Syuron.hu

Bobby Leng:


A varázsmuff
verses mese



Valaha régen, amikor nem volt
ilyen kötött kesztyű, mint most
egy kislány a fázós kezére
jó puha szőrme-muffot kapott.

Ez egy olyan holmi, ami üreges
és az üregbe dugja a kezét
Neki, hogy ne fázzon szegényke
csináltatták a szülei ezért.

Örült a kislány, mostmár nem fázott
a kicsi kézfej, ha belebújt.
Nyakba akasztva arany zsinóron
hordta a kislány furtonfurt.

Ám aztán a nagymamája egyszer
varrt neki egyujjas kesztyű-párt.
Mostmár azt hordta, s nyakból levette
a muffot. Feleslegessé vált.

Egyszer meglátott egy szegény lánykát
lilára fagyott kezekkel kint
amikor csúszkáltak önfeledten
a közeli tavacska vastag jegin.

Hazaszaladt tüstént s elhozta
a muffot, ami neki nem kell.
Odaadta a szegény kislánynak
mosolyogva rakta a nyakába fel.

Örült a lányka, arca pirosult
zavarában és sírt is talán.
Két hűlt kezecskét rögtön bedugta
a meleg szőrmébe a lány.

A másik mosolyogva intett
és elszaladt csúszkálni még.
Ez meg csak állt, és örvendezett
a fagyos szélben a tó jegén.

Hazatérve aztán ágyába vitte
este amikor aludni tért.
Arcához tette, s róla álmodott
és ez az álom annyira szép.

Mint egy varázslat, olyan az álom
Boldog és békés, gazdag, meleg.
Tündérek tánca, pillangók röpte
a gond elszáll, csak felhő lebeg.

És ettől kezdve minden éjjelen
szépet álmodik e kisleány.
A muff varázsol szépséges álmot
és símul a gond-ránc a homlokán.

Aztán már nappal is, ha felhúzza
szépeket képzel minden helyett.
Varázsmuff ez, - gondolja, mert
csakis, bizony, csak az lehet.

Mert ettől fogva vidám és boldog
nem bántja többé hideg a kezet.
Ennyit tesz talán - gondolom én -
az ajándékozó jó szív, a szeretet.




VÉGE