A kert meséje
Bobby Leng:
A kert meséje
verses mese
Egyszer volt, hol nem volt
Kinn a falu szélén
Volt egyszer egy házikó
A házikón kémény.
A kéményen gólyapárnak
Igen jól ment dolga
Mert a békák kuruttyoltak
A szomszédos tóba’.
A kis háznak kertje is volt
Gyönyörűszép kertje
A nagymama virágait
Öntözgette este.
A kert mellett kinn a réten
Bárány, boci, kecske
Kergetőztek, legelésztek
S hazamentek este.
Az udvaron a kispocák
Turkáltak, röfögtek
Udvarsarki nagy tócsában
Vígan henteregtek.
Nyalakodtak kinn a napon
Kutya-cicakölykök
A gazduram felhúzta a
Kútból a favödröt.
A vályúba vizet öntött
Friss, hideg és tiszta
Kacsa, liba, csirke, kakas
Mind szívesen issza.
A házból a kisgyerekek
Játszani szaladnak
Gazdaasszony ruhát terít
Hamar megszáradnak.
Nagyapó a padon ülve
Napozva pipázik
Erdőn túlról hegyek orma
Ködtől alig látszik.
Eső lesz - motyogja halkan
A bajuszát pödri
Gazdasszony a vizes kezét
Kötényébe törli.
Elfáradt a nagymosásban
Fáj dereka, háta
Ácsorgásban, topogásban
Megdagadt a lába.
Ropogtatja a csontjait
Nézi a szép kertet
Tegnap kapált, azután meg
Locsolnia kellett.
A kertecske megtermett itt
Mindent, ami kellett
Krumplit, répát, káposztát is,
Retket, petrezselymet.
A gyümölcsfák terméséből
Télire befőttet
A gazdasszony és nagymama
Együtt sokat főztek.
Lekvár is lett, s széna, szalma
Takarmány a lónak
Télire sok élelem kell
Minden ittlakónak.
Szalmakazal, szénaboglya
Több is van a réten
Sokat kellett dolgozni, de
Pihenhetnek télen.
Ha hideg lesz, meleg széna
S szalma bent az ólban
Állat-alom, fekhely, s finom
Élelem jászolban.
Illatos és ropogós is
Puha, melegecske
Befészkeli magát benne
Tehénke, ló, kecske.
Kukorica, búza, árpa
Jó bor a pincében
Tűzrevaló a kamrában
- Nem kell fázni télen.
Szóval nyüzsgött itt az élet
- Lassan teltek évek
És elmentek szépen csöndben
Örökre a vének.
Felnőttek a gyerekek is
A városba járnak
A gazdasszony és az ember
Mindig rájuk várnak.
Aztán eljött az a nap is
Mikor elköltöztek:
Megnősültek a fiúk, s a
Lányok férjhezmentek.
Egyre ritkábban kopogtak
Be a konyhaajtón
Egyre szomorúbb az élet
Nélkülük a farmon.
Gazda s neje megvénültek
Elfáradtak régen
Nem legelnek állataik
Odakinn a réten.
Az udvaron öreg kutya
Szundikál a fűben
Az ablakban a vén kandúr
Nyalakodik éppen.
Régen nem dagonyáz malac
Elárvult az ólja
Éppen úgy, ahogy a kecskék
S bárányok akolja.
Nincsen ló az istállóban
Se galamb a dúcban
Csirke, kacsa, liba sincsen
Állandóan útban.
Elárvult és gaz verte föl
A gyönyörű kertet
Nem bírják már megművelni
Ahogy régen kellett.
Görbebotot szorongatnak
Fáj a kezük-lábuk
Sok munkától meggörbült a
Derekuk, a hátuk.
Eltűnt a bőrkeményedés
Az öreg tenyérben
Nem kérges, nem vérhólyagos
Mint amilyen régen.
Rózsakertnek illatától
Mem bódulnak méhek
Minden megvénült, mint ahogy
Gazdáik is vének.
Ledőlt már az öreg kémény
Gólyapár fészkével
Nincsen aki kijavítsa
S összedőlt a fészer.
A városi fiatalok
Nem érnek rá éppen
Nem is voltak már idekinn
Olyan régesrégen.
Az unokák nem ismerik
Még a nagyszülőket
Még sohase voltak náluk
Mióta születtek.
Az öregek meg csak várnak
Üldögélnek csendben
Virág nélkül, gólya nélkül
Végleg elfeledten.
Aztán ők is eltávoztak
Csend lett itt örökre
Béke szállt a fűvel benőtt
Csodálatos kertre.
Mező felől a kert szélén
A jegenyenyárfák
Égig érő lombjaikkal
Az új gazdát várják.
Udvaron a vén eperfa
Óriási lombja
Árnyékot vet a kis házra
Egész eltakarja.
Az utat a falu felől
Nem járja már senki
Benőtte már régen a fű
Szem elől elrejti.
Kis ház, szép kert, kint a mező
És a tó a réten
Mind-mind arra vár, hogy egyszer
Megújulás lészen.
Talán mégis eljönnek majd
Az unokák egyszer
De már mindből ugyanaz lett:
Nagyvárosi ember.
Aztán mégis csoda történt:
Legény s lány jött erre
Rátaláltak a kis házra
S az elhagyott kertre.
Nézegették, sétálgattak
A hatalmas fűben
Kasza, kapa szíve dobbant
Odabent a csűrben.
Talán mégis feltámadhat
Itt újra az élet
Talán újra lesz majd nyüzsgés
Unalom, ég véled!
De elmentek... Elmentek, és
Újra belesüppedt
A csendbe, szomorúságba
A kis ház, s a szép kert.
Na de aztán hamarosan
Mégis visszajöttek
Felrakták a kéményt újra
S mindent rendbetettek.
Újra nyílnak már a rózsák
S orgona a kertben
Jázminvirág illata száll
Messzire a szélben.
Megújult a kert is végre
Kapálva, locsolva
Borsót, babot, uborkát is
Elültettek sorba’.
Paprika és paradicsom
Krumpli és saláta
Eper, szeder, málnabokor
Mind a szedést várja.
Hatalmas eperfa alá
Padot eszkábáltak
Esténként a fiatalok
Itten álmodoztak.
Hogyha majd gyerekek lesznek
Futkosnak a réten
És hogy hányan lesznek? Talán
Hárman, avagy négyen.
Lesznek ludak, kicsi nyulak
Borjúk és malackák
Kakasok és tyúkocskák is
Kecskék és báránykák.
Kacsák is úszkálnak majd a
Réten a kis tóban
A gyerekek szánkózhatnak
Majd télen a hóban.
Kutya is lesz, no meg macska
Nélkülük nem élhet
Itt az udvar - mostmár végre
Teljesen feléled.
Lekaszálják mind a füvet
Itt a ház körül
Jegenyenyár, öreg eper
Most megint örül.
A kis ház nem omlik össze
Minden újra élhet
Kincset érő gyönyörű kert
Gyümölcsei érnek.
Cseresznye, meggy, barack, alma
S az öreg diófa
Őszi-, kajszi- s kopaszbarack
Körte, ringlószilva.
Hamvas szilva kék gyümölcse
Télire lekvárnak...
Dunsztos üveg, s a főzőüst
Régen erre várnak.
Minden olyan lesz, mint régen
Reménykednek benne
A kis ház s a csodás szép kert
- Milyen jó is lenne!
Gólyapár a kéményre majd
Újra rakja fészkét
Újra van, ki halgassa a
Békák brekegését.
Tocsogós rét gólyahíre
Messzire világít
Fiatalok, maradjatok
Ti végleg mostmár itt!
Aranysárga gólyahírnek
Csillogó a szirma
Zsombékok közt káka, sás nő
S a kosbor sem ritka.
Messzi erdő szegletéből
Erre kémlel őz, nyúl
Róka, őzbak, vadmalac is
Aztán visszafordul.
Érzékeny az orruk erre:
Füstszagot éreznek
„Emberszagot” -mondanák ők
Azután elmennek.
Vége vidám hancúroknak
Odakint a réten
Mostmár ember lakik ismét
A házban, a kertben.
Vissza az erdőbe, vissza!
Ösztönük azt súgja
A vidra is visszaugrik
Gyorsan a kis tóba.
Nem zavarja meg az ember
Mégsem ezt a tájat
A békéjét, állatait:
Bárki bárhol járhat.
Nem vadászik, nem halászik
Békességben élnek
Ki-ki élje az életét
Neki ez a lényeg.
---
Talán mindig tudjuk, hogy csak
Körforgás az élet
Örökkön-örökké tart és
Sohasem ér véget.
Egyszer megöregszik minden
De ismét megújul
Mert az idő kereke - bár
Lassan, de megfordul.
Van, ki elmegy - jönnek mások
Amazok helyébe
Aztán ők is mennek, s így lesz
Mindig, mindörökre.
Az elhervadt virág helyett
Mindig újak nyílnak
Újra nevetnek majd, akik
Bánatosan sírnak.
Tavasz után nyár jön megint
Aztán tél az őszre
Sárga s vörös falevelek
Hullanak a földre.
Lehull a hó, de tavasszal
Újra csak elolvad
Minden mából tegnap lesz és
Holnapból egy új nap.
Így kell lennie és punktum
Nem tehetünk semmit
Éljünk vidáman, jók legyünk
S szeressünk - csak ennyit!
VÉGE
A kert meséje
verses mese
Egyszer volt, hol nem volt
Kinn a falu szélén
Volt egyszer egy házikó
A házikón kémény.
A kéményen gólyapárnak
Igen jól ment dolga
Mert a békák kuruttyoltak
A szomszédos tóba’.
A kis háznak kertje is volt
Gyönyörűszép kertje
A nagymama virágait
Öntözgette este.
A kert mellett kinn a réten
Bárány, boci, kecske
Kergetőztek, legelésztek
S hazamentek este.
Az udvaron a kispocák
Turkáltak, röfögtek
Udvarsarki nagy tócsában
Vígan henteregtek.
Nyalakodtak kinn a napon
Kutya-cicakölykök
A gazduram felhúzta a
Kútból a favödröt.
A vályúba vizet öntött
Friss, hideg és tiszta
Kacsa, liba, csirke, kakas
Mind szívesen issza.
A házból a kisgyerekek
Játszani szaladnak
Gazdaasszony ruhát terít
Hamar megszáradnak.
Nagyapó a padon ülve
Napozva pipázik
Erdőn túlról hegyek orma
Ködtől alig látszik.
Eső lesz - motyogja halkan
A bajuszát pödri
Gazdasszony a vizes kezét
Kötényébe törli.
Elfáradt a nagymosásban
Fáj dereka, háta
Ácsorgásban, topogásban
Megdagadt a lába.
Ropogtatja a csontjait
Nézi a szép kertet
Tegnap kapált, azután meg
Locsolnia kellett.
A kertecske megtermett itt
Mindent, ami kellett
Krumplit, répát, káposztát is,
Retket, petrezselymet.
A gyümölcsfák terméséből
Télire befőttet
A gazdasszony és nagymama
Együtt sokat főztek.
Lekvár is lett, s széna, szalma
Takarmány a lónak
Télire sok élelem kell
Minden ittlakónak.
Szalmakazal, szénaboglya
Több is van a réten
Sokat kellett dolgozni, de
Pihenhetnek télen.
Ha hideg lesz, meleg széna
S szalma bent az ólban
Állat-alom, fekhely, s finom
Élelem jászolban.
Illatos és ropogós is
Puha, melegecske
Befészkeli magát benne
Tehénke, ló, kecske.
Kukorica, búza, árpa
Jó bor a pincében
Tűzrevaló a kamrában
- Nem kell fázni télen.
Szóval nyüzsgött itt az élet
- Lassan teltek évek
És elmentek szépen csöndben
Örökre a vének.
Felnőttek a gyerekek is
A városba járnak
A gazdasszony és az ember
Mindig rájuk várnak.
Aztán eljött az a nap is
Mikor elköltöztek:
Megnősültek a fiúk, s a
Lányok férjhezmentek.
Egyre ritkábban kopogtak
Be a konyhaajtón
Egyre szomorúbb az élet
Nélkülük a farmon.
Gazda s neje megvénültek
Elfáradtak régen
Nem legelnek állataik
Odakinn a réten.
Az udvaron öreg kutya
Szundikál a fűben
Az ablakban a vén kandúr
Nyalakodik éppen.
Régen nem dagonyáz malac
Elárvult az ólja
Éppen úgy, ahogy a kecskék
S bárányok akolja.
Nincsen ló az istállóban
Se galamb a dúcban
Csirke, kacsa, liba sincsen
Állandóan útban.
Elárvult és gaz verte föl
A gyönyörű kertet
Nem bírják már megművelni
Ahogy régen kellett.
Görbebotot szorongatnak
Fáj a kezük-lábuk
Sok munkától meggörbült a
Derekuk, a hátuk.
Eltűnt a bőrkeményedés
Az öreg tenyérben
Nem kérges, nem vérhólyagos
Mint amilyen régen.
Rózsakertnek illatától
Mem bódulnak méhek
Minden megvénült, mint ahogy
Gazdáik is vének.
Ledőlt már az öreg kémény
Gólyapár fészkével
Nincsen aki kijavítsa
S összedőlt a fészer.
A városi fiatalok
Nem érnek rá éppen
Nem is voltak már idekinn
Olyan régesrégen.
Az unokák nem ismerik
Még a nagyszülőket
Még sohase voltak náluk
Mióta születtek.
Az öregek meg csak várnak
Üldögélnek csendben
Virág nélkül, gólya nélkül
Végleg elfeledten.
Aztán ők is eltávoztak
Csend lett itt örökre
Béke szállt a fűvel benőtt
Csodálatos kertre.
Mező felől a kert szélén
A jegenyenyárfák
Égig érő lombjaikkal
Az új gazdát várják.
Udvaron a vén eperfa
Óriási lombja
Árnyékot vet a kis házra
Egész eltakarja.
Az utat a falu felől
Nem járja már senki
Benőtte már régen a fű
Szem elől elrejti.
Kis ház, szép kert, kint a mező
És a tó a réten
Mind-mind arra vár, hogy egyszer
Megújulás lészen.
Talán mégis eljönnek majd
Az unokák egyszer
De már mindből ugyanaz lett:
Nagyvárosi ember.
Aztán mégis csoda történt:
Legény s lány jött erre
Rátaláltak a kis házra
S az elhagyott kertre.
Nézegették, sétálgattak
A hatalmas fűben
Kasza, kapa szíve dobbant
Odabent a csűrben.
Talán mégis feltámadhat
Itt újra az élet
Talán újra lesz majd nyüzsgés
Unalom, ég véled!
De elmentek... Elmentek, és
Újra belesüppedt
A csendbe, szomorúságba
A kis ház, s a szép kert.
Na de aztán hamarosan
Mégis visszajöttek
Felrakták a kéményt újra
S mindent rendbetettek.
Újra nyílnak már a rózsák
S orgona a kertben
Jázminvirág illata száll
Messzire a szélben.
Megújult a kert is végre
Kapálva, locsolva
Borsót, babot, uborkát is
Elültettek sorba’.
Paprika és paradicsom
Krumpli és saláta
Eper, szeder, málnabokor
Mind a szedést várja.
Hatalmas eperfa alá
Padot eszkábáltak
Esténként a fiatalok
Itten álmodoztak.
Hogyha majd gyerekek lesznek
Futkosnak a réten
És hogy hányan lesznek? Talán
Hárman, avagy négyen.
Lesznek ludak, kicsi nyulak
Borjúk és malackák
Kakasok és tyúkocskák is
Kecskék és báránykák.
Kacsák is úszkálnak majd a
Réten a kis tóban
A gyerekek szánkózhatnak
Majd télen a hóban.
Kutya is lesz, no meg macska
Nélkülük nem élhet
Itt az udvar - mostmár végre
Teljesen feléled.
Lekaszálják mind a füvet
Itt a ház körül
Jegenyenyár, öreg eper
Most megint örül.
A kis ház nem omlik össze
Minden újra élhet
Kincset érő gyönyörű kert
Gyümölcsei érnek.
Cseresznye, meggy, barack, alma
S az öreg diófa
Őszi-, kajszi- s kopaszbarack
Körte, ringlószilva.
Hamvas szilva kék gyümölcse
Télire lekvárnak...
Dunsztos üveg, s a főzőüst
Régen erre várnak.
Minden olyan lesz, mint régen
Reménykednek benne
A kis ház s a csodás szép kert
- Milyen jó is lenne!
Gólyapár a kéményre majd
Újra rakja fészkét
Újra van, ki halgassa a
Békák brekegését.
Tocsogós rét gólyahíre
Messzire világít
Fiatalok, maradjatok
Ti végleg mostmár itt!
Aranysárga gólyahírnek
Csillogó a szirma
Zsombékok közt káka, sás nő
S a kosbor sem ritka.
Messzi erdő szegletéből
Erre kémlel őz, nyúl
Róka, őzbak, vadmalac is
Aztán visszafordul.
Érzékeny az orruk erre:
Füstszagot éreznek
„Emberszagot” -mondanák ők
Azután elmennek.
Vége vidám hancúroknak
Odakint a réten
Mostmár ember lakik ismét
A házban, a kertben.
Vissza az erdőbe, vissza!
Ösztönük azt súgja
A vidra is visszaugrik
Gyorsan a kis tóba.
Nem zavarja meg az ember
Mégsem ezt a tájat
A békéjét, állatait:
Bárki bárhol járhat.
Nem vadászik, nem halászik
Békességben élnek
Ki-ki élje az életét
Neki ez a lényeg.
---
Talán mindig tudjuk, hogy csak
Körforgás az élet
Örökkön-örökké tart és
Sohasem ér véget.
Egyszer megöregszik minden
De ismét megújul
Mert az idő kereke - bár
Lassan, de megfordul.
Van, ki elmegy - jönnek mások
Amazok helyébe
Aztán ők is mennek, s így lesz
Mindig, mindörökre.
Az elhervadt virág helyett
Mindig újak nyílnak
Újra nevetnek majd, akik
Bánatosan sírnak.
Tavasz után nyár jön megint
Aztán tél az őszre
Sárga s vörös falevelek
Hullanak a földre.
Lehull a hó, de tavasszal
Újra csak elolvad
Minden mából tegnap lesz és
Holnapból egy új nap.
Így kell lennie és punktum
Nem tehetünk semmit
Éljünk vidáman, jók legyünk
S szeressünk - csak ennyit!
VÉGE