelmes ez nekünk.
Ha unatkozunk, gyorsan előkapjuk és zenét hallgatunk.
Vagy felhívjuk a barátokat, és traccspartit tarthatunk.
Vagy utazási és más okos információkhoz juthatunk.
De várni? Miért kéne, ha mindent azonnal megkapunk.
Rendelhetünk telefonon otthonunkba bármit. Pizzát.
Helyünkbe hozzák, kis idő, és máris csengetnek: hozták.
Hívhatunk orvost, tudakozót, és kérdezősködhetünk.
De a telefon mindenhol velünk van, bárhová is megyünk.
Várakozni, azt aztán mi, modern emberek, nem tudunk.
Örvendezünk, ha sok ismerősünk van, akiket hívhatunk.
Telefonunkban számtalan fontos és felesleges név lapul.
Az egész világ a barátunk, ismerősünk, ezt vesszük alapul.
Mindegy, mi van, csak várni, azt cseppet se kelljen.
Buszmegállóban ötpercenként jöjjön a járat és menjen.
Nem érünk rá, sietünk, lótunk-futunk, telefonálgatunk.
Telefon nélkül, szerintem, mostmár élni sem tudunk.
VÉGE
Várni
vers
Jaj, ez a modern technika türelmetlenné tett minket.
Nem tudunk várni, folyton nyaggatjuk szeretteinket.
Nem szól a telefon ? Akkor nosza, csengessünk rájuk.
Nincs türelmetlenebb lény az embernél, minálunk.
Valamikor hetek, hónapok, évek teltek, ha hírt vártunk
Türelmesen, megadóan, reménykedően rájuk.
Ha errejárt egy ismeretlen, kérdezgettük: mi újság?
S ő mesélt, ha fáradt volt is, és kopott rajta a nadrág.
Hallgattuk csillogó szemmel, dobogó szívvel, lázasan.
Ittuk minden szavát, jó híre a számunkra is hátha van.
Hogy mi minden történt a nagyvilágban szerte
És nagy-nagy örömünket leltük ilyenkor benne.
De aztán lett posta, és az Ember írni is megtanult.
Levelek jöttek-mentek, hébe-hóba. Mostanra elavult.
Mert jött a világháló, az Internet, azon csetelgetünk.
Ha írunk néhány sort, azonnal válaszolhatnak nekünk.
És festeni se kell már ábrázatokat, hogy feltegyük a falra.
Rokonainkat lefényképezhetjük, lefilmezhetjük mostanra.
Dugig a fiók képekkel, és a digitális képtől tele a gépünk.
Mi a következő lépés, ó, emberiség, amit majd meglépünk?
Telefon csörren, még a kicsi gyerekek is nyomogatják.
Gombjai elkopva, nosza, cseréljünk telefont, s eldobják.
Hívogatjuk egymást, beszélgetünk, udvarolunk egymásnak.
Se vége-se hossza ennek az újdonatúj telefonálási láznak.
Nem tudunk várni, ha nincs ott időre a másik, felhívjuk.
Valami baj van? Vagy mi van? Mért nem jössz? - sírjuk.
Gyorsan, hamar, mi történt, jaj, mi lesz, - pedig nincs semmi.
De nem tudunk várni, ez a modern kor, nem tudunk ellene tenni.
Várni? Na nem, a ma embere várni mostmár képtelen.
Mindent kezébe adtak, mért várna, hogyha szükségtelen?
Fax, telefon, számítógép - nincs korlát, az ember beszélhet
De sajnos van mostmár, akik mindezzel bizony visszaélnek.
Naivságunkban fontos dolgainkat is eláruljuk ismeretleneknek.
Bízunk, és tán nem is sejtjük, hogy mások ezzel visszaélhetnek.
Sokan vannak, akik bizalmas dolgokat is mindig kifecsegnek.
Ők azok, akik a csalóknak potenciális áldozataik lehetnek.
Furcsa az élet. A régesrégi zárt világ, a kis közösségek világa
Nyitottá vált, mindent mindenkiről tudunk és tudhatunk mára.
Hírek és álhírek tömege zúdul ránk nap mint nap reggeltől estig
És a világunkat bizony sokszor neméppen vidámnak festik.
Minden érdekel mindenkit, kíváncsi, azonnal, nyomban
Tudni akarunk mindent, hogy ki mit csinált és hogy hol van
Merre jár, mért pont ott? Megszóljuk, nevetjük, lenézzük
Utáljuk, megvetjük, gyűlöljük, bántjuk vagy szeretjük.
De várni nem lehet. Nem elég rá ez a rohanó, modern idő.
Minden azonnal kell, most, rögtön, adják ide, jöjjön elő.
Ha nincs nyomban úgy, mint szeretnénk, telefonálnunk kell.
Csörgetünk, mert a mai kor gyorsaságot követel.
Ha késik a busz, a vonat, a villamos, a repülő: izgulunk
Előkapjuk a hordozható telefont, mert várni nem tudunk.
Ha pontban időben nincs ott a barát, a kedves, a tanár:
Felhívjuk ezt, azt, amazt: mi van, miért nem jönnek már?
Használjuk és kihasználjuk az előnyeit, de hátránya is van.
Ha magányra vágysz, ha a szíved zaklatott, nyugtalan.
Nem bújhatsz el, mindenütt rádtalálnak, rádcsörögnek
SMS jön, hogy aggódnak, vagy megviccelnek és jót röhögnek.
Kikapcsolni? Jaj, de nehéz! Hozzászoktunk már, kell nagyon.
Némelyik készülék okosabb, mint mi, ára egy kész vagyon.
Olvashatunk könyveket rajta, NET-ezhetünk, zenélhetünk.
Fel se fogjuk talán, hogy mennyire jó és kényelmes ez nekünk.
Ha unatkozunk, gyorsan előkapjuk és zenét hallgatunk.
Vagy felhívjuk a barátokat, és traccspartit tarthatunk.
Vagy utazási és más okos információkhoz juthatunk.
De várni? Miért kéne, ha mindent azonnal megkapunk.
Rendelhetünk telefonon otthonunkba bármit. Pizzát.
Helyünkbe hozzák, kis idő, és máris csengetnek: hozták.
Hívhatunk orvost, tudakozót, és kérdezősködhetünk.
De a telefon mindenhol velünk van, bárhová is megyünk.
Várakozni, azt aztán mi, modern emberek, nem tudunk.
Örvendezünk, ha sok ismerősünk van, akiket hívhatunk.
Telefonunkban számtalan fontos és felesleges név lapul.
Az egész világ a barátunk, ismerősünk, ezt vesszük alapul.
Mindegy, mi van, csak várni, azt cseppet se kelljen.
Buszmegállóban ötpercenként jöjjön a járat és menjen.
Nem érünk rá, sietünk, lótunk-futunk, telefonálgatunk.
Telefon nélkül, szerintem, mostmár élni sem tudunk.
VÉGE