Syuron.hu

Bobby Leng:


Verstöredék
II.



Egyszer verstöredékre leltem
Egy gyűrött papírlapon.
Vékony papír. Szakadt és foltos
És homályos is nagyon.
A fakult szavakat, ki tudja, mikor
De jó rég írhatták, gondolom.

Fájó ifjú lélek vethette papírra.
Bizonytalan szívvel szerelméhez írta.
Úgy látszik, örök a fájdalom, szerelem.
Minden évszázadban, bánat és rejtelem.
Sejtés és félelem, hallgatás, gyötrődés.
Megbánás, fájdalom, kínok közt őrlődés.
Szeretet, megértés, önzés és praktika.
Önzetlenség, féltés, bánat és sok hiba.

Amíg csak ember lesz, így lesz ez, gondolom.
Merthogy így volt ez mindig is, úgy tudom.
A szerelem vak, süket, idióta és bolond.
Óriás, törpe, faun, gonosz kobold.
Mar és tép, fáj és ég, szenvedést okoz.
Minden kis érzést őrületig fokoz.
Hát elcserélném a szerelmet bármi másra
Szeretetre, megértésre, odaadásra.
Nekem ugyan nem kell az őrült szerelem
Inkább a csendes szeretet, az kell nekem.

Csakhogy úgy jön, mint a szélvész
Nem számítasz rá, csak hirtelen lecsap.
És nem szabadulsz, mert fogva tart
Nem látsz tisztán, mert becsap.

Nincs, ami megvédene tőle, nem létezik.
Ha elkap, szenvedsz, fáj nagyon.
Azért, mert nem tudhatod, hogy
Ő is szeret-e ugyanúgy vajon.

Hát e verstöredékben is ez lehetett
megírva, fájt annak, aki azt írta.
Szenvedett, a szíve vérzett, amikor
könnyeit nyelve vetette papírra.

Jaj, hogy nem kímél meg senkit soha
a szerelem-szörnyeteg, jaj, de gonosz.
Játszik velünk, és nevet rajtunk, amikor
minden érzelmi szálat össze-vissza bogoz.

S ha múlik sokára, s tisztán látunk majd
akkor derül csak majd ki igazán
hogy akit szerettünk, érdemes-volt e
szerelmünkre, vagy érdemtelen talán.





VÉGE